Felavatásként ítélkeztek és ütöttek válogatottunk tagjai – egy régi sztori

„Hogy is fest az a felavatás? A Nemzeti Sport súlyos indiszkréciót követ el s leleplezi a válogatott vészbíróság zártkörű főtárgyalását” – vezette be lapunk sokat ígérően az 1929. április 14-én lejátszott mérkőzésre visszatekintő összeállításának egyik cikkét. Máris átadjuk a szót korabeli kollégáinknak.

Akárhányszor válogatott vagy klubcsapat külföldi túrára megy, az első tudósításokban obligát módon megjelenik a felavatásról szóló rövid jelentés, amely diszkréten csak annyit mond, hogy az újoncokat „lovaggá ütötték”. Milyen is lehet egy ilyen „avatás”? – gondolja a közönség, amely nem kísérheti el hosszú útjára a válogatott csapatot. Hát ilyen:

Fogoly II, a szenior javaslatára a vészbíróságot megalakítják. Elnök: Fogoly II. Szavazóbírák: Ormos, Híres. Ügyész: Takács II. Védő: Kompóthy.

(Az utókor közbeszól: több játékos is a magyarosított nevén szerepel az írásban. Fogoly II nem más, mint Fogl II Károly – neki a berni volt az utolsó válogatott mérkőzése; Híres „igazi” neve Hirzer Ferenc; Ormos pedig a Patai néven is ismert Opata Zoltán. Sem Ormos, sem a tartalékkapus, Vermes, alias Weinhardt Ferenc nem lépett pályára Bernben.)

Színhely: a Salzburg felé robogó gyorsvonatnak egy II. osztályú fülkéje. Időpont: péntek este, vacsora előtt.

A bíróság megalakul. Vermes (Weinhardt) mint a legcsontosabb tenyérrel rendelkező, ítélet-végrehajtói minőségében elővezeti az első vádlottat: Toldit.

(Az utókor közbeszól: Toldi, született Tunigold Géza a Ferencváros balösszekötője-középcsatára lendületes, erős felépítésű, a kapura lábbal és fejjel is veszélyes labdarúgó volt. A válogatottban 1929 és 1940 között 46 mérkőzésen 25 gólt szerzett, ezzel ma a 15. helyen áll a mieink örök-góllövőlistáján. Ott volt az 1938-as vb-n ezüstérmet szerző csapatban – az összeesküvés-elméletek hívei máig nem hiszik el, hogy a döntőben sérülés miatt nem játszott. Felavatása után Bernben góllal kezdte válogatottbeli pályafutását.)

A vádlott az előző, egész napon át tartó célzásoktól megfélemlítve, már erősen sápadt.
Fogoly II., elnök: Toldi vádlott ügyében megnyitom a tárgyalást.
Takács II., ügyész: Nagyságos elnök úr, tekintetes vészbíróság. Súlyos vádakat vagyok kénytelen emelni ez ellen a megtévedt ifjú ellen. Álnév alatt becsempészte magát körünkbe…
Híres, bíró: Öt rossz pont!
Takács II., ügyész: A peronon nem vette ki a kapitány kezéből a táskát. Viszont el kell ismernem, hogy vádlott mellett szól fiatalsága, azonkívül közismerten gyenge fizikuma, amiért csupán tíz ütésre teszek indítványt.
Kompóthy, védő: Nagyságos elnök úr, tekintetes vészbíróság! Elismerem, hogy vádlott bűnös és büntetést érdemel, de tisztemhez hűen kérnem kell a tekintetes bíróságot, hogy ne sújtsa túl szigorú büntetéssel a vádlottat. Hiszen ha az álnevet vesszük, akkor miköztünk is van egynéhány, akik levetették tisztes családi nevüket…
(Elnök zavartan mosolyog…)
Kompóthy, védő: …de méltóztassék figyelembe venni azt a körülményt is, hogy vádlott önként jelentkezett.

A bíróság visszavonul, és tíz ütésben állapítja meg az ítéletet, amely tíz ütést nyomban feloszt a bakó és a bíróság tagjai közt. Az oroszlánrész Fogoly II.-nek és Vermesnek jut.

A vádlottat újra bevezetik, és tompa csattogások – pontosan megszámolva – árulják el, hogy Toldi is levetkőzte újonci mivoltát. A végrehajtás utolsó aktusaként a szövetségi kapitány egy soron kívüli – inkább jelképes – ütéssel avatja vitézzé a fiatal futballistát.

II.
A többi vádlottal is nagyban és egészben így folyik le az eljárás. Emődi ügyében a perbeszédek így hangzottak el:

(Az utókor közbeszól: Emődi Rezső, a Bástya balhátvédje számára a berni mérkőzés kínálta az egyetlen lehetőséget a válogatottbeli szereplésre.)

