U19: Szoboszlai bombázott, legyőztük az olaszokat

Vágólapra másolva!
2018.11.16. 15:18
Emberhátrányban is tudtunk gólokat lőni az olaszoknak a két csapat Recanatiban rendezett felkészülési mérkőzésén, így U19-es labdarúgó-válogatottunk 3–2-es győzelemmel zárta az évet – írja az mlsz.hu.

Az Eb-selejtező csoportjából veretlenül, az első helyen elitkörbe jutó férfi U19-es válogatottunk az év utolsó mérkőzésén Olaszországban lépett pályára felkészülési meccsen a hazaiak ellen. Az olasz válogatott is csoportgyőztesként jutott októberben az elitkörbe (7–0-ás gólkülönbséggel, a dánokat, a finneket és az észteket megelőzve), eredménysora alapján megjósolható volt, hogy együttesünkre kimondottan nehéz mérkőzés vár az évzárón. A két válogatott idén tavasszal egy alkalommal már meccselt egymással Olaszországban, akkor a házigazdák 1–0-ra nyertek.

Az Ancona közelében fekvő Recanatiban rendezett találkozón telt ház várta a csapatokat, mintegy 1000 néző volt kíváncsi az összecsapásra. A magyar válogatott nagyszerűen kezdte a találkozót, már a 2. percben megszerezte a vezetést, Szerető Krisztofer beadására Kiss Tamás érkezett, és megelőzve védőjét a rövid sarokba helyezett (0–1). A folytatásban kiegyenlített volt a játék, az olaszok nem adták fel a biztonságos védekezést, de azért próbáltak dominálni. A magyar válogatott nem állt be védekezni, és a szünetig nekünk voltak veszélyesebb helyzeteink: Szoboszlai Dominik kétszer is közel járt a gólszerzéshez, és Szerető valamint Kiss is betalálhatott volna, ám az első 45 perc végéig nem változott az eredmény.

A fordulás után fordulat következett, a 47. percben Zeke Márió megkapta második sárga lapját, így tíz emberre fogyatkoztunk. Nem sokkal később egy ártalmatlannak tűnő szituációban hibáztunk, az olaszok kihasználták a megingást, és csapatkapitányuk, Portanova fejesével kiegyenlítettek. Ezt követően változott a játék képe, védekezésre kényszerültünk, és kontrajátékra álltunk át. Jól alkalmazkodtunk a helyzethez, több veszélyes kontrát is vezettünk, majd visszaszereztük a vezetést: Szoboszlai Dominik a 61. percben 24 méterről, szabadrúgásból lőtt védhetetlenül a hálóba (1–2). A 73. percben megdupláztuk az előnyt, a csereként beállt Schön Szabolcs cselezett befelé a jobb oldalról, majd nagyszerűen lőtte el a labdát a hosszú sarokba, 1–3. Az olaszok a hátralévő időben mindent egy lapra feltéve támadtak, sok szögletet végezhettek el, de közben a magyar kontrákban is benne volt a gól, a hazai kapusnak több bravúrja is volt. Végül az olaszok egy beadás utáni védelmi hibát kihasználva Riccardi góljával felzárkóztak (2–3), de az egyenlítő gólt nem sikerült megszerezniük, így a magyar válogatott bravúros győzelemmel zárta az évet.

„Nagy odaadással és akarattal játszott a csapat, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést – értékelt a mérkőzés után Németh Antal szövetségi edző. – A kiállítás felborította a terveinket, de jól reagáltunk a megváltozott helyzetre, veszélyesen kontráztunk. A védekezésünk végig stabil volt, a támadásba való átmenetekben pedig sokat léptünk előre, akár még több gólt is szerezhettünk volna. Voltak azért hibáink, két elkerülhető gólt kaptunk, de összességében jár a gratuláció a játékosoknak, mert szép győzelemmel fejelték meg az Eb-selejtezős továbbjutást. Szeretném megköszönni a stábtagoknak az egész éves munkát, mindannyian rengeteget tettek hozzá a csapat sikeres őszéhez.”

U19-ES VÁLOGATOTT, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Olaszország–Magyarország 2–3
(0–1)
Magyarország: Kovács Péter – Kovács Krisztián, Mocsi Attila, Csóka Dániel (Bolla Gergő, 46.), Zeke Márió – Bokros Szilárd (Torvund Alexander, 86.), Csonka András, Szoboszlai Dominik (Szendrei Norbert, 86.) – Kiss Tamás (Molnár Dominik, 48.), Bencze Márk (Timári Norman, 63.), Szerető Krisztofer (Schön Szabolcs, 62.)

Legfrissebb hírek

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
26 perce

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
9 órája

Schmidt Ádám: a magyar fiataloknak egyedülálló lehetőségeik vannak a sportolásra

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:20

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szoboszlai Dominik, 2020. november 12., Magyarország–Izland 2–1

Magyar válogatott
Tegnap, 9:37

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

A Liverpool veszteséggel zárta az előző pénzügyi évet

Angol labdarúgás
2025.02.28. 14:08

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09
Ezek is érdekelhetik