Eb 2016: a Groupama Arénában is lehet követni a sorsolást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.09. 07:32
A labdarúgó Európa-bajnokság sorsolását a párizsi Kongresszusi Palotában rendezik szombaton, az esemény 18 órakor kezdődik. A ceremóniáról az M4 Sport már délelőtt 11 órától monstre műsorban számol be, sőt azok is élvezhetik az esemény minden percét, akik például a Ferencváros–Újpest rangadón szurkolnak, ugyanis a Groupama Arénában kivetítőn jelennek meg a televízióban látható képsorok a sorsolásról.

A csoportokat a tervek szerint 18.28 és 18.49 között sorsolják ki úgy, hogy először az első kalapban lévő csapatokat húzzák ki, majd következik a 4-es, a 3-as (ebben van Magyarország is) és végül a 2-es kalap. A huszonnégy résztvevőből hat négyes csoportot alakítanak ki, ezekből az első és a második helyezettek, valamint a négy legjobb harmadik jut tovább a nyolcaddöntőbe.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
4 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
8 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
9 órája

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:58

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
Tegnap, 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:21
Ezek is érdekelhetik