Leekens: Vannak, akik megelégszenek a középszerrel, és vannak profik

– Hogyan tovább?
– Arccal előre és kemény munkával – mondta határozottan Georges Leekens, akivel a Telkiben lévő MLSZ-edzőbázis első emeletén található irodájában beszélgettünk. – Továbbra is tartom, az ausztrálok elleni szombati játék rendben volt, nem érdemeltünk vereséget. A lefújást követően az öltözőben elmondtam a játékosoknak, ne csüggedjenek, a pozitívumokat vigyék magukkal a nyári vakációjukra. Az ausztrálok a világbajnokságra mennek, mi pedig jól játszottunk ellenük. A szombati mérkőzés is bizonyította, nem behozhatatlan a lemaradás. Az más kérdés, hogy a szombaton kapott balszerencsés gólokkal nehéz mit kezdeni.

– Mit mondott Kádár Tamásnak, aki a lefújás előtti pillanatokban öngólt lőtt?
– Mit mondtam volna?! A meccs után odamentem hozzá, és elmondtam neki, jól játszott, úgyhogy ne azon a rossz mozdulaton rágódjon. Tamás az egyik legjobb játékosunk, igazi vezéregyéniség, a mostani két találkozón is remekül játszott, leszámítva azt a peches mozdulatot.

– Sok mindent hallani a válogatott körüli hangulatról, így például azt, hogy a játékosok klikkesednek, a hangadók irritálják a többieket. Mi igaz ebből?
– Szerintem mindent elmond, hogy a fehéroroszok elleni találkozó előtt már Telkiben edzett Kádár Tamás, Dzsudzsák Balázs, mindazok, akiknek már befejeződött a bajnokság. Örömmel és lelkesen jöttek, pedig nem volt kötelező megjelenniük. A csapat körüli hangulatra nem lehet panasz, nálam ez követelmény, hiszen a sikeresség egyik alapja. Azok a játékosok, akik megsérültek, nem mentek el vakációra, hanem itt maradtak a társaikkal, hogy támogassák a csapatot. Szerintem ez is jól mutatja, milyen egységesek vagyunk.

– Az ausztráloktól elszenvedett vereség után a korábbi szövetségi kapitány, Dárdai Pál úgy fogalmazott, nemzetközi szinten limitált képességű játékosaink vannak... Egyetért vele?
– Én sem bánnám, ha többen játszanának rendszeresen a klubcsapatukban, jobb esetben erős nyugati bajnokságokban. Van, hogy az embernek nehéz döntéseket kell meghoznia, egyet hátra kell lépnie, hogy utána előre tudjon ugrani. Gulácsi Péter is ezt tette annak idején, elhagyta Liverpoolt, elment Ausztriába, most a Bundesligában véd. Kinek van megtiltva, hogy eljusson erre a szintre? Én is megtehettem volna, hogy vasárnaponként kényelmesen heverészem a kanapén, a karrier helyett a nyugodt családi életet választom – a feleségemtől ezt a kritikát rendszerint megkapom... Csakhogy akkor nem lett volna ilyen nagyszerű pályafutásom. Nem lettem volna Belgium, Tunézia, Algéria és most Magyarország szövetségi kapitánya. Az ambíció nagyon fontos!

– Miben más, mondjuk, Gulácsi Péter és Kádár Tamás, mint a többiek?
– Időt és energiát nem sajnálnak, hogy napról napra jobbak legyenek. Profik. Ezek a játékosok mindent alárendelnek a karrierjüknek. S persze van olyan labdarúgó, aki megelégszik a középszerűséggel. A tunéziai válogatottban volt olyan játékosom, akit az edzésen fenéken kellett billentenem. A többiek nevettek, de neki igenis szüksége volt erre, mert hajlamos volt a lustálkodásra, pedig nagy lehetőség rejlett benne. Tudtam, valahogy jobb teljesítményre kell sarkallnom, és ma már a belga élvonalban játszik.

– Sallai Rolandot is nevelő szándékkal hagyta ki a kazahok és a skótok elleni keretből?
– Igen. És annak a döntésnek is megvolt az oka. Most viszont itt volt, bizonyította, valóban az egyik legnagyobb tehetségünk. Elégedett voltam vele, nem ijedt meg a lehetőségtől, bátran felvállalta a párharcokat.

– Hangya Szilveszter viszont az operációt választotta a felkészülési mérkőzések helyett. Mi történt?
– Nem titok: jelezte, hogy a kézfejét egy korábbi sérülés miatt műteni kell, és csak a június negyedike a megfelelő időpont, akkorra vállalta az operációt a németországi professzor. Elmondtam neki, rendben, de gondolja meg jól a döntését. A helyén más játszik majd, és ha úgy teljesít, akkor ő hátrébb szorul a posztján bevethető futballisták között, sőt még ki is szorulhat a keretből. Szilveszter ennek ellenére a június negyedikei operációt választotta.

– Hogy látja, nehéz a magyar fiatalokkal?
– A fiatalok mindenhol különleges bánásmódot igényelnek. Sok-sok fiatal labdarúgóval dolgoztam a pályafutásom alatt, pontosan tudom, hogyan lehet belőlük kihozni a maximumot. Eden Hazard ma már a Chelsea és a belga válogatott ünnepelt sztárja, annak idején vele is meggyűlt a bajom... Az egyik meccsünk előtt kritizáltam, mondván, jó lenne, ha végre gólt szerezne a válogatottban, mert a tehetségéhez mérten kevés volt, amit addig nyújtott. Erre a következő találkozón olyan gyengén játszott, mint még soha. Lecseréltem, majd fogta magát, a mérkőzés alatt kiment a stadion éttermébe, s ott elkezdett egy hatalmas hamburgert enni. A meccs végére visszajött a kispadra, civil ruhában leült nézni a meccset. Nagy vitám volt vele, de megértette, hogy edzőként mit és miért teszek – az ő érdekében is. Ma már látjuk, milyen játékos vált belőle.

– A védelmünk miért nem működik? Egykori hátvédként miként éli meg ennek a csapatrésznek a küszködését?
– Annak idején kemény védő hírében álltam, de a mai futball már teljesen más, úgyhogy nem szívesen teszek összehasonlítást. Ezen a poszton ezúttal többen is hiányoztak, így Hangya Szilveszteren kívül Otigba Kenneth, Korhut Mihály és Botka Endre sem volt bevethető. Akad néhány poszt, így a bal oldali védőé, amelyen kevés a variációs lehetőségem. Néhány láncszem már a helyén van.

– A magyarokra sok külföldi rásüti, túlzottan pesszimista nép – ön is így látja?
– Nem. Bárhol dolgoztam eddig a világon, mindenhol a siker volt a hangulat alapja. Fél éve élek Magyarországon, tudom, mi jellemzi az itteni embereket. Hallottam én is a stadionban, hogy a szurkolók elégedetlenek voltak, és nekem is üzentek a kilencven perc vége felé... Ez érthető is, mert eljöttek a meccsre, támogatták a csapatot, és nem az az eredmény született, amit szerettünk volna. Higgyék el nekem, mi magunk is csalódottak voltunk, ugyanúgy, ahogy ők is. Győzelmeket szeretnénk mi is! Azért dolgozunk, hogy sikeresek legyünk.