U19: hármas emberhátrányban 6-1-es vereség Törökországtól

Vágólapra másolva!
2011.06.02. 20:53
Címkék
A magyar labdarúgó U19-es válogatott 6–1-es vereséget szenvedett Törökországtól az Európa-bajnokság selejtezőjének antalyai elitkörében. A mieink hármas emberhátrányban fejezték be a találkozót.

Már az első tíz perc alapján biztosak lehettünk benne, hogy nem a törökök elleni lesz a legkönnyebb mérkőzésünk lévén, hogy a hatodik minutumban már 0–2-t mutatott az eredményjelző. A törökök részéről előbb Muhammet Demir volt eredményes, majd Ali Dere lőtt közelről a kapunkba, miután Ambrusics Róbert kapus rossz helyre ütötte a labdát.

A mieink elég későn ébredtek, csak a félidő közepénél kezdtünk el kapura veszélyesen futballozni – hiába, a 44. percben ugyanis ismét zörrent Ambrusics hálója Ömer Sahiner fejese után.

Ha a háromgólos hátrány nem lett volna elég, újabb csapás érte csapatunkat, miután az első játékrész hosszabbításában a játékvezető piros lapot mutatott fel Ponczók Csabának, amiért az ellenfél térfelén páros lábbal csúszott be török ellenfelének.

Szepessy László szövetségi edző helyre rakta a fiatalok fejét a szünetben – legalábbis Ugrai Roland 46. percben szerzett góljánál (a támadó szépen ugrott ki a bal oldalon, majd okosan tekert el jobbal laposan a kiérkező kapus mellett) biztos, mindenki erre gondolt, nem úgy, mint négy perccel később, amikor Kovács István megtaposta földön fekvő ellenfelét, így második sárgája után ő is idő előtt mehetett zuhanyozni.

A kettős emberhátrányban már nem sok esélyünk maradt a szépítésre, sőt a támadásra sem. A törökök sorra dolgozták ki a ziccereket, a 76. percig azonban jól tartotta magát korosztályos válogatottunk, ám ekkor Demir megszerezte saját maga második, csapata negyedik találatát.

De még mindig nem volt vége: a román játékvezető ismét előrántotta a piros színű kártyáját, miután Izing Martin csapatkapitányt is leküldte a pályáról. A 19 éves védő elkocogott embere mögött, akit vélhetően megrúgott, mivel a török játékos – bokáját fájlalva – összeesett épp a játékvezető szeme előtt.

A hármas emberhátrányban szinte végig a magyarok tizenhatosán belül járt a labda, ennek megfelelően a törökök újabb két gólt rámoltak be Sahiner és Engin Bekdemir révén.

A vége tehát 1–6 lett, a mieink nyolc játékossal fejezték be a találkozót.

Mivel a csoport másik meccsén Németország 5–0-ra nyert Macedónia ellen, így matematikailag is biztossá vált, hogy nem juthatunk tovább csoportunkból.

LABDARÚGÁS, U19-ES ELITKÖR
Magyarország–Törökország 1–6 (Ugrai 46., ill. Demir 2., 76., Dere 6., Sahiner 44., 90., Bekdemir 93.)
Magyarország: Ambrusics Róbert – Baráth Botond, Oláh Zsolt, Izing Martin, Farkas Norbert – Ponczók Csaba, Kovács István, Windecker József, Czár Richárd – Vernes Richárd (Nagy Gergő, 53.), Ugrai Roland (Skriba Máté, 57.). Szövetségi edző: Szepessy László.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik