11-es párbaj

Vágólapra másolva!
2010.04.30. 09:51
Címkék
11-es párbajunkban két független szakértő latolgatja a hétvége három nagy meccsének esélyeit. Bízunk benne, hogy a lenti információk minden kedves olvasó számára hasznosnak bizonyulnak, és körültekintő döntéseket tudnak hozni a fogadásaiknál. Jó szórakozást kívánunk! (x)
AZ NSO ELEMZÉSE

A spanyol bajnokságban a hét közben az olasz Internazionaléval szemben a Bajnokok Ligája elődöntőjében alulmaradó Barcelona a Villarrealhoz látogat.

A katalánok nem ígérkeznek könnyűnek az utolsó fordulók, ugyanis a „sárga tengerlattjáró" mellett megmérkőznek a Sevillával is, szintén idegenben.

Pep Guardiola csapatának szüksége van a három pontra, mivel négy körrel a vége előtt csak egy egységgel előzik meg a tabellán a nagy rivális Real Madridot.

Nagy kérdés, mennyire viselte meg a Barcelonát a BL-búcsú, ahol hiába játszottak hosszú időn keresztül ember – és mezőnyfölényben, csak egy hajrában szerzett gólra voltak képesek az Inter ellen, ami a kiesésüket jelentette.

A Villarreal ráadásul jó formában várja a mérkőzést, legutolsó hat mérkőzéséből ötöt megnyert a bajnokságban, és még akár BL-helyen is végezhet a végelszámolásnál.

Tavaly a Barcelona idegenben is le tudta győzni a Villarealt, míg idén 1–1-et játszottak a Camp Nouban. A katalánok dolgát nehezítheti, hogy jelen állás szerint Iniesta mellett Xavi játéka is bizonytalan, márpedig igazi karmester nélkül nehéz lesz feltörni a hazaiak védelmét.

VILLARREAL (6.)–BARCELONA (1.)
Primera División, 35. forduló
Villarreal; szombat, 22.00

A SPORTINGBET.HU ELEMZÉSE

Az utolsó  Európa-liga-indulást érő, hatodik helyen tanyázik a szombat este a listavezető Barcelonát fogