Erwin Koeman általában széles mosollyal érkezik a sajtótájékoztatókra, ám ezúttal meglehetősen komornak tűnt. A magyar kapitány így értékelt.
„Csak részben – válaszolt Joachim Löw, a németek szövetségi kapitánya arra a kérdésre, hogy elégedett-e. – Az első félidőben korántsem voltam elégedett a csapattal, egy nulla helyett több góllal kellett volna vezetnünk. Mindenki tudja, hogy nekünk a dél-afrikai világbajnokságra való felkészülés volt a célunk ezen a mérkőzésen, s noha az nagyjából sikerült, a végjátékban sokkal kiélezettebbnek kellene lennünk."
„Két és fél hét még a rendelkezésemre áll. Sok a fiatal a csapatunkban, s noha százalékot nem mondanék, az biztos, hogy néhány részletet még csiszolnunk kell a tréningeken" – vázolta Löw, hogy miként áll a vb-felkészüléssel csapata.
A német kapitány kijelentette, hogy egyelőre nem nevezi meg a keretből kimaradókat, mert előbb a játékosokkal szeretné közölni döntését. |
– Ennyivel jobbak a németek?
– Nagyon erős és jó erőben lévő csapattal játszottunk, ha pedig egy ilyen csapat ellen három perc után hátrányba kerülsz, akkor…– sóhajtott nagyot Erwin Koeman.– Úgy gondolom, a játékosok jól küzdöttek, de taktikai, technikai és fizikai különbség döntött ezen az estén. A német középpályások rendkívül mozgékonyak voltak, ellenben mi nem voltunk elég agresszívek ezen a területen.
– A felkészülési mérkőzéseken nem árt a kísérletezgetés, ám Juhász Roland középpályán való szerepeltetése nem jött be. Ön is így látta?
– Éppen az előbb említett szándékból tettem a középpályára Juhász Rolandot, hátha egy kis plusz agresszivitást hoz a pálya azon területére. A svédországi selejtezőig két-három mérkőzésünk van, itt kell kísérletezni, de láthatta, a második félidőben már ismét a védelemben játszott. Nagy szükség van hátul rá.
– Volt pozitívum ezen az estén?
– Azt mindenképpen ide sorolnám, hogy sok tehetséges labdarúgó mutatkozhatott be a válogatottban. A különbség óriási volt, elismerem, de a mi játékosaink már befejezték a bajnokságot, a németek pedig a világbajnokságra készülnek.
– Kapitánysága alatt játszott ennél rosszabbul a válogatott?
– Még egyszer mondom, a világ egyik legjobb csapata ellen játszottunk. A németek ezt igazolták, de el kell ismerni, ezen az estén nem nyújtottuk a legjobbunkat, nagyon megkönnyítettük a dolgukat.
A mérkőzés utáni további véleményeket és a találkozó összefoglalóját itt olvashatja!
„Hiányzott egy olyan kaliberű labdarúgó, mint Gera Zoltán. Az emberi kapcsolatok velejárói a nézeteltérések, ám azért vagyunk felnőtt emberek, hogy ezeket rendezzük is. Valakinek engednie kell. Félreértés ne essék: nem Gera Zoltán hiányán múlt a vereség. Sima ügy volt – sajnos. Úgy fest, a német csapat már készen van, játékosai rendkívül magabiztosak, nem kockáztattak, fél gőzzel is jobbak voltak a mieinknél. Sokan nem azt a teljesítményt nyújtották, amit korábban megszoktunk tőlük. Ami Juhász Rolandot illeti: egy állandóan belső védőt játszó futballistának szokatlan lehet egy sorral előrébb futballoznia, főképp, mert teljesen más fizikai erőpróbának teszi ki magát.″ |
Magyarország–Németország 0–3 (0–1) |
Gólszerző: Podolski (4. – 11-esből, Gomez 69., Cacau 73.) |