Dzsudzsák: Akkor lennék boldog, ha az Eb-n dönteném meg a rekordot

– Hány aláírást osztott ki?
– Sokat – indította mosolyogva a Nemzeti Sportnak adott interjúját az al-Ittihad Kalba középpályása, Dzsudzsák Balázs, mielőtt elment volna melegíteni az eredeti elképzelések szerint a Zete Fieszta fénypontját jelentő Zalaegerszeg elleni, végül a katasztrofális időjárás miatt a szünetben félbeszakadt felkészülési mérkőzésre. – Amikor a zalaiak sportigazgatója, Sallói István megkérdezte, hogy az érkezésünk után tudok-e néhány percet szakítani arra, hogy találkozzam a gyerekekkel, azonnal igennel feleltem. Úgy vagyok vele, addig jó, amíg ehhez hasonló kérésekkel fordulnak hozzám. Így tartottunk egy rögtönzött közönségtalálkozót, örülök, ha a lurkóknak emlékezetes pillanatokat tudtam szerezni.

– No, és arra emlékszik, mikor játszott legutóbb a ZTE ellen?
– Kétezerötben? Netán kétezerhatban? Vagy lehet, hogy kétezerhétben?

– Lehet, bizony. Ha azt mondom, hogy kétezerhét augusztus tizenegyedike, Debrecen–Zalaegerszeg, rémlik valami?
– Sajnálom, de nem.

– S ha kiegészítem azzal, hogy Debrecen–Zalaegerszeg három kettő, és a három hazai gólból kettő az ön nevéhez fűződött?
– Tényleg? Akkor jól játszhattam…

– Olyan rég volt, hogy még az Oláh Gábor utcai sporttelep adott otthont a meccsnek.
– A Loki futballistájaként számomra csak az jelentette a hazai pályát. Egyébként éppen idefelé gondolkodtam, merre van pontosan a ZTE-stadion, nagyjából emlékeztem is. Ha nem tévedek, egyszer léptem itt pályára bajnoki mérkőzésen, de az biztos, hogy az nem annak a bizonyos, három kettőre végződő meccsnek a „visszavágója” volt, hiszen kétezernyolc tavaszán már Eindhovenben voltam. Hú, most, hogy több mint egy évtized távlatából erről beszélünk, meg kell állapítani, valóban régen volt.

Dzsudzsák-bomba a ZTE ellen

– Térjünk rá a mára: minden rendben az al-Ittihad Kalbánál?
– Maximálisan! Ausztriában edzőtáborozunk, napi két edzéssel készülünk. Az izomlázon is túl vagyok már, szombat reggel ébredtem először úgy, hogy nem fájt semmim. Vasárnapra viszont szabadnapot kapunk, ezt kihasználva hazaugorhatok.

– A végén még kiderül, hogy ön miatt vert tanyát a magyar-osztrák határ közelében a csapat…
– Talán elárulhatom, hogy a személyem is indokolta a helyszínválasztást. Az sem titok már, hogy korábban Telki és Győr is felvetődött lehetséges helyszínként, de egyik sem jött össze. Sebaj, Ausztria sincs messze. A klub vezetői mindent megtesznek, hogy jól érezzem magam. Debrecentől kezdve Eindhovenen át Moszkváig mindenütt éreztem a megbecsülést, de akkora szeretetet sehol sem kaptam, mint a Kalbánál. Amikor ideigazoltam, nem hittem volna, hogy ekkora tisztelet övez majd – nem is vártam el. Azt ugyanakkor nem tagadom, jólesik, hogy ennyire figyelnek rám.

– A negyedik idénye előtt áll az Arab Emírségekben. Három éve, amikor elkötelezte magát az al-Vahdához, gondolta volna, hogy ez lesz belőle?
– Nem. Ám ahogy telt az idő, úgy éreztem egyre jobban és jobban magam. S itt visszakanyarodhatok a már említett szeretetre és tiszteletre. Ezért sem hezitáltam, amikor ez év elején felvetődött, hogy jövő nyárig hosszabbítsuk meg a szerződésemet.

– Csapata tizenegyedikként zárta az előző idényt. A következőben feljebb léphet?
– Erre törekszünk. Jelentős változás történt a keretünkben, reményeim szerint erősödtünk. Tudni kell, az előző években a Kalba folyton liftezett az első és a másodosztály között, most fordult először elő, hogy a feljutást követően nem esett ki nyomban. Engem azért is igazoltak, hogy ebben segítsek, örülök, hogy amit elvártak tőlem, teljesítettem. Ennek is betudható, hogy ennyire megbecsülnek. A vezetők mindent megtesznek, hogy előrelépjünk, minden téren igyekeznek fejleszteni a klubot. Meglátjuk, mi sül ki belőle. Én mindenesetre abban bízom, hogy felzárkózunk a középmezőnyhöz.

