A Koeman-csapat tündöklése és bukása

SOMLÓVÁRI DÁVIDSOMLÓVÁRI DÁVID
Vágólapra másolva!
2009.12.27. 10:27
Címkék
Rég, illetve sohasem látott sikerekben, örömökben gazdag évet zárt a magyar sport. A felejthetetlen eredmények mellett azonban több tragédia és a megkerülhetetlen bundaügy is beárnyékolta az esztendőt. A Nemzeti Sport Online december 30-ig naponta jelentkező, kilencrészes sorozatban, időrendben haladva, szubjektív írásokban idézi fel a mögöttünk hagyott év legfontosabb magyar vonatkozású történéseit: „2009, ahogy mi láttuk..." Sorozatunk hatodik részében a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn nyújtott teljesítményére emlékezünk.

Több küzdelem, mint játék: a magyar csapatot sokkolta a svédek elleni drámai vereség (Fotó: Reuters)
Több küzdelem, mint játék: a magyar csapatot sokkolta a svédek elleni drámai vereség (Fotó: Reuters)

Nem tudom, hogy félig tele van-e a pohár vagy félig üres.

A magyar labdarúgó-válogatott mindössze öt ponttal lemaradva a legjobban szereplő Dánia mögött zárta a 2010-es dél-afrikai világbajnokság 1-es számú európai selejtezőcsoportját, ráadásul a papíron gyengébb ellenfelei (Albánia, Málta) ellen hosszú idő után végre begyűjtötte valamennyi megszerezhető (ezúttal 12) pontot. De...

... a magyar labdarúgó-válogatott ezúttal sem tudott egyetlen világszinten már „jegyzett" csapatot legyőzni tétmérkőzésen – leszámítva persze a kijutástól már diadal- és/vagy alkoholittas dánok elleni, amúgy semmit sem jelentő koppenhágai selejtezőn aratott sikert –, és immár 24 éve nem lehet ott a világ legjobbjainak seregszemléjén.

Pedig hittünk. Ha nem is a kijutásban, de – látva a svédek és a portugálok bukdácsolását – legalább abban, hogy a magyar csapat odaérhet a pótselejtezőt érő második helyre, és a kvalifikációs mérkőzésnek nem lesz „egy–hét, null–öt" a vége. De még az is szép lett volna, ha Erwin Koeman legénysége az előzetes erőviszonyokat átírva egy „nagyot" megelőz a csoportban, azaz „bronzérmes" lesz a sors által neki szánt hatosban. De nem lett, maradt az előzetesen borítékolható negyedik pozíció.

Ismételten a helyünkre kerültünk, mihelyt komolyan vettek minket riválisaink, már esélyünk sem volt ellenük.

A sorsolás után, az ellenfelek ismeretében, kevesen fogadtak volna a magyar csapat továbbjutására. Ehhez képest a 2008-as esztendő még reményt adott a folytatásra. Az első mérkőzésen átkoztuk a sorsot (sokan Huszti Szabolcsot...), hogy a nálunk erősebb csapatok közül – akkor még – leggyengébbnek tartott Dánia ellen nem tudtunk nyerni. Majd talán az egész selejtezősorozat legjobb teljesítményét nyújtottuk, mégis pont nélkül távoztunk Stockholmból. Az Albánia elleni hazai és a Málta elleni idegenbeli sikernek köszönhetően a mi szintünkön remek mérleggel: két győzelemmel, egy döntetlennel és egy jó svédországi játékkal zártuk 2008-at. Jöhetett 2009...

Az első mérkőzésen az albán pokolban kellett helyt állnia, pontosabban nyernie a csapatnak. Tiranában Torghelle Sanyi Delhusa Gjon óta a legnagyobb csapást mérte Albániára: olyan gólt lőtt, amilyet előtte úgy hittük, csak magyar válogatott kaphat. A keselyű azonban lecsapott, kíméletlenül kihasználta a hazai védelem megingását, és újabb három pont volt a zsebünkben.

ALBÁNIA–MAGYARORSZÁG 0–1

Küzdelmes meccsen, a hajrában szerzett két gólnak köszönhetően hazai pályán legyőztük Máltát (3–0). Az újabb siker pedig azt jelentette, hogy a pontszámokat tekintve (13) ekkor – holtversenyben Dániával – vezettük a csoportunkat. Igaz egy meccsel többet játszottunk Bendtneréknél, a „resztlit" pedig már letudtuk. Nagy reményekkel vágtunk neki az igazán nagyok elleni mérkőzéseknek...

A valódi erőpróbán viszont megbuktunk. Pedig 2009 szeptemberére – a DVSC Bajnokok Ligájába jutásával megspékelve – ismét futball-lázban égett Magyarország. A Koeman-csapat azonban jó orvosnak bizonyult: négy nap alatt kigyógyította a kórból a labdarúgás honi szerelmeseit.

