Most esélyt kapnak az itthon futballozók

Vágólapra másolva!
2009.09.22. 09:05
Címkék
Hat évet futballozott Hollandiában, a NAC Breda csapatában, tökéletesen beszéli a holland nyelvet, és olykor összefutott Erwin Koemannal is. Nem lettek barátok, nem alakult ki közöttük semmiféle szakmai kapcsolat, ám most mégis komoly feladatot kapott: Pető Tamás lett a válogatott játékosmegfigyelője. Az Újpesttel 1998-ban bajnoki címet nyerő futballista éppen korábbi sikerei színhelyén kezdte meg tevékenységét.
Pető Tamás újpesti játékosokat is figyel (Fotó: M. Németh Péter - archív)
Pető Tamás újpesti játékosokat is figyel (Fotó: M. Németh Péter - archív)

– Elég a holland nyelvtudása ahhoz, hogy ilyen bizalmi pozícióba kerüljön?
– Nem tolmácsnak, hanem játékosmegfigyelőnek hívott a kapitány, ami azért nem mindegy! – mondta Pető Tamás a Nemzeti Sportnak. – Ismertük egymást, bár túl sok közünk nem volt egymáshoz, de amikor Szekeres Tamás, a válogatott technikai igazgatója a svédek elleni világbajnoki selejtező előtt nem sokkal felhívott, s megkérdezte, lenne-e kedvem s energiám a válogatott mellett dolgozni, meglepődtem. Elgondolkodtam, vajon miért éppen rám esett a választás, ám aztán meggyőztem magam: szeretem és értem annyira a játékot, hogy Erwin Koeman segítségére legyek. Arról nem beszélve, hogy nem a nulláról startolok, tudniillik már két éve korábbi klubom, a NAC Breda kelet- és közép-európai játékosmegfigyelője vagyok.

– Pénzt kap érte?
– A Bredától igen, a Magyar Labdarúgó-szövetségtől nem. A válogatott mellett végzett munkámért csak útiköltség-térítést kapok, de biz' isten, még anélkül is elvállaltam volna a feladatot. Harmincöt éves vagyok, magam is kacérkodom az edzőséggel, és óriási megtiszteltetés, hogy bekerülhettem Erwin Koeman stábjába.

– Milyen edzőnek tartja?
– Nem udvariasságból mondom, de remek szakember. Nála jobbat aligha találhattak volna a válogatott élére.

– Hat évig élt Bredában, gyakorlatilag félig „hollanddá" vált, ezután nem lehetett könnyű visszaszoknia az egyre inkább vadnyugati hangulatú magyar hétköznapokba. Arról nem beszélve, hogy a két ország futballkultúrája között akkora a különbség, mint az Ajax csillogó-villogó új stadionja, no meg a hangulatos REAC-sporttelep között...
– Természetesen imádtam Hollandiában élni és futballozni, de magyar vagyok, idetartozom, és azt mondom, sok minden változott itthon, méghozzá pozitív irányba. Már ami a futballt illeti. Nézze meg, a válogatott még mindig esélyes arra, hogy kijusson a világbajnokságra.

– Ezt komolyan gondolja, vagy csak afféle székfoglaló beszédnek szánja?
– Nagyon is komolyan gondolom. Az a realitás, hogy a svédek és a portugálok legyőztek bennünket, de már nincs akkora különbség köztük és közöttünk. Miért ne nyerhetnénk Lisszabonban, majd Dániában? Én igenis hiszek benne. Persze kell hozzá jó adag szerencse is.

– És persze önbizalomtól duzzadó, gólerős csatárok...
– Ezért vagyok én: azért, hogy javaslatot tegyek a kapitánynak. Már meg is kezdtem a munkát, a hét végén Erwin Koeman kérésére megnéztem az Újpest–Nyíregyháza meccset, ahol Kabát Péter teljesítményét kellett figyelnem.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK.

KÉT ÚJPESTI KERETTAG LEHET
 

Pető Tamás még nem írt alá szerződést a szövetséggel, de erre napokon belül sor kerül. A következő fordulóban a Ferencváros–Videoton és a Paks–Újpest találkozót nézi meg – természetesen Erwin Koeman kérésére. Hogy kiket figyel majd, nem árulhatta el, ám annyit segített, hogy a kapitány szeretné, ha minden posztra két-három egyenlő tudású játékosa lenne, és az sem titok, hogy jó lenne a védelmet stabilizálni. Azt azért megtudtuk, hogy Korcsmár Zsolt és Simek Péter, az Újpest két játékosa is jó eséllyel pályázik a kerettagságra. Ami Pető Tamás további programját illeti, hamarosan a külföldön játszó futballistákat is megfigyeli majd.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik