Nincs magyar átok: több gólt szereztünk a legvégén, mint kaptunk

Az 1986-os mexikói világbajnokság óta ez volt a 26. olyan válogatott tétmérkőzésünk, amelyen a 87. perc után született gól. És bár ezúttal nem mi jöttünk ki jobban a hajrából, az elmúlt 27 év azt bizonyítja, hogy nem vagyunk elátkozva.

A mind ezidáig utolsó vb-szereplésünket követően először a Ciprus elleni hazai Eb-selejtezőn esett hajrágól. Az akkor Garami József által irányított magyar tizenegy szenvedett a szigetország ellen, ám jött a 90. perc. Hajszán Gyula szöglete eljutott Kiprich Józsefhez, az akkor még tatabányai támadó pedig a hálóba lőtt. Kiprich akkor még nem sejtette, hogy lesz ő még népszerű Cipruson, az APOEL Nicosiában később szép éveket töltött el.

Ezután viszont egy valóban rossz sorozat jött, a következő tíz évben nyolcszor szenvedtünk el gólt az utolsó percekben, mi viszont egyszer sem találtunk be. A kapott gólok közül kettő volt olyan, amely győzelemtől fosztott meg bennünket, 1988 decemberében Carmel Busuttil mentett pontot Máltának (2–2 lett), majd 1997 augusztusában Stéphane Chapuisat Budapesten Svájcnak (1–1).

Az 1998-as világbajnokság kvalifikációs sorozata – amellett, hogy az egyetlen pótselejtezős szereplésünk is köthető hozzá – az utolsó perces gólokról is emlékezetes marad számunkra. Mert ha a befejező tíz percekre tekintünk vissza, akkor elmondhatjuk, hogy akkor kaptunk ki Norvégiában, Svájcban, illetve akkor egyenlített Budapesten Svájc. Mi viszont a finnek elleni meccsig csak Azerbajdzsán kapuját tudtuk bevenni a végén.

A selejtezőket Finnországban zártuk, és amikor Antti Sumiala közelről a hálónkba fejelt, majdhogynem lemondhattunk a további reményekről. Ám a 92. percben a finn együttes összeszerencsétlenkedett egy hihetetlen öngólt, amelynek végén Teuvo Moilanen kapus hátáról pattant a hálóba a labda… Ezután jött a Jugoszlávia elleni pótselejtező, amelynek első meccsén Illés Béla szerzett gólt a 89. percben (0–7 után…), majd a visszavágón Predrag Mijatovics pakolta be a kapunkba az ötödiket.

Ezután egy jó szériát produkáltunk, a következő öt hajrágól a miénk lett – közülük az utolsó, a Rajczi Péter által Bulgáriának fejelt találat volt az, amely a mérkőzés végkimenetelét módosította.

És jött Ibra… A svédek zseniális képességű, de legalább ennyire nehezen kezelhető csatársztárja kétszer egymás után vert meg minket a ráadásban, előbb 2005 szeptemberében, majd négy évvel később. Szerencsére azóta a románok elleni meccsig elkerült minket a hajrágól, sőt 2010 és 2011 őszén is nekünk szereztek örömöt az utolsó percek: előbb Finnországban Dzsudzsák Balázs parádés lövése, majd legutóbb Svédország ellen Rudolf Gergely találata jelentett magyar győzelmet.

Összesítésben az elmúlt 27 évben jobban jöttünk ki az utolsó percekből: 15-ször mi találtunk be, a románok elleni meccsel együtt pedig 13-szor az ellenfelek. Az már egy más kérdés, hogy ebből nem sokat profitáltunk, ez pontokban nem mutatkozik meg. Mert döntő szituációban 5–5 az „állás”, azaz mi is és az ellenfelek is ennyiszer mentettek/szereztek ponto(ka)t a hajrában szerzett találatokkal.