Magyar-román: Piturca középső védőt tesz a jobb oldalra

Vágólapra másolva!
2013.03.18. 13:28
Egervári Sándorhoz hasonlóan Victor Piturca, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is a sajtó képviselőinek szentelte a hétfői nap egy részét, miután pénteki vb-selejtezős ellenfelünk is megkezdte a felkészülést a válogatott játéknapokra. A román szakvezető elmondta: véleménye szerint a szurkolók kitiltása kiegyenlíti az esélyeket, és a kezdőcsapatbeli terveiről is szót ejtett.

„Nem lesznek szurkolók, és ez esélyegyenlőséget teremt – a magyar csapat házigazdaként kis előnyben játszana szurkolótábora előtt. A zárt kapus meccs a pályán azt is jelenti, hogy a játékosok sokkal jobban hallják a kispadról adott utasításokat. A magyar csapat igen erős, nekünk viszont technikailag jobb a csapatunk, ebben bízhatunk – de majd meglátjuk, mi történik meccs közben. Alighanem mi ketten csatázunk a csoport második helyéért, és amelyik csapat nyer, az nagy lépést tesz előre" – vélekedett Piturca.

A román kapitány számára az egyik kérdőjeles poszt a jobbhátvédé – a szélső védők kiléte a magyar nemzeti csapathoz hasonlóan szomszédunk szakmai stábjának is fejtörést okoz. Az már biztosnak tűnik, hogy mindenképpen középső védő lép ki a védelem jobb szélére. A magyar válogatott keretében sincs klasszikus jobbhátvéd, nálunk vagy a középső védő (de Sionban jobbhátvédet játszó) Vanczák Vilmos, vagy a védekező középpályás (de a válogatottban ezen a poszton már többször bevetett) Varga József lesz a védősor jobb oldalán.

„Két lehetőség van, vagy Gabriel Tamas, vagy Srdjan Luchin kezd jobbhátvédként" – mondta Piturca.

Legfrissebb hírek

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22

„Veletek vagyunk!” – a magyar szurkolók kíséretében érkeztek meg a lányok a románok elleni meccsre

Kézilabda
2024.12.08. 16:55

A sima román siker szinte biztosan feljutást ér; San Marino csoportelsőként készülhet a C-ligára

Minden más foci
2024.11.18. 22:59

Még nincs döntés a félbeszakadt Románia–Koszovó NL-mérkőzés sorsáról

Minden más foci
2024.11.18. 21:26

„Azt az üvöltést alighanem még Bukarestben is meghallották!”

Kézilabda
2024.11.05. 13:06

Hagi nem vállalta el a román válogatott irányítását – hivatalos

Minden más foci
2024.07.29. 17:17

Távozik Edward Iordanescu a román válogatott éléről

Foci Eb 2024
2024.07.22. 12:05

Románia: a kormányfő költségvetési támogatást ígért a labdarúgó-akadémiáknak

Minden más foci
2024.07.04. 17:54
Ezek is érdekelhetik