Takács II., ügyész: Megborzadva gondolok azokra a rettenetes bűnökre, amik ez ifjú lelkét nyomják. Ő is álnév alatt surrant közénk, de ami még súlyosabb, bejött a vagonba és nem köszönt senkinek. Elrettentő példa gyanánt a maximális 25 ütést javasolom.
Fogoly II., elnök: Van a bíró uraknak kérdésük a vádlotthoz?
Ormos, bíró: Hol játszik mostanában?
Emődi, vádlott: A Bástyában.
Ormos, bíró: Egy rossz pont! – Szokott tejet inni?
Emődi, vádlott: Igen, szeretem a tejet.
Ormos, bíró: Öt rossz pont!
Híres, bíró: Tud futballozni?
Emődi, vádlott (szerényen): Azt hiszem, egy kicsit.
Híres, bíró (felháborodva): Hallatlan, ezek a fiatalok mit be nem képzelnek már maguknak! – Öt rossz pont.
Kompóthy, védő: Nagyságos elnök úr, tekintetes vészbíróság! Sok szót ugyan nem érdemes vesztegetni erre a vádlottra, kérem azonban enyhítő körülmény gyanánt figyelembe venni, hogy vidéki, szegény. Honnan tudná hát, hogy mi a jó modor? (Harsány nevetés a folyosón szorongó közönség körében, mire elnök kiüríttetéssel fenyegeti meg a hallgatóságot.) – Ami a tejivást illeti, elhiszem, hogy Ormos bíró úr jobban szereti a cocktailt, de a bíró urak esküt tettek, hogy minden melléktekintet nélkül fogják tisztüket ellátni.

Emődi végül 20 ütést kap, utána boldogan távozik, mert a szövetségi kapitánytól megkapja a szövetségi jelvényt is.

III.

Kövesre csak Zürich és Bern között, szombaton reggel kerül a sor. Már fél órája hívogatta a bakó a delikvenst, de az csak nem jött. Végre kitalálták, hogy annyira fél, hogy megfelelő lelki előkészítésre van szüksége. Szükségből Borsányit kinevezték tábori lelkiatyának, akinek magasztos szavai erőt öntöttek a vádlott lelkébe. Végre is odaállt a bíróság elé.

(Az utókor közbeszól: Köves II, másként Kvasz János a svájci mérkőzésen végül nem lépett pályára, egyetlen válogatott meccsét korábban, 1927-ben játszotta – ezek szerint a felavatása akkor elmaradt. Korányi Lajosnak ellenben a berni volt az első válogatott mérkőzése a 40-ből, az ő felavatásáról a cikk csak annyit ír: megtörtént. Borsányi, a „lelkiatya” Borsányi Ferenc az Újpest fedezete volt.)

Takács II., ügyész: Vádlott egy megrögzött egyén. Budapesten is próbálkozott már kisded játékaival, de hamar vidékre kellett áttenni szereplésének színhelyét…
Ormos, bíró (halkan): Szegény Somogy…
Takács II., ügyész: Azt is fel kell rónom vádlottnak, hogy az őt méltán megillető Kuvasz név helyett az előkelő Köves nevet sajátította ki magának.
Kompóthy, védő: Nagy zavarban vagyok ebben az esetben, tekintetes vészbíróság. Tisztem szerint védenem kellene a vádlottat, de akárhogy töröm a fejemet, nem tudok semmiféle legcsekélyebb enyhítő körülményt sem találni erre a minden jótól elrugaszkodott emberre. Tessék ránézni, a szeméből sugárzik a gonoszság! Amellett jól fel van hizlalva, kibírja a legsúlyosabb büntetést is. Mentségére legfeljebb csekély intelligenciáját hozhatnám fel…
Ormos, bíró (némi éllel): Nemde centerhalfot játszik a vádlott?!
Kompóthy, védő (hévvel): Kérem a maximális büntetés százszázalékos felemelésével 50 ütést megállapítani!
Borsányi: Tudom, hogy a vádlott bűnös, de amikor irgalomért esedezem számára, rá kell mutatnom a védő úr érdekeltségére. Biztos fáj neki, hogy a vádlott sokszor jobban játszott, mint ő…

Elnök leinti a gyanúsítót, Kompóthy védő személyes kérdésben szólal fel, végül is meghozzák az ötven ütésre szóló ítéletet, amit nyomban végre is hajtanak. De talán több is volt, mint 50, mert Köves úgy értette, kész a végrehajtás, és fel lehet kelni a kínpadról. Ezt arra értették, hogy el akar szökni, mire záporeső módjára hullottak rá az ütések.

Ennek is vége lett azonban, mert a szövetségi kapitány vétót kiáltott be a fülkébe, mire befejeződött az utolsó avatás is.

Május 5-én Bécsbe utazik a válogatott csapat. Fiatalság! Lehet jelentkezni!

(Az utókor közbeszól: nem volt elég ijesztő a beszámoló, Prém Móric és Markos Imre személyében Bécsben is pályára lépett két újoncunk…)