A svéd válogatott szeptember elején már úgy érkezett Budapestre, hogy tisztelt minket vagy legalábbis az eredményeinket (ne feledjük, Albániában a Lagerbäck-csapat csak gól nélküli döntetlent ért el!). A skandinávok nem vettek minket félvállról, ez meg is látszott a játékukon. Végig koncentráltak, kilencven percen keresztül irányították a találkozót, és csak a szerencsénknek köszönhető, hogy Olof Mellberg korai gólja után sokáig nem tudták bevinni a második, minden bizonnyal végzetes találatot.

Fortuna azonban – akkor még azt hittük – velünk volt. „Érdekes" büntetőt kaptunk, Huszti pedig a megítélt tizenegyesből egyenlített. A 94. percben aztán az a bizonyos balsors ismét megtépett minket, vagy akinek így jobban tetszik: pár másodpercen belül hozzávetőleg három magyar játékos választott rossz megoldást. A vége ismert: Zlatan Ibrahimovic groteszk gólja gyakorlatilag véget vetett a magyar továbbjutási reményeknek.

MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG 1–2

 

Véget vetett, mert várható volt, hogy ebből a lélektani sokkból nem tud kimászni a csapat. Négy nappal később sikerült is gyakorlatilag helyzet nélkül végigjátszani a portugálok elleni meccset. És most lehet azon vitatkozni, hogy Cristiano Ronaldóék ellen hány csatárt és hány védekező/támadó középpályást kellett volna szerepeltetni, de nem érdemes: tizenegyen játszottak tizenegy ellen, akárhogy is nevezzük a posztokat, és valószínűleg akkor sem alakul másképp a játék képe, ha az első perctől ott van Priskin Tamás a mi Sanyink mellett...

A matematikai esély persze a Pepe góljával elbukott budapesti találkozó után is megmaradt. De sajnos csak a matematikai. Lisszabonban, a „visszavágón" végképp nem volt egy súlycsoportban a két együttes, Koemanék csak asszisztálni tudtak a kijutási esélyeiket pontosan ellenünk visszahozó portugáloknak.

Az impozáns teljesítménnyel a csoport élén végző Dánia elleni győzelem pedig csak kozmetikázta az összképet. Legalább azt elmondhatjuk, hogy a csoport legjobbja ellen négy pontot szereztünk.

A cikk megírása közben pedig megtaláltam a választ a kérdésemre: félig tele volt a pohár, de szép fokozatosan félig üressé változott.

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT 2009-ES MÉRKŐZÉSEI
2009.02.11.Izrael–Magyarország 1–0 (Benajun 76.)
2009.03.28.Albánia–Magyarország 0–1 (Torghelle 39.)
2009.04.01.Magyarország–Málta 3–0 (Hajnal 7., Gera 80., Juhász R. 94.)
2009.08.12.Magyarország–Románia 0–1 (Ghioane 42.)
2009.09.05.Magyarország–Svédország 1–2 (Huszti 79. – 11-esből, ill. Mellberg 8., Ibrahimovic 94.)
2009.09.09.Magyarország–Portugália 0–1 (Pepe 9.)
2009.10.10.Portugália–Magyarország 3–0 (Simao 18., 79., Liédson 74.)
2009.10.14.Dánia–Magyarország 0–1 (Buzsáky 35.)
2009.11.14.Belgium–Magyarország 3–0 (Fellaini 39., Vermaelen 55., Mirallas 61. – 11-esből)

A VÁLOGATOTT 2009-ES MÉRLEGE
9 mérkőzés
3 győzelem
0 döntetlen
6 vereség
6–11-es gólkülönbség
A magyar gólszerzők: Buzsáky, Gera, Hajnal, Huszti, Juhász R., Torghelle
VB-SELEJTEZŐK: AZ EURÓPAI 1. CSOPORT - A MAGYAR SZEREPLÉS
2008.09.06.Magyarország–Dánia 0–0
2008.09.10.Svédország–Magyarország 2–1 (Källström 55., Holmén 63., ill. Rudolf 93.)
2008.10.11.Magyarország–Albánia 2–0 (Torghelle 49., Juhász R. 81.)
2008.10.15.Málta–Magyarország 0–1 (Torghelle 23.)
2009.03.28.Albánia–Magyarország 0–1 (Torghelle 39.)
2009.04.01.Magyarország–Málta 3–0 (Hajnal 7., Gera 80., Juhász R. 94.)
2009.09.05.Magyarország–Svédország 1–2 (Huszti 79. – 11-esből, ill. Mellberg 8., Ibrahimovic 94.)
2009.09.09.Magyarország–Portugália 0–1 (Pepe, 9.)
2009.10.10.Portugália–Magyarország 3–0 (Simao 18., 79., Liédson 74.)
2009.10.14.
Dánia–Magyarország 0–1 (Buzsáky 35.)
1. Dánia10 63116–  5+11 21
2. Portugália10 54117–  5+12 19
3. Svédország10 53213–  5  +8 18
4. Magyarország10 51410–  8  +2 16
5. Albánia10 145  6–13  –7 7
6. Málta10 19  0–26–26 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik