Válogatott: Juhász és Németh megrázó, de hatalmas élményen van túl

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.22. 10:48
null
Juhász Roland és Németh Krisztián a szátoki Margaréta Gyermekotthonban
Az ünnepeket is szociális intézményben töltő gyerekeknek vitt karácsonyi ajándékokat Juhász Roland és Németh Krisztián. A Videoton FC válogatott futballistája és a napokban a Sporting Kansas Citybe igazoló barátja vasárnap délután látogatta meg a Nógrád megyei Szátokban található Margaréta Gyermekotthont, és teljesítette a kis lakók kívánságát. A jótékony akciót a Kuckó Önkéntes Programot vezető Strényi Veronika szervezte meg, aki elmondta: szándékosan vidéki otthont néztek ki, mert tudják, a lehetőségek ott sokkal szűkösebbek, mint egy fővárosi intézményben.

Juhász Rolandék az elmúlt napokban játék-, könyv- és ruhaboltban, valamint elektronikai üzletben vásárolták meg mindazt, amit a gyerekek karácsonyra kértek. A legnagyobb boldogságot kiváltó ajándékkal ugyanakkor a helyszínen lepték meg a Margaréta-otthont!

„Ezúttal nem pénzt akartunk adni, hanem a gyerekek karácsonyát megszépíteni, így mindenkinek azt hoztuk el, amit szeretett volna. Megrázó, ugyanakkor hatalmas élmény volt ez a délután. Közelről láttuk, milyen borzalmas körülmények uralkodnak egyes helyeken, olyan településen jártunk, ahol konkrétan boltot sem találni… A gyerekek és a nevelők hatalmas szeretettel fogadtak bennünket, előadással, ebéddel, sütivel vártak. A lurkók nagy része az intézményben tölti az ünnepeket, remélem, azzal, hogy mindenki megkapta, amire vágyott, valamelyest boldogabb karácsonya lesz. Némóval továbbá kitaláltuk, megszervezzük, hogy a válogatott görögök elleni meccsén a helyszínen szurkolhassanak a srácok a csapatnak, ami biztos nagy élmény lesz nekik, hiszen sokuk még a gyermekotthont is alig-alig hagyta el…” – nyilatkozta Juhász Roland.

„Azon túl, hogy igyekeztünk minden olyan játékot elhozni, amit kértek a gyerekek, tettünk a fa alá kamerát, és más olyan elektronikai cuccokat, amikkel korszerűbbé tesszük az otthont. Nekünk ebben az évben előrehozták a karácsonyt, mert rendkívül megható volt végignézni a gyerekek előadását, amit a mi érkezésünk tiszteletére tanultak meg. Az pedig, hogy láttuk, mekkora örömöt szereztünk nekik, mindent megér” – mondta Németh Krisztián.

Legfrissebb hírek

Rákosi Gyula, Nagy Antal és Németh Krisztián tekintett vissza a XX. század legnagyobb magyar válogatott góljaira a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.03.21. 08:24

Tóth Barna ébren álmodott a hétvégi parádéját követően

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 12:08

Nemzeti Sportrádió: Juhász Roland szerint Szalai Attila nagyon jó döntést hozott

Légiósok
2025.01.13. 11:27

Németh Krisztián megsérült, három hét kihagyásra számít

Labdarúgó NB I
2025.01.09. 06:54

Juhász Roland: A sportvezetői karrier egyelőre szünetel

Magyar válogatott
2025.01.08. 06:39

Hárommeccses eltiltást ért az öt másodperc alatti két sárga Németh Krisztiánnak

Labdarúgó NB I
2024.12.04. 14:00

Németh Krisztián: Ha megmarad bennünk a tűz, sikeresebbek lehetünk

Labdarúgó NB I
2024.10.03. 09:03

A fináléra készülő Sporting Kansas City felidézte Németh Krisztián kupadöntős gólját – videó

Minden más foci
2024.09.25. 09:19
Ezek is érdekelhetik