„Szeretem a kihívásokat. Márpedig Magyarországon most nem kis feladatot jelentene futballforradalmat csinálni.”

Georges Leekens utolsó válasza a Nemzeti Sportnak adott 2013-as interjúból.

Mondhatjuk, most bizonyíthatja, hiszen 2017. október 30-án a belga edzőt az MLSZ a magyar válogatott új szövetségi kapitányaként mutatta be. Az első szurkolói reakció nem volt elsöprően pozitív (fogalmazzunk így) – ellenben a belga szakértők szerint az egyik legpragmatikusabb és az adott (többnyire nehéz) szituációkból a legtöbbet kihozó edző érkezik hazánkba, hogy átvegye a nemzeti csapat irányítását. Arra viszont, hogy Georges Leekens hosszú ideig lesz a magyar válogatott (vagy bármelyik más csapat) trénere, ne tegyenek nagy pénzt. Bemutatjuk a magyar nemzeti tizenegy új szövetségi kapitányát.

BRUGES, AZ ÖRÖK SZERELEM

Georges Leekens saját honlapján egy klub neve szerepel csupa nagybetűvel.

CLUB BRUGGE.

Ebből is látszik, hogy Leekens karrierjében az egyetlen dolog, ami az állandóságot képviseli, a Club Brugge KV (flamandosan, vagy ahogy mi használjuk franciául: az FC Bruges) imádata.

A limburgi Meeuwenben született 68 éves szakember kilenc szezont húzott le az FC Bruges-nél, a kék-feketéknél lett válogatott futballista, öt bajnoki címet, Belga Kupát és belga Szuperkupát nyert a csapattal, no meg elérte a BEK és az UEFA-kupa fináléját. Az 1978-as BEK-döntőben Leekens a 4-es számú mezben vonult ki a Wembley gyepére – a 10-est a magyar Kű Lajos viselte ezen a találkozón, melyet a Liverpool Kenny Dalglish góljával 1–0-ra megnyert. A belga csapat egyébként „könnyű, laza” ágon jutott el odáig, mert a negyeddöntőben az Atlético Madridot, az elődöntőben a Juventust búcsúztatta.

Szóval Bruges.

Olyannyira fontos Leekens számára a klub, hogy még a válogatottat is otthagyta a kedvéért – más tényezők is szerepet játszhattak, de amikor teljesen váratlanul felállt a felemelkedőben levő belga nemzeti csapat kispadjáról, akkor azzal indokolt többek között, hogy még egyszer az FC Bruges edzője lehet, és ez a legnagyobb vágya.

Hogy hónapokon belül vége lett ennek a kalandnak, az már Georges Leekens másik arcát mutatja meg.

LEEKENS, AZ ÖRÖK VÁNDOR

Merthogy Georges Leekens a belga labdarúgás örök és legnagyobb vándora. Az angolok a journeyman szót használják rá, és Leekens aztán tényleg olyan ember, aki rengeteget utazott. Kevésbé szépen a futballkalandor bélyeget is rá lehetne sütni.

Edzői pályafutása során alig volt olyan csapata, amelynél két évnél többet töltött volna el, egy négyéves ciklus kitöltése szinte hallatlan dolog a belga edző esetében. Ugyanakkor az, hogy számos volt munkahelyéhez visszatért, azt mutatja, hogy nem hagyott maga után rossz emlékeket.

„Azt hiszem, ő az a belga szakember, aki a legtöbb fontos csapatnál dolgozott. Ami azt illeti, egészen elképesztő karrier az övé. Mindig képes volt új munkát találni. Ha egy edzőt menesztenek, akkor biztosan szóba kerül a neve, és a tulajdonos kap egy hívást Leekenstől, amelyben felajánlja szolgálatait.

A legjobb képességei? Remek szövege van. Belgiumban az a szólás járja, hogy óriási szíve van, mert mindig, amikor új csapathoz érkezik, elmondja, hogy közel áll a szívéhez a klub. Én kicsit idősnek gondolom, és a legutóbbi edzői periódusa a Lokerennél nem volt túl jó, valamint az algériai válogatottnál is megbukott. A belga válogatottnál Marc Wilmots elődje volt és jó munkát végzett. Egy elhíresült interjúban azt mondta, hogy kilencven százalékban ő rakta össze azt a válogatottat, amellyel Wilmots sikereket aratott” – mutatta be az új szövetségi kapitányt a Nemzeti Sport Online olvasóinak Jonathan Lange, a dh.be szakírója.

A vándorlás Belgiumtól Algériáig, Törökországtól Tunéziáig, Hollandiától Szaúd-Arábiáig tartott. Azt nem mondhatni, hogy a trófeák potyogtak volna, mivel Leekens összes edzői trófeáját és díját (belga bajnok, kétszer Belga Kupa-győztes, belga Szuperkupa-győztes, az év edzője Belgiumban) 1991-ig nyerte meg.

Tegyük hozzá: így is messze eredményesebb, mint bármelyik külföldi szövetségi kapitány, aki eddig megfordult a magyar válogatott kispadján.

