Gulácsi: Meglepett a döntés, de elájulni azért nem kell

Vágólapra másolva!
2013.10.02. 12:35
null
Gulácsi Péter jó formában van (Fotó: Szabó Miklós)
Ha nem lenne annyira maximalista, elégedett is lehetne. Ehelyett visszafogottan, szerényen beszél Gulácsi Péter, az osztrák Red Bull Salzburg kapusa. Köszöni szépen, jól érzi magát a bőrében. Mint mondta, a dolgai szépen alakulnak – különösképp most, hogy helyet kapott a hollandok, valamint az andorraiak elleni vb-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretében, hiszen öt éve már, hogy legutóbb meghívták a felnőttek közé.

„Meglepett a szövetségi kapitány döntése, mert azt gondoltam, a selejtezősorozatban jobbára együtt dolgozó kapushármas összetétele már nem változik – mondta a 23 esztendős Gulácsi Péter. – A helyzet ugyanakkor az, hogy Megyeri Balázs az utóbbi hetekben nem jutott szóhoz klubcsapatában, ezért kerültem a keretbe, de ettől még nem kell elájulni.”

Három és fél hónapja, hogy a kapus Salzburgba szerződött, azóta tizenhat tétmérkőzésen volt végig a pályán, vagyis Megyeri Balázsnak a mostani kihagyása ellenére is alighanem nagyobb meccsrutinja van, mint neki.

„Sokat számít, hogy folyamatosan védhetek egy bajnokesélyes és nemzetközi kupaporondon szereplő csapatban – magyarázta Gulácsi Péter. – A nyári tervek, elképzelések közül az optimistább változat vált valóra, örülök, hogy így alakult. A klubcsere célja az volt, hogy olyan csapatot találjak, amelyben játéklehetőséget kapok. Ez fontos a fejlődésem, az előrelépés tekintetében, de az sem mellékes szempont, hogy könnyebben felhívhatom magamra a figyelmet, jobban szem előtt vagyok. E pillanatban még mindegy is, hogy a válogatottnál második vagy harmadik számú kapusként számolnak-e velem, a lényeg, hogy az első kis lépést már megtettem. Az út elején járok, de valahonnan el kell indulni. Úgy, ahogy a többiek is elindultak, amikor a válogatottbeli bemutatkozásukra vártak a felnőttek között.”

A szigetországot maga mögött hagyva gyorsan alkalmazkodott az osztrák (munka)körülményekhez, mert Gulácsi Péter az a fajta ember, akinek akkor kerek a világ, ha sikeres a pályán – a kapuban. Márpedig a Red Bull Salzburg az első helyen áll a bajnokságban, sőt az Európa-liga csoportkörébe is beverekedte magát.

MIÉRT IZGUL, MIKÖZBEN KLUBJA TÁMADÓI ONTJÁK A GÓLOKAT? BIZTOSNAK ÉRZI-E A HELYÉT A SALZBURGI KAPUBAN? VÁLASZOK A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN, AMELY DIGITÁLIS FORMÁBAN IS ELÉRHETŐ – DE CSAK AKKOR, HA IDE KATTINT!

Legfrissebb hírek

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
22 órája

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

Az RB Leipzig a Wolfsburgot legyőzve elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.02.26. 22:48

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Nem Gulácsi védi a Leipzig kapuját a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.02.25. 15:52

„Ez így egyszerűen kevés” – Willi Orbán az RB Leipzig vasárnapi pontvesztése után

Német labdarúgás
2025.02.24. 14:51

Orbán büntetőt hozott össze, a Lipcse otthon mentett pontot a Heidenheim ellen

Német labdarúgás
2025.02.23. 17:34

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19
Ezek is érdekelhetik