– Nem nehéz megtalálni ebben a kihívást?
– Tény, korábban javarészt olyan együttesekben szerepeltem, amelyek merészebb célokat tűztek ki maguk elé, de rájöttem, annak is megvan a maga szépsége, ha valaki kiharcolja a bennmaradást a csapatával. Motiváció kérdése az egész. Márpedig abból nem szenvedek hiányt. Hétről hétre pályára akarok lépni, a mai napig az vezérel, hogy kilencven percet töltsek a gyepen. Akkor érzem jól magam a bőrömben, ha futballozom. Arról nem szólva, hogy a folyamatos játéklehetőség különös fontos nekem – a válogatott miatt. Mivel augusztusban már tétmeccsek várnak ránk az Emírségekben, szeptemberben úgy jöhetek haza a válogatottba, hogy játékban leszek.

– Az sem zavarja, hogy a mostani nyár szokatlanul csendesen telt? Sehol egy pletyka arról, hogy Dzsudzsák Balázs itt vagy ott folytathatja.
– Hála az égnek!

– Csakugyan örül ennek?
– Őszintén mondom, hogy igen. A tavalyi nyár ebből a szempontból borzasztó volt, bele is fogytam abba, mi lesz, hogy lesz. Úgyhogy egyáltalán nem bánom, hogy a jövőm már hónapokkal ezelőtt eldőlt. Kizárólag arra kell összpontosítanom, hogy a klubomban, illetve a válogatottban a legtöbbet hozzam ki magamból. Annál nagyobb inspiráció úgysem kell, mint hogy címeres dresszben nagyot alkossunk. Ez mindennél jobban éltet! Küzdhetnék én bárhol a bajnoki címért, az sem motiválna jobban, mint az, hogy a válogatottal sikeres legyek.

– Ezek után felesleges is megkérdezni, hogy várja-e már szeptember kilencedikét, a Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőt?
– Csak azt várom! Szalai Ádámmal beszéltem nemrég, kérdeztem tőle, hogy van, mi van, aztán egyhamar a szlovákok elleni meccsnél lyukadtunk ki.

– Négy nappal előtte azért lesz egy felkészülési mérkőzés Montenegróban.
– És nagyon jó, hogy lesz. Plusz egy lehetőség a gyakorlásra. Ráadásul így egy meccsel a lábunkban futunk neki az Eb-selejtezőnek.

– A sorsdöntő Eb-selejtezőnek?
– Tudjuk, hova szeretnénk kijutni, tudjuk, mi kell hozzá.

– Az idén még hat összecsapás vár a magyar válogatottra. Ha mindegyiken szóhoz jut…
– …akkor beérem a válogatottsági rekorder Király Gábort. Nem tagadom, fontos volt, hogy a címeres mezt százszor magamra ölthessem, arra nagyon vágytam. Rettentően örültem, hogy az álmom valóra vált. Kevés futballistának adatik meg, az én karrieremben is mérföldkőnek számított. Boldoggá és büszkévé tett.

– Az is azzá tenné, ha százkilenc válogatottságával csúcstartóvá válna, nemde?
– Akkor lennék csak igazán boldog és büszke, ha az Európa-bajnokságon dönteném meg a rekordot. Ez esetben még maga Gabi sem haragudna… Úgy lenne méltó egy ikon elé lépni, úgy lenne felemelő csúcstartóvá válni, ha négy éven belül két Európa-bajnokságon vehetnék részt. Ennél szebbet nem is kívánhatnék.

– Azon felül, hogy remélhetőleg egyről a kettőre jut az Eb-szereplések terén, vajon mi történik még önnel kétezerhúsz nyarán?
– Ó, erről még korai beszélni. Bár annyi leszögezhető, hogy ha a Kalba vezetőin múlik, minden bizonnyal maradok a klubnál. Ők már most is azt javasolták, hogy ne csupán egy, hanem kettő vagy három esztendővel hosszabbítsunk.

– Az kizárható, hogy jövő ilyenkor az NB I-es rajtra készül majd?
– Sohasem mondtam, hogy soha… Bevallom, nem szeretném úgy befejezni a pályafutásomat, hogy nem futballozom még itthon. Amíg külföldön számolnak velem, valószínűleg marad a légiósélet, de nyilvánvaló, ez nem tart örökké. Jó látni, hogy milyen pozitív változások történnek a magyar futballban, gyönyörűek a stadionok, a csapatok is egyre erősebbek – tényleg jó lesz hazajönni.