Buzánszky Jenő december 12-én került az esztergomi kórházba, ahol megoperálták. Karácsonyi ünnepségekre, megemlékezésekre szóló meghívásinak azt követően már nem tudott eleget tenni. A műtét után az intenzív osztályra került, állapota négy nappal a beavatkozás után is kritikus volt. A rákövetkező héten ismét meg kellett őt műteni. Szenteste előtt két nappal ifjabb Buzánszky Jenő arról tájékoztatta az édesapjáért aggódókat, hogy a beteg percekre magához tér ugyan, és kommunikál is, a beszéd azonban nagyon nehezére esik.
„Nincs étvágya sem, mesterséges táplálásra szorul, s bár az orvosok szerint stabilizálódott az állapota, fontos volna, hogy elfogadja a táplálékot és visszatérjen az életkedve." – mondta Buzánszky Jenő fia. A karácsonyi ünnepek után, de még szilveszter előtt a volt klasszis az intenzív osztályról a belgyógyászatra került, szervezete nagyon legyengült, hangulata ingadozó volt. Minimális ételt és italt fogyasztott.
A legendás Aranycsapat kezdő tizenegyéből utolsóként távozó Buzánszky Jenő vasárnap este nyolckor hunyt el. Az 1954-es svájci vb-n ezüstérmet szerző magyar válogatott keretéből Várhidi Pál és Tóth József él még.
BUZÁNSZKY JENŐ: GÁBRIEL ARKANGYALLAL 100 ÉVBEN EGYEZTÜNK MEG – AZ NSO TV BÚCSÚJA
Grosics Gyula (1926–2014) – Buzánszky Jenő (1925–2015), Lóránt Gyula (1923–1981), Lantos Mihály (1928–1989) – Bozsik József (1925–1978), Zakariás József (1924–1971) – Budai II László (1928–1983), Kocsis Sándor (1929–1979), Hidegkuti Nándor (1922–2002), Puskás Ferenc (1927–2006), Czibor Zoltán (1929–1997) Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv (1906–1986) |
Született: Újdombóvár, 1925. május 4. |
Sportága: labdarúgás |
Posztja: védő |
Klubjai: Dombóvári Vasutas, Pécsi VSK (1946–1947), Dorogi Bányász (1947–1960) |
Válogatottság/gól: 49 mérkőzés/0 gól |
1945–1946-ban elvégezte a MÁV Vasúti Tisztképzőt, 1964-ben szakedzői oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskolán. Kezdetben a MÁV-nál, majd 1947-től 1978-ig a Dorogi Szénbányáknál dolgozott. |
Sportolói pályafutását a Dombóvári Vasutasnál kezdte, azután a PVSK, később a Dorogi Bányász játékosa volt. Összesen 274 NB I-es mérkőzésen futballozott. |
Szerepelt az Évszázad mérkőzésének nevezett londoni találkozón, amelyen az Aranycsapat 6:3-ra győzött Anglia ellen. 1952-ben, Helsinkiben tagja volt az olimpiai bajnokcsapatnak, 1954-ben ezüstérmet nyert a svájci világbajnokságon. 1960 és 1973 között edzősködött. |
Az 1990-es években különböző vezetői posztot töltött be a Magyar Labdarúgó-szövetségben. |
2011. április 26-án Grosics Gyulával együtt átvette a Nemzet Sportolója elismerést. |
2014 novemberében – a vívó Nagy Tímea társaságában – beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai közé. |