A NAGY ALKALMAZKODÓ

A belga szakírók három dolgot emeltek ki, amikor Leekens erényeiről kérdeztük őket. Egyrészt a remek szövegeit – mindig is „sajtókedvenc” edző volt, aki nagyon szórakoztatóan és jól beszél, ráadásul a játékosainak is tud hitet és tüzet adni. Másrészt pragmatizmusát: hozzá van szokva ahhoz, hogy azzal dolgozzon, ami „a keze ügyébe kerül”. Harmadrészt alkalmazkodóképességét: érdekes kihívásnak fogja fel, ha más országban kell dolgoznia, szívesen vállal el ilyen munkát, és általában jól alkalmazkodik a környezetéhez. Erre alighanem itt is szüksége lesz.

„Rutinos edzőnek tartja mindenki, de nem olyannak, aki hosszú távra tervezne, vagy akivel hosszú távra lehet tervezni. Nagyon gyorsan váltja a csapatait, általánosságban véve két év nagy idő számára egy helyen. Rendkívül pragmatikus tréner, aki megpróbálja kihozni a lehető legjobbat egy szituációból, és ez gyakran sikerül is neki.

Nem kísérletező edző, a közvetlen cél elérése számára az elsődleges. Nem véletlenül tartják jó kríziskezelőnek, akit akkor hívnak, ha ég a ház. Mindig alkalmazkodik a rendelkezésére álló erőforrásokhoz. Olyasvalaki, akit kineveznek, és rendbe hozza a dolgokat, ez a legnagyobb erénye. Karizmatikus ember, aki jó kommunikátor, reményt tud adni a csapatainak, és nagyon jó munkát végez rövid távon. Egyfajta apafigura a csapatainál, fegyelmet követel, és felvállalja a konfrontációt is, de ugyanakkor jól bánik a játékosaival” – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Dieter Peeters, a Het Laatste Nieuws sportújságírója.

Adott esetben a konfrontációba a legnagyobb sztárokkal szemben is beleáll, egyszer például kihagyta Eden Hazard-t a belga keretből, miután a támadó középpályás előbb nem brillírozott a pályán, majd lecserélése után kiviharzott a stadionból és hamburgerbe fojtotta a bánatát. Leekens később elárulta, segítője és későbbi utódja, Marc Wilmots is benne volt abban, hogy az irányító ne ússza meg könnyen a fegyelmezetlenséget. Hazard nem volt haragtartó, a 2014-es belga–tunéziai felkészülési meccs előtt összetalálkozott a játékoskijáróban Leekensszel, és felajánlott neki egy hamburgert…

KAPITÁNYKÉNT A VILÁG KÖRÜL

Georges Leekens hatodszor ül le válogatott kispadjára hosszú és változatos edzői karrierje során. Kétszer irányította Belgium és kétszer Algéria válogatottját, egyszer Tunéziáét. Egy világbajnokságon (Belgium kispadján, 1998) és két Afrika-kupán (Tunézia és Algéria kispadján, 2015 és 2017) irányított válogatottat, csoportkörből egyszer jutott tovább, Tunéziával.

A 2015-ös ANK-szereplés botrányos körülmények közepette ért véget a nyolc között, ugyanis a jó nevű mauritiusi Rajindraparsad Seechurn játékvezető Leekens véleménye szerint elcsalta a meccset, „továbbtolva” Egyenlítői-Guineát az elődöntőbe. A belga edző nem fogta vissza magát, megítélése szerint negyvenöt évnyi futballban eltöltött idő alatt sem látott ennyire botrányos játékvezetést…

A belga nemzeti csapattal nem sikerült továbbjutnia a csoportból az 1998-as világbajnokságon, míg az algériai válogatottnál a sikertelen ANK-csoportmérkőzések tettek be neki – a belga szakírók szerint ez utóbbi volt a leglátványosabb és legnagyobb bukása karrierje során.

A Belgium kispadján eltöltött második időszakban viszont igen erős csapatot épített fel. A belga futballreform gyümölcseit élvező (ugyanakkor a reformok kidolgozásába nem bevett) Leekens úgy vélte egy híressé vált interjúban, a munka kilencven százalékát elvégezte, hogy aztán Wilmots arasson.

A nyilatkozat nem aratott nagy sikert, különösen azért, mert a belga szövetségnek és a szurkolóknak sem tetszett, ahogy Leekens váratlanul „lelépett” a válogatottól, hogy átvegye kedvenc csapata, az FC Bruges irányítását.

„Képletesen beszéltem. De úgy gondoltam, hogy leraktam az alapot, és innen már nélkülem is folytatni tudják a munkát a játékosok. A százalék tulajdonképpen nem lényeges. Marc Wilmots juttatta ki a világbajnokságra Belgiumot, nem én. De az elődömmel, Dick Advocaattal együtt a mi kezünk is benne volt abban, hogy a belga szövetség működése profibb lett. Kialakítottunk egy olyan vázat, amely lehetővé tette a sikereket. Építészként látom magamat, aki tervez, nem pedig felhúzza a házat” – védekezett később.

