Leekens: A legnagyobbak nem sértődnek meg, ha háttérbe szorulnak

– Mennyire volt csalódott a Kazahsztán ellen három-kettes és a Skócia ellen egy-nullás vereséggel végződő felkészülési mérkőzés után?
– Az biztos, nincs értelme a rossz játékot jónak beállítani – felelte a Nemzeti Sportnak Georges Leekens, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Kazahsztán ellen gyengén teljesítettünk, de már azon a találkozón is láttam biztató jeleket. Az első tíz percben drágán megfizettünk a hibákért, a játékosok azonban nem adták fel, sokat tettek az egyenlítésért – egy rossz szavam sem lehet rá, ahogy a kétgólos hátrányra reagáltak. Most még abban a szakaszban vagyunk, amikor nagy árat fizetünk a hibákért. A kazah meccs utáni sajtótájékoztatón említettem néhány okot, amelyek a vereséghez vezettek, a találkozó másnapján a stábommal tovább elemeztük a látottakat, és Skócia ellen már jobban teljesítettünk.

– Mégis vereség lett a vége.
– A felkészülési meccseken nem az eredmény a legfontosabb. A kísérletezés szempontjából szükségünk van ezekre a találkozókra, azt pedig senki sem hihette, hogy három-négy hónap alatt varázsütésre minden megváltozik. Magyarország jelenleg az ötvenedik helyen áll a FIFA világranglistáján, szeretnénk, hogy ebből a pozícióból felfelé mozduljon el. Mindent megteszünk a fejlődésért, ám a részsikerekért is rengeteget kell dolgozni. Csak apró lépésekben haladhatunk, ez nem megy egyik pillanatról a másikra. A hibákat sem lehet gyorsan kijavítani. Azzal nem leszünk előrébb, ha egyszerűen rákiabálok a játékosra, hogy többet ne passzolja rossz helyre a labdát. Elemezni kell a játékhelyzetet, megnézni, hogy az adott pillanatban miért azt a döntést hozta meg, majd megmutatni neki, mi lett volna a jó megoldás.

– Ön szerint jó úton halad a magyar válogatott?
– Ebben biztos vagyok.

– Miért?
– Mert a játékosok vevők a kemény munkára. Amikor Telkiben együtt készültünk, láttam rajtuk az elszántságot, a szenvedélyt. Kleinheisler László hozzáállása különösen tetszett, őt kifejezetten vissza kellett fogni, mert ha tehetné, a meccs előtti edzéseken is tizenkét kilométert futna. Tetszik ez a hozzáállás, igaz, meg kell tanulnia beosztania az erejét, hiszen a skótok ellen már kiütközött rajta a fáradtság. A lényeg, hogy a játékosok remek közösséget alkotnak, márpedig csakis olyan játékosokkal léphetünk előre, akik mindig szívesen jönnek a válogatottba.

Egyszerű szabályokat alkotott a szakember

– Nem tart attól, hogy az a labdarúgó, aki az Egyesült Államokból hazarepül, majd egyetlen percet sem játszik, csalódottan indul vissza? Korántsem biztos, hogy aki csak perceket kap, legközelebb is kiugrik a bőréből a válogatott meghívó miatt.
– Lionel Messinek sem két perc a repülőút Európából Dél-Amerikába, mégis számíthat rá a nemzeti csapat. A válogatott az első! Amikor kineveztek szövetségi kapitánynak, megalkottuk a szabályokat. Egyszerű szabályok, amelyek mindenkire vonatkoznak. Ebbe az is beletartozik, hogy senkinek sem garantálok játéklehetőséget. Azt garantálom, hogy miután csatlakozik a válogatott keretéhez, az edzésen bizonyíthat, és csak rajta múlik, hogy pályára lép-e. De ennél többet nem. Ez alól senki sem kivétel. Aki megijed a konkurenciától, aki nem akar a többiekkel versenyezni, nyugodtan közölheti velem. A kis alkukba sem megyek bele, én döntöm el, hogy két felkészülési meccs esetén hány találkozón szerepel a játékos. Akinek ez a rendszer nem tetszik, nyugodtan emelje fel a telefont, szóljon, és akkor a jövőben nem számolunk vele. Ha a futballista garanciát akar a játéklehetőségre, mutasson olyan teljesítményt az edzésen, hogy eszem ágában se legyen kihagyni.

– Azért csak megérti, ha egy-két játékosa csalódott volt a hosszú utazás és a kevés lehetőség miatt.
– Ezzel nincs semmi gond, a cserejátékos mindig legyen csalódott. Ez a csalódottság azonban még keményebb munkára ösztönözze! Összetartó közösséget akarok formálni, ezért az összes, keretbe behívott játékost leültettem a padra a két felkészülési meccsen, tizenöten ücsörögtek mellettem. Ilyenkor tizenöt csalódott arcot akarok látni, ugyanakkor olyan játékosokat, akik bármikor képesek megmutatni, hogy számíthatok rájuk, és együtt élnek a csapattal. Különbséget kell tenni a „játszanom kell” és a „játszani akarok” mentalitás között. Az utóbbit akarom látni. Senki se feledje el, hogy a válogatott a legfontosabb. Nem az egyének, nem a szövetségi kapitány, hanem a csapat. Gulácsi Péternek vagy Kádár Tamásnak talán garantálom a játéklehetőséget? Nem, ehhez képest Tamás úgy is hazajött, hogy sérülés miatt nem léphetett pályára. A legnagyobb futballisták nem sértődnek meg, amikor esetleg háttérbe szorulnak, hanem még keményebben dolgoznak, és egészen addig küzdenek, amíg vissza nem szerzik a helyüket, amíg nem bizonyítják, hogy nincs jobb náluk az adott poszton. De hadd kérdezzek valamit!

– Csak tessék.
– Gulácsi Péter vajon panaszkodott, amikor csere volt Király Gábor mögött? Csak mert én Pétert még sosem hallottam panaszkodni. Annyit látok, hogy az edzések előtt, alatt és után is hihetetlenül profin teszi a dolgát, igazi vezér típus. Nem sértődött meg, amikor nem ő volt az első számú kapus, hanem tudatosan építette a karrierjét. Kivárta a lehetőséget, majd élt vele.

Előnyben vannak, akik játszanak a klubjukban

– Az sem zavarja, ha a személyi döntések, a futballistáknak adott játékpercek miatt kritizálják?
– Nem, mert biztos vagyok magamban. Nagyszerű érzés olyan országban dolgozni, ahol mindenki bolondul a futballért, és ahol mindenkinek van véleménye róla. Ettől azonban én még pontosan tudom, mit és miért teszek. Amikor Belgium szövetségi kapitányaként dolgoztam, és Eden Hazard gyengébben futballozott Törökország ellen, a szünetben lecseréltem. Nem volt boldog, de még keményebben kezdett dolgozni, és ettől is jobb játékos lett. Amikor Kevin De Bruyne huszonegy esztendősen a Chelsea-hez került, José Mourinho nem szerepeltette. Gondolom, a portugál sem ért a futballhoz, ha most Kevin a Manchester City alapembere… Vagy talán akkor az volt a helyes döntés, mert a futballista még nem volt kész arra, hogy Európa egyik topcsapatában szerepeljen? Az edzőt gyakran támadják, de sokszor a játékosnak kell még fejlődnie. Én bízom a döntéseimben.

– Mit mond a játékosoknak, amikor találkozik velük júniusban, a Fehéroroszország és az Ausztrália elleni felkészülési meccs előtt?
– Több mondanivalóm is lesz. Az egyiket már jóval korábban közlöm velük, mégpedig azt, hogy a bajnokság befejezése után eszük ágában se legyen leállni, mert vannak, akiknek nagyon korán véget ér a szezon. Maradjanak edzésben, mert erőnlétileg és mentálisan is megfelelő állapotban kell lenniük ahhoz, hogy valóban építhessük a csapatot, és kísérletezhessünk a két felkészülési meccsen. Remélem, több olyan játékosra is számíthatok, akiket a két márciusi találkozón nem próbálhattam ki. Néhány futballistával a jövőjéről szeretnék beszélni.

– Milyen szempontból?
– Aki stabil láncszeme akar lenni a válogatottnak, annak a klubjában is játszania kell. Néhány hónapig ülhet valaki a padon, de tovább nem, mert annyira kiesik a ritmusból, hogy a válogatottban sem lesz képes tudása legjavát nyújtani. A megfigyelőhálózatunk nagyon kiterjedt, folyamatosan figyelemmel kísérjük azokat a labdarúgókat, akik számításba jöhetnek a magyar válogatottnál. Eléggé hosszú listát írtunk, rengeteg névvel, és hétről hétre nyomon követjük a teljesítményüket, elemezzük az adatokat. Csakhogy a listán szereplő labdarúgók ötven százaléka nem jut rendszeresen játéklehetőséghez a klubjában. Ötven százalék! Ez nagyon magas szám, ráadásul a játékosok többsége nem a legerősebb európai bajnokságokban és nem topcsapatokban futballozik. Erről szeretnék majd beszélni az érintettekkel. Mert egy-két olyan futballistát be lehet állítani a csapatba, aki kevésbé van játékban, de hármat-négyet már nem.

– Mit tanácsol ezeknek a játékosoknak?
– Hogy gondoljanak a karrierjükre, és igyekezzenek olyan klubot keresni maguknak, amelynél több lehetőséget kapnak. Adott esetben ne féljenek megtenni egy-két lépést hátrafelé, mert utána nagyobbat lehet ugrani. Ismét csak Gulácsi Pétert tudom említeni. Bizonyára nagy álma vált valóra, amikor a Liverpoolhoz került. Ott nem sikerült beverekednie magát a kezdőbe, ezért meghozott egy nehéz döntést, és Ausztriába szerződött. Majd a Leipzighez, amely akkor a német másodosztályban szerepelt. A Liverpooltól a német másodosztályba… Most pedig a Bundesliga egyik élcsapatában rendszeresen a gólvonal előtt áll, és talán a német élvonal legjobb kapusának is nevezhetjük. Szakmailag és emberileg is példakép lehet a többiek előtt, mert hiába jutott magasra, egyáltalán nem szállt el, továbbra is két lábbal a földön jár.

– Nem tart a következő két mérkőzéstől? Fehéroroszországgal idegenben játszunk, Ausztráliának világbajnoki főpróba lesz a meccs, vélhetően mentálisan és erőnlétileg is remek formában lévő játékosokkal.
– Nekünk is az Ausztrália elleni találkozó lesz az utolsó lehetőségünk a gyakorlásra a szeptemberi tétmeccsek előtt, vagyis nekünk is fontos lesz az a kilencven perc. Ha a játékosok nagy kedvvel jönnek haza, és meg akarják mutatni, hogy számíthatok rájuk, akkor bizakodhatunk. Nagyon kevés időnk lesz készülni. A labdarúgók a világ különböző pontjairól érkeznek, az utazást követően fáradtak lesznek, az egyéni edzettségi szintjüket is figyelembe kell vennünk. De nem panaszkodni akarok, csak elmondom, milyen helyzetet kell megoldanunk. Ugyanakkor hangsúlyozom, nem júniusban kezdődnek a tétmeccsek, hanem szeptemberben.

– Érez nyomást magán, hogy a két vereség után bizonyítania kell?
– Már mondtam, hogy bízom magamban. Csak az érez magán – negatív értelemben vett – nyomást, aki bizonytalan. Én viszont tudom, hogy nagyon sokat dolgozunk, naponta teszünk azért, hogy fejlődjön a magyar labdarúgás. Figyelemmel követjük az utánpótlást, keressük a tehetségeket, az akadémiákkal és a klubokkal együttműködve mindent megteszünk, hogy a játékosokat minél magasabb szintre emeljük. Tudjuk, hol tart a magyar válogatott, tudjuk, hová akarunk eljutni, és azzal is tisztában vagyok, milyen út vezet odáig. Nem lesz könnyű, sok buktató vezet a célig, de nem kételkedem magamban. Egyébként sem az én személyem a fontos, ráadásul a szövetségi kapitány egyedül nem lehet sikeres. Itt is csapatban gondolkodom, a stábban, a játékosokban. Nagyszerű szakemberek vesznek körül, és a labdarúgókon is látom az elszántságot.

Hibát követnénk el, ha másolni akarnánk

– Milyen játékrendszerben és felállásban gondolkozik hosszú távon?
– Ez mindig a rendelkezésre álló játékosoktól és az ellenféltől függ. Amikor láttuk, hogy a skótok két csatárral támadnak, indokoltnak tartottam, hogy három belső védő is a pályán legyen. Azt a taktikát kell kidolgozni, amely a legjobban fekszik a rendelkezésre álló játékosoknak. Hibát követnénk el, ha másolni akarnánk valamelyik válogatottat, a magyar együttes sosem futballozik majd úgy, mint a spanyol vagy a belga, mert teljesen más a futballkultúrája. A lehetőségeinkhez és az ellenfélhez kell igazodnunk. Aki például a Barcelona ellen labdabirtoklásra épülő taktikát szeretne játszatni csapatával, az több mint bátor ember.

– Kik azok a játékosok, akiknek kulcsszerepet szán a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnoki selejtezőkön?
– Nem szeretnék neveket említeni. Minden pályára lépő játékosnak kulcsszerepet szánok. Ha most egyénileg kiemelnék valakit, egyből arról beszélnének, miért ikszre és miért nem ipszilonra voksoltam, meg hogy ki kivel van jóban, és ki az adott labdarúgó menedzsere.

– És kik azok a labdarúgók, akiket nem hívott meg márciusban, de júniusban biztosan lehetőséget ad nekik?
– Az ajtó mindenki előtt nyitva áll. Bízom benne, hogy júniusig feltűnik egy-két játékos, akiről most még nem is sejtem, hogy erősítést jelent. Szinte mindennap ott vagyok valamelyik magyar futballpályán, folyamatosan meccseket nézek, és mindig annak a reményében ülök fel a tribünre, hogy kiszúrok egy tehetséget. Most mindenki tiszta lappal indul, mutassák meg, hogy számíthatok rájuk. Az külön öröm lenne, ha a fiatal játékosok idővel ismét a nyugat-európai bajnokságokban szerepelhetnének.

– Lát rá valós esélyt?
– Korábban Németország mellett Angliában és Spanyolországban is futballoztak magyarok, sajnos mára eltűntek. Nem könnyű az út, nagyon sok áldozattal jár, olykor a családdal és a barátokkal is szembe kell menni, de a nemzetközi szintig csak küzdelem árán lehet eljutni. A profi élet olyan, hogy miután mélybe zuhansz, ismét megpróbálsz felemelkedni. De számos tehetséges srácot látok az utánpótláscsapatokban, és ha más országok játékosainak sikerül, a magyaroknak miért ne jöhetne össze? Persze a felelősség közös, az akadémiáknak és az edzőknek közösen kell fejleszteniük a tehetségeket. Minél több labdarúgó futballozik külföldön, és minél több magyar klubcsapat éli túl az európai kupák nyári selejtezőjét, annál erősebb lesz a válogatott. A megszerzett nemzetközi tapasztalatot a nemzeti tizenegyben kamatoztathatnák a labdarúgók. A saját tudásomat igyekszem átadni a futballistáknak, fontos lenne viszont, hogy ők is hozzátegyék a saját részüket.