A megnyitó fénypontja Puskásék fordítása volt a Szpartak ellen

A magyar futball kirakatcsapata, a Bp. Honvéd – az 1952-es bajnok – játszotta a stadionavatót. Felvetődik a kérdés, hogy a kispestiek a jeles eseményen miért nem moszkvai testvércsapatukat (napjainkban CSZKA Moszkva) fogadták? Nos azért, mert büntetésben volt. Néhány forrás azt feltételezte, hogy a megnyitón eredetileg a Dinamo lett volna az ellenfél, de az egyeztetések csúsztak, továbbá az avatás is késedelmet szenvedett, ezért érkezett beugróként a Szpartak. Mitrovits Miklós Az orosz foci múltja és jelene című tanulmányában cáfolja ezt a teóriát.

A hadsereg klubját 1928-ban a Vörös Hadsereg megalakulásának 10. évfordulóján átnevezték, Vörös – 1951-től Szovjet – Hadsereg Központi Háza (CDKA, CDSZA) elnevezéssel lépett pályára. A Szovjetunió csupán az 1952-es olimpián mutatkozott be. Mivel gyakorlatilag nem létezett a válogatott, ezért némi vita után úgy döntöttek, az egyik legjobb klubcsapatot, a hadsereg együttesét nevezik Helsinkibe. A CDKA és a belügy együttese, a Dinamo Moszkva volt a két legkiválóbb csapat. Ám a vezetőség nem akarta kitenni a belügyeseket egy esetleges kudarcnak, ami presztízsveszteséget jelentett volna, így a CDKA futballistái, kiegészülve a Szpartak (Igor Netto) és a Dinamo (Konsztantyin Beszkov, Vaszilij Trofimov) vendégjátékosaival, szerepeltek Helsinkiben. A szovjet válogatott Jugoszláviával 5:5-ös döntetlent ért el, majd a megismételt mérkőzésen 3:1-re kikapott. Sztálin nehezen viselte el a kiesést, a hazatérő labdarúgókat „hazafiatlan magatartással” vádolták meg, s a klubot kizárták a bajnokságból. A hadsereg gyakorlatilag egyesület nélkül maradt, egyértelmű volt, hogy az avatóünnepségen más klub képviseli a Szovjetuniót. A Szpartakra esett a választás, már csak azért is, mert a már a CDSZA nélkül megrendezett 1952-es bajnokságot a Szpartak története során negyedszer, a második világháború után először megnyerte, sőt egy évre rá – már néhány CDSZA-játékossal kiegészülve – ismételt. A Népstadion átadásának évében, március 5-én meghalt Sztálin, de a hadsereg klubját csak 1953 őszén kezdték újjászervezni.

A Népsport kiválónak minősítette a Szpartakot. A játékosok közül Gyementyevet, Nettót, Iljint, Szimonjant, Basaskint, Bobrovot és Tyimakovot említette meg, kiemelve, hogy Gyementyev 1947-ben a Torpedóval Magyarországon is járt. Mellette „a támadósorban lljin játszik balszélsőt, ő a szovjet válogatott balszélsője is, veszélyes a kapura, gyors, gólképes labdarúgó. Szimonjan irányítja az ötösfogat játékát. Tavaly ő rúgta a legtöbb gólt. A világhíres Bobrov a jobbösszekötő, igen nagy képességű játékos. Nemcsak az előkészítésben, hanem a kapura törésben is kiváló. A két fedezet, Netto és Tyimakov a védekezésben és a támadásban egy­aránt teljes értékű játékos. A hátvédhármasban a középhátvéd Basaskin kemény, harcos, jól romboló játékos.”

A margitszigeti Nagyszállóban lakó vendégek nem sokkal később találkoztak a Honvéd-játékosokkal, előkerült a labda, „sőt többen fejelgettek is a bársonyszékek között. Széles volt a jókedv, meghitt barátság volt kifejlődőben a vörös és sötétkék melegítős fiatalemberek között.” Ha kellett, a felek kézzel-lábbal értették meg egymást, a mienk elsősorban az ellenfelek életkorát firtatták, aminek egyik oka az volt, „hogy a »szókincsből« csak erre telt a legtöbbnek”. Délután edzettek a vendégek a Vasas népligeti pályáján, a tréninget megnézte néhány Honvéd-játékos is, Babolcsay meg is jegyezte: „Nem tudom, hogy hogyan fognak futballozni, de az biztos, hogy nagyszerű erőben vannak.” Babaskin az edzés után így szólt. „Most már szeretném megnézni a Népstadiont is. Moszkvában nagyon sokat hallottunk a budapesti Népstadionról, fényképről már ismerem is, de szeretném közelről látni.” Kívánsága még aznap teljesült. Másnap két edzést tartottak a vendégek, délelőtt az Úttörőstadionban, délután ugyancsak a Népligetben. Előbbi helyszínen Szimonjanék röplabdáztak, csak éppen lábbal, a labda egyszer leeshetett. Az edzés végére hús-vér úttörők is érkeztek, az emelgető Pirajev, Bobrov kettőstől egyikük elkérte a labdát. A nagyok letették, a srác hatalmasat belerúgott: „»Puskás« – mondja elégedetten Pirajev. »Dehogy Puskás – szól rá Bobrov – nem látod, hogy jobbal rúg?«”

Augusztus 20-án a Népsport címlapján a Honvéd–Szpartak mérkőzést az egész napos program fénypontjának nevezte. A lap kiemelte: „A szovjet labdarúgástól sokat tanultak a mieink, főleg edzésrendszer és taktika tekintetében. Szovjet példa nyomán kezdtük megvalósítani a sokmozgásos, gyors támadójátékot, s ugyancsak a szovjet sport útját követtük, amikor labdarúgásban az idén már rátértünk az új edzésbeosztásra.” Ugyanakkor a cikk szerzője nem tagadta: „A szovjet labdarúgásban egy idő óta bizonyos visszaesés tapasztalható. Az olimpián nem szerepelt színvonalához és hírnevéhez méltón a szovjet labdarúgó-válogatott, s a közelmúltban sem értek el olyan átütő sikereket a szovjet labdarúgók, mint néhány évvel ezelőtt.” Mégis, mindent egybevetve: „Bármelyik csapat győzhet.”

Aztán egy szöglet után Szedov közelről vezetést szerzett, s a Honvéd az első félidőben nem tudott egyenlíteni. Az öltözőben Kalmár Jenő ezt mondta: „Ne akarjátok a kapu szájába bevinni a labdát, hanem messzebbről is lőjetek!”

A második félidő elején egy Puskás-Bozsik összjátékot követően a jobbfedezet 6 méterről egyenlített, majd alig több mint húsz perccel a befejezés előtt ugyanő megszerezte a vezetést. Ám szinte postafordultával Szimonjan egy kipattanó labdát értékesített, de végül Kocsis fejesből megszerezte a győzelmet. A kétgólos Bozsik így értékelt: „A kihagyott sok helyzet miatt egészen az egyenlítésig nagyon idegesek voltunk. A moszkvai védők nagyszerűen fognak embert és veszélyesen, gyorsan indítanak támadást. Nekem legjobban Pirajev és a három hátvéd játéka tetszett.” Puskás Ferenc, Bányai Nándor és Grosics Gyula is az ellenfelet dicsérte, igaz, Bányai a stadion átadásának 50. évfordulóján az NSO-nak mondott mást is: „Emlékszem, micsoda dac és elszántság dolgozott bennünk. Szinte hallom, ahogy egymásnak mondogatjuk, győznünk kell bármi áron, hiszen olyan nagyképűek, hogy megérdemlik a vereséget. (…) Farkas Mihály még a meccs előtt odajött a csapathoz és azt mondta, úgyis kikapunk. Ezt képzelje el: a honvédelmi miniszter a szovjeteknek drukkolt. Láttam az arcán a kárörömet. Ez még jobban feltüzelt minket, és bevallom, keményen, időnként durván játszottunk. (…) Győzni akartunk mindenáron, hiszen a magyar ember akkoriban első számú ellenségnek tekintette az oroszokat. Nem szerettük őket, ez az igazság.” Farkas akkor már nem volt miniszter, de ez a lényegen nem változtat.

De ragadjunk ki néhány részletet a vendégek meccs utáni értékeléséből. A második Szpartak-gól szerzője, Szimonjan nem tagadta: „Azt hiszem, gyorsaságban nem maradtunk el a magyar játékosok mögött, a helyzetfelismerésben azonban már igen.” A Népstadion első hivatalos gólját szerző Szedov szerint a moszkvaiak betonvédelemében is támadtak rések. Netto már előretekintett: „Tanulságos volt a mérkőzés és mi hasznosítjuk is a tanulságokat. Nálunk most forrásban van a labdarúgás. Sok a fiatal játékos az élvonalban, s ezek a fiatalok igen tehetségesek. Nézzék meg majd két év múlva a szovjet labdarúgást!”

Megnéztük: 1955 szeptemberében válogatottunk a Népstadionban 1:1-et játszott a „nagy testvérrel”. Az ellenfél a 87. percig 1:0-ra vezetett…