Tény, a jelenlegi belga válogatott gerincét Leekens rakta össze, tegyük hozzá, kiemelkedően jó játékosgenerációkból válogathatott. 2012 februárjában, Görögország ellen a bivalyerős Mignolet – Alderweireld, Kompany, Lombaerts, Vermaelen – Fellaini, Defour, Witsel – E. Hazard, Chadli, Mirallas tizenegyet küldte pályára, a kispadról R. Lukaku, M. Dembélé, Vertonghen és Nainggolan szállt be. Nem gyenge…

Az biztos, hogy a keret kilencven százaléka már akkor is adva volt a később világelsővé avanzsáló belga csapatnál.

4–3–3 ÉS A PILLANAT MŰVÉSZETE

A válogatott tagjai alighanem készülhetnek egy 4–3–3-as formációra: Leekens nem a filozófiára, hanem a pragmatizmusra ügyel ugyan elsősorban, de kedvenc formációja azért van. Amikor 2013-ban a Nemzeti Sportnak nyilatkozott, erről is beszélt. Zárójeles megjegyzés: a magyar válogatottból ekkoriban a kreativitást és az ötletet hiányolta.

„Jómagam a négy-három-hármas felállás híve vagyok, abban a rendszerben gondolkodom, ahhoz keresem a megfelelő embereket. Azonban bármilyen rendszerhez megfelelő szakmai háttér kell, kiemelt utánpótlás-nevelés és nem utolsósorban összefogás. Úgy, mint nálunk, Belgiumban” – magyarázta.

Itt jegyezzük meg: a válogatott kulcsemberei közül Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám is nagyon eredményes volt a klubjában 4–3–3-as formáció esetében, ugyanakkor ez a felállás aligha teszi lehetővé, hogy két középcsatár (mondjuk Szalai és Nikolics Nemanja) is pályán legyen. Felírjuk a megoldandó kihívások sorába.

Az általunk megkérdezett belga szakírók úgy vélik, Leekens feltehetően megtartja, legalábbis kipróbálja a 4–3–3-at a magyar válogatottnál, bár épp pragmatizmusa miatt eltérhet ettől, ha azt látja, nincsenek megfelelő játékosai ehhez. Azért leginkább erre, a németalföldi futballban klasszikusnak számító formációra kell számítanunk.

A belga futballreformban kulcsszerepet kapott ez a felállás, mivel az összes utánpótláscsapatot és a felnőttválogatottat is „központilag” ebben a formációban játszatták. A magyarázatot a reformtervet kidolgozó Michel Sablon adta meg.

„A négy-három-három kulcsszerepet kapott a jövő belga játékosainak felépítésében. Megvizsgáltuk a különböző játékrendszereket, és a négy-három-hármat találtuk a leghatékonyabbnak a játékosok egyéni fejlesztése szempontjából. Négyes vonalvédekezés és védőlánc hátul, háromszögek a védelemben és a középpályán, a támadók számára pedig kiemelt fontosságú, hogy cselekkel átjátsszák az ellenfelet.”

„A koncepciónk szívében az egy az egy elleni párharcok megnyerése volt. Ehhez olyan játékosokra volt szükségünk, akik csellel át tudják verni az ellenfelüket. Úgy gondoltuk, hogy a négy-három-három az a formáció, amely a legjobb tanulási környezetet adja a belga futballistáknak ehhez” – magyarázta az utánpótlásedző Bob Browaeys.

Ugyanakkor itt említsük meg: Belgiumban nemcsak az A-válogatott, hanem az összes utánpótlás-válogatott is ugyanazt a stílust és formációt játszotta, mégpedig hosszas és alapos stratégiai döntés után, egy központi játékosfejlesztési víziót követve, éveken keresztül. A központi vízió kidolgozását szintén hosszas és alapos futballvizsgálat előzte meg Hollandiában, Franciaországban, az Ajaxnál és az FC Barcelonánál. Nem mindegy.

Kísérletezést és hosszú távú fejlesztést nem feltétlenül várhatunk Leekenstől, bár az MLSZ döntése alapján egy kézbe kerül az A-válogatott és az U21-es csapat, s ez legalább a két legmagasabb szinten lehetővé teszi egy közös alap létrehozását. Rövid távú célokra törést és az ehhez szükséges játékosok kiválogatását annál inkább. Márpedig az első lépés most egészen biztosan rövid távú, hiszen az MLSZ elvárja a 2020-as Európa-bajnoki kvalifikációt, és Leekens szerződése is alighanem csak akkor hosszabbodik meg, ha a nemzeti csapat kint lesz a kontinensviadalon, melynek Budapest az egyik helyszíne.

„Leekens mindig azt a játékost keresi, aki az adott pillanatban a legtöbbet tudja hozzátenni csapata játékához. Mindig arra szavaz, aki ott és akkor képes teljesíteni. Nem valószínű, hogy hosszasan felépítene fiatal játékosokat, nem fog a távoli jövőbe nézni. Az adott célt akarja teljesíteni” – mondta erről a szakíró Dieter Peeters.

Lehet, hogy a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányában a pillanat művészét tisztelhetjük?

Jövőre meglátjuk.