Egy meccs jutott nekik, de az emlékezetes

A magyar labdarúgó-válogatott 1902 óta íródó történelmében 225 egyszeres válogatott játékos van. Különböző okok miatt nem húzhatták fel többször a meggypiros, fehér, vagy éppen aktuális színű mezt. Cikkünkben a legérdekesebb „egyszereseket" vesszük górcső alá.

BŰNBAK KAPUSOK

Bádonyi Gyula az első kapuvédő. A derék postatiszt a magyar válogatott első mérkőzésén védte a kaput, ám nem nagy sikerrel, hiszen fiaink 5:0-s vereséget szenvedtek Bécsben. Az akkor a BTC-ben több poszton is megforduló játékost el is felejtették a kudarc után, igaz, pályafutása sem volt túl hosszú. Ma már kideríthetetlen, de sokan Bádonyinak tulajdonítják azt a mondást, amely a századelő kapusait jellemezte. Az akkori hálóőrök ugyanis nem vetődtek, mondván, „csak a részeg ember fekszik le a földre".

Bicskei Bertalan két periódusban is irányíthatta szövetségi kapitányként a magyar válogatottat, de játékosként is odakerült a nemzeti csapathoz. Hogy a magyar együttes nem jutott ki az 1974-es vb-re, azt sokan máig is a Honvéd akkori kapusának nyakába varrják, aki meglepetésre került a csapatba a svédek elleni sorsdöntő selejtezőn. Ott három gólt kapott, és a harmadikért őt hibáztatják, mivel nem lépett ki a fejelő Ralf Edströmre. Bicskei mindenesetre máig nem érzi úgy, hogy övé lett volna a találat, azonban a neve soha többé nem került szóba…

A LEGRÖVIDEBB IDŐT TÖLTÖTTÉK A PÁLYÁN

 Volt, aki talán azért nem tudott bizonyítani a magyar válogatottban – mert egyszerűen nem volt rá ideje. Kvaszta Lajos az 1986-os vb utáni első meccsen, a nagy tisztogatás után került be a válogatottba a Norvégia elleni gól nélküli döntetlenre végződő felkészülési mérkőzésen. A szélső a 88. percben lépett pályára, ám lehetősége sem volt bármit hozzátenni a játékhoz.

Még nála is kevesebbet szerepelt Zombori Zalán (a képen), aki 1995-ben az Izland elleni Eb-selejtezőn kapott egy perc lehetőséget Mészöly Kálmántól. De ő legalább győztes csapat tagja volt… Ivanics Lászlónak több lehetőség jutott volna, de az 1994-es Ausztria elleni meccsen csereként beállva villámgyorsan összeszedett két sárgát, és ezután még az őt olyannyira kedvelő Verebes József is „elfelejtette" többször behívni.

 

GÓLOK UTÁN ELFELEJTVE

Általában ha valaki góllal mutatkozik be a nemzeti csapatban, további lehetőséget kap. Ám ez nem mindig van így, erről Nemes József és Mészáros József is mesélhetett volna. Előbbi az 1938-as Görögország elleni vb-selejtezőn hiába rúgott három gólt, nem hogy a tornára nem jutott ki, még a válogatottnál sem került többé szóba a neve. Hasonló utat járt be Mészáros is, aki a beteg középcsatár, Deák Ferenc helyett játszott 1948-ban Románia ellen, ő két gólja ellenére esett ki a kegyekből. Igaz, „Dodó" eredetileg balösszekötő volt, ott pedig volt egy Puskás Ferencünk…

PÁLYAFUTÁSUK, HALÁLUK UTÁN LETTEK VÁLOGATOTTAK

Három magyar futballista is abban a tudatban fejezte be pályafutását, hogy sohasem lett válogatott, és mégis az volt. Ez hogy lehet? Az MLSZ néhány évvel ezelőtt négy meccset is hivatalosnak nyilvánított (plusz a két Moszkva elleni összecsapást, amelyek már eddig is beleszámítottak a válogatott játékosok mérkőzésszámába), így az 1933-ban Portugália ellen szereplő Magyar Ferenc és Szemere Antal, valamint az 1956-ban Libanon ellen pályára lépő Szabó László is hivatalosan válogatott lett. Magyar és Szemere későbbi sorsáról keveset tudunk, de valószínűleg ők haláluk után lettek a nemzeti csapat teljes jogú tagjai.

VAN VÁLOGATOTTSÁG 35 FÖLÖTT

A legtöbb futballista huszonéves korában kerül be először a nemzeti csapatba, ám a magyar válogatottban ketten is 35 éves koruk után mutatkoztak be. Rapp Imre, a pécsiek népszerű kapusa 1973-ban egy NDK elleni meccsen 36 évesen húzhatta fel először a válogatott mezt, igaz, előtte vagy negyven mérkőzést eltöltött a kispadon. Még nála is „éltesebb" korban, 37 évesen kapott lehetőséget Szabó György. A tatabányaiak élő legendája, aki sokáig az NB I-es szereplési rangsort is vezette, az 1979-es Egyesült Államok elleni csúfos 2–0-s vereségnél mutatkozhatott be és búcsúzhatott is el.

KÜLFÖLDI PÉLDÁK

Nem csak Magyarországon, hanem külföldön is találhatunk példákat az egyszeres válogatottak emlékezetes mérkőzéseire. George Robb neve hazánkban is jól ismert, hiszen szerepelt az 1953-as legendás 6:3-on, amikor a magyar nemzeti tizenegy a kontinensről érkező első csapatként tudott nyerni Angliában. Azt azonban kevesen tudják, hogy a Tottenham balszélsője sem előtte, sem utána nem húzhatta fel magára a háromoroszlánosok mezét, így számára ez a meccs végképp emlékezetes marad.

A nagyváradi Ferenczi Antal számára 1948 októbere hozta meg a válogatottságot. Akkor a román csapat Magyarországot fogadta a Balkán-kupa (!) keretében, és az erdélyi balösszekötő már az első percben olyan súlyos sérülést szenvedett egy Börzsei Jánossal történt összecsapás következtében, hogy nem tudta folytatni a meccset. Bár Ferenczit hivatalosan csak az ötödik percben cserélték le, ő már az 53. másodperctől harcképtelen volt.

Az olasz labdarúgás egyik legemlékezetesebb egyszeresét sokáig emlegették Itáliában. Vittorio Faroppáról, a Piemonte kapusáról van szó, aki 1912-ben egy Franciaország elleni válogatott találkozón kapott szerepet. Teljesítményéről elég csak annyit mondani, hogy ez a meccs Faroppa-összeomlás néven vonult be a krónikákba, hiszen a 4:3-ra elveszített összecsapáson a hálóőr mind a négy találatban alaposan benne volt.