Dzsudzsák Balázs: Tűzbe megyek a címeres mezért

– A közelgő Európa-bajnoki selejtező tükrében milyen formában érzi magát?
– Minden rendben – felelte lapunknak Dzsudzsák Balázs, az arab emírségekbeli al-Ittihad Kalba 32 esztendős, 98-szoros válogatott szélsője. – Az Ázsia-kupa miatti egy hónapos bajnoki szünetben beiktattunk egy tizenkét napos egyiptomi edzőtábort, ahol a fizikai felkészítésre helyeztük a hangsúlyt, de már ismét Dubaiban készülünk. A nyáron kimaradt felkészülést most pótoltam, jó erőben érzem magam, és várom a február ötödikén kezdődő folytatást. Ráadásul akkor éppen az előző klubom, az al-Vahda ellen játszunk.

HOL VAN AZ A JÁTÉKOS, AKI LETÉPI RÓLA A MEZT?

– Mire számít az Eb-selejtezőn?
– Nem szeretnék arról beszélni, papíron melyik válogatottnak mennyi esélye van. Reálisan kell néznünk a helyzetünket, örülök, hogy világválogatottnak is beillő együttest nem kaptunk, de a futballközhellyel élve, minden a pályán dől el. A lebonyolítás nem a legjobb, a Szlovákia elleni idegenbeli és a Horvátország elleni hazai meccsel belecsapunk a közepébe, de ezt a feladatot kell megoldanunk. Remélem, azt az összeszedett és egységes játékot nyújtjuk, amelyet novemberben. Minden esélyt meg kell ragadnunk, hogy kijussunk a részben hazai rendezésű Eb-re.

– Jó úton indult el a válogatott Marco Rossi kapitánnyal?
– Az utóbbi két évben a 2016-os Eb volt a mérce, ahhoz képest visszaesett a válogatott, de úgy tűnik, az olasz szövetségi kapitánnyal kilábaltunk a hullámvölgyből. Kialakult a mag, amely tudja, hogy mit akar a szakmai stáb játszatni, és képes követni a taktikai utasításokat. A kapott gól nélküli legutóbbi két hazai Nemzetek Ligája-találkozó biztató volt. Ezekbe kell kapaszkodnunk, és olyan teljesítményt nyújtanunk, hogy a végeredménytől függetlenül emelt fővel jöhessünk le a pályáról.

– 2019-ben a százszoros válogatottságot, valamint az újabb Eb-szereplést is elértheti.
– Ami pályafutásom megkoronázását jelentené. Folyamatosan pluszmunkát végzek, hogy válogatottnak és az együttes csapatkapitányának vallhassam magam. Ahogy idősödöm, egyre jobban látom, hogyan segíthetem a csapatot. Tavaly novemberben is úgy készültem, hogyha becserélnek, frissen és motiváltan lépjek pályára. Ha akadtak is gyengébb meccseim, az akaratomat és a hozzáállásomat sosem érhette kritika, a százszoros válogatottságnál és a hazai Eb-szereplésnél pedig nincs nagyobb ösztönző erő. A válogatott – még ha sokan lejárt lemeznek is tartják – nekem szent és sérthetetlen, a csapatért a jövőben is tűzbe megyek.

– Harminckét esztendősen az utolsó nekifutásra készül, vagy Gera Zoltán babérjaira tör?
– Nem gondolkodom a búcsún, azt sem érzem, hogy más labdarúgó lennék, mint a harmincesztendős Dzsudzsák Balázs volt. Annyi a különbség, hogy tapasztaltabb lettem, jobban átlátom a játékot, bizonyos helyzetekbe ésszel, nem pedig lendülettel megyek bele. Teszem a dolgom, és amíg fittnek érzem magam, amíg elkerülnek a sérülések, és amíg segíthetek a válogatottnak, addig nem gondolok arra, hogy szögre akasztom a cipőt.

– Nem a pályafutása, hanem válogatott karrierje végére gondoltam.
– Évekkel ezelőtt is elmondtam, hogy ha akad olyan labdarúgó, aki leszaggatja rólam a mezt, és többet tesz a válogatott játékához, sértődöttség nélkül ülök a kispadra, és segítem, amiben tudom. Nagyképűség nélkül mondom, hogy akkor járna a legjobban a magyar labdarúgás, ha már nem lenne szükség az én generációmra, mert az azt jelentené, hogy megérkezett a jobb, fiatalabb, gyorsabb korosztály. Ám amíg ez sajnos nem történik meg, addig miért ne akarnám tudásom legjavát nyújtva segíteni a válogatottat?!

NEM HELYEZI A KLUBJÁT A VÁLOGATOTT ELÉ

– Az Európa-bajnoki részvétel eufóriát váltott ki, aztán többször láttuk könnyes szemmel nyilatkozni a meccsek után. Mi az, ami a fájó vereségek ellenére is a címeres mezhez vonzza?
– Ha megkérdezzük a kapu mögötti tábor egyik szurkolóját vagy egy igazi magyar drukkert, ugyanúgy bizsergeti őket a válogatott említése, mint engem. Megrohannak az emlékek, és belegondolok, mennyi örömöt tartogathat a jövő. Éles váltás lesz, de ha megadatott volna, hogy a Real Madridban futballozzak, akkor sem helyezném a klubomat a válogatott elé. Akár ciki volt, akár nem, ha megérintett a vereség vagy a kudarc, könnyes szemmel álltam a kamera elé. Sosem tettem fel a kezem, hogy ebben nem szeretnék részt venni, legyen szó akár a csodálatos fogadtatásról a Hősök terén, akár az andorrai vereségről. Tizenkét év alatt rengeteg élményt, energiát, szeretetet és sikert kaptunk a szurkolóktól, és hát… Ez a magyarságtudat, erre nincs jobb kifejezés. Mindig felemelő érzés, amikor huszonötezer szurkoló énekli a Himnuszt.

– A nyári klubváltása után a Nemzeti Sporthoz eljuttatott közleményben azt írta, hogy szeretett volna visszatérni Európába, és a holland élvonal is képbe került. A levélben az állt, nem egyeztek az ambíciók. A játéklehetőség vagy a szerződés hossza volt az akadály?
– A játéklehetőséggel nem lett volna probléma. Az eindhoveni éveim miatt az élvonalbeli újonc Fortuna Sittard akart szerződtetni, nem zsákbamacskát vettek volna velem. Ám kétséges volt, a klub megállja-e a helyét az élvonalban, nem éreztem biztosnak, hogy jól járok-e az esetleg a kiesés elől menekülő együttessel, amely a meccsek nagy részében csak védekezik. Emiatt másfelé is keresgéltünk. Az Emírségekben szintén tudták, mit várhatnak tőlem, és nem titok, a szerződésben is mást kínáltak. Nem láttam biztosítékot arra, hogy ismét sikeres lesz a hollandiai kaland, így az al-Ittihad Kalba mellett döntöttem.

– A hazatérésének mennyi realitása volt? A Mol Vidi elismerte, tárgyaltak, a nyáron a Ferencvárostól kapott edzéslehetőséget.
– Azért maradtam csendben, mert az évek során megtanultam, csak akkor érdemes megszólalni, ha nagyon muszáj. Az utolsó pillanatig kivártunk, ezek után amint szóba került a Vidi és a Fradi, megint megkaptam, hogy Dzsudzsák azért nem jön haza, mert nyolcszázmillió forintot kér naponta. Ezeket a pletykákat a jövőben sem kommentálom, és most elmondom, hogy ha hazaigazolok, az nem az anyagiak miatt lesz, hanem azért, hogy megkapjam a tiszteletet és a bizalmat. Ami a Vidit illeti: nem a fizetésen múlt, egyéb részletekben nem tudtunk megegyezni. Emiatt jobbnak láttuk, ha kivárunk, kíváncsiak voltunk, milyen előnyökkel jár, ha szabadon igazolható vagyok. Mivel a Fradinak és magamnak sem akartam kellemetlenséget, igyekeztem titokban tartani, hogy a Népligetben készülök, de utólag mindenkinek megköszöntem a lehetőséget.

MÉG A PRÓBAJÁTÉKBA IS BELEMENT VOLNA

– Amikor aláírt az al-Ittihad Kalbához, mit érzett? Csalódottságot, amiért nem tért vissza Európába, vagy megkönnyebbülést, hogy vége a bizonytalanságnak?
– Utóbbit. Engem is megdöbbentett, mennyire nehézkesen ment a klubváltás. Ahogy teltek a napok, egyre gyakrabban tették fel a kérdést, hogy ha tényleg jó játékos, miért nincs csapata már két hónapja. Akadt olyan klub, amelynél belementem volna, hogy nézzenek meg, és a látottak alapján döntsenek, szerződtetnek-e, vagy sem; máshol azt mondtam, elfogadom az ajánlatot, higgyék el, nem okozok csalódást, de sajnos valami mindig közbejött. Remélem, többször nem kerülök ilyen helyzetbe, nehéz időszak volt.

– A novemberi két hazai Nemzetek Ligája-találkozó előtt izgult a szurkolói fogadtatás miatt?
– Nagy megkönnyebbülést jelentett a reakciójuk. Hónapokig nem nyilatkoztam, emiatt megint megkaptam, hogy a pénz miatt hiúsultak meg a szerződések. Ezek után kicsit tartottam a füttykoncerttől, de szerencsére épp az ellenkezője történt. Megható és felemelő érzés volt, nem győztem eléggé hálálkodni a fogadtatásért. Akadtak gyengébb meccseim, de ha a hozzáállásomat kritika érhetné, nem vastaps fogad.