A péntek este óta legtöbbször elhangzó kérdés a környezetemben: lemond-e Bernd Storck, meneszti-e az MLSZ a szövetségi kapitányt?
Könnyek között a kapitány – Dzsudzsákot nagyon megviselte a vereség |
Gulácsi: Ez egyszerűen nem történhet meg |
Storck: Ez blamázs, ezt nem lehet megbocsátani |
Csányi Sándor: Rettenetesen csalódott vagyok |
A kérdés ugyanis egyenesen következik a péntek este óta a legtöbbször elhangzó állításból (ennek hangoztatásában maguk az érintett játékosok, sőt, maga Storck kapitány is élen járt): „Andorrától nem lehet kikapni, ilyen egyszerűen nem fordulhat elő, ez megmagyarázhatatlan, megbocsáthatatlan, NEM TÖRTÉNHET MEG!” Azt gondolják a játékosok, hogy ha ezt sokszor elmondják, akkor meg nem történtté teszik a vereséget, hiszen a napnál is világosabb, hogy velünk, magyarokkal, ilyesmi nem fordulhat elő.
Elsőként tehát ezt a bődületes lózungot, ezt a szörnyű önámítást, hogy azt ne mondjam, hazugságot kellene kiverni a fejünkből, mármint, hogy nem történhet meg… Miközben a lelkünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy megtörténhet, nincs már olyan blamázs, ami ne történhetne meg, ami ne történt volna meg velünk, nincs olyan gyenge ellenfél, amely ellen biztosra mehetünk.
Ez a mondat önmagában az önismeret valami rettenetes hiányáról árulkodik, és önmagában elfogadhatatlan lenézése az ellenfélnek. Nem elég, hogy előzetesen lenéztük – ez esetben – mondjuk Andorrát, mert azt képzeltük, hogy ellenük a C-csapatunk is elég lehet (pedig az A sem biztos, hogy az lett volna), hanem képesek vagyunk még utólag is azt állítani, az eredmény (0–1) tudatában, biztos ismeretében, hogy „ez nem fordulhat elő”.
Nos, a Nemzeti Sport éppen két nappal a meccs előtt tette fel a címlapján a szakmailag viszonylag kézenfekvő kérdést: „Ki fog itt gólt lőni?” Vagyis óvatosan bár, de jeleztük, hogy bizony megtörténhet. Sajnos meg is történt. Erre a főszereplők logikailag mindenképpen hibás válasza az, hogy márpedig nem történhet meg, hogy ilyen nincs, meg hogy ez megbocsáthatatlan. Pedig ha valamit megtanulhattunk a tavalyi Eb-eufóriában, hogy nincs az a korábbi arcpirító, kilátástalan kudarc, amit ne bocsátanánk meg az első pillanatban, ha megint sikeres a csapatunk.
Kár ámítani magunkat. Megtörténhet és megbocsátható, egymással legyünk őszinték.
S az őszinteség jegyében kezdjük azzal: jó lenne egy csapatkapitány, akire a pályán és a pályán kívül is felnézhetnek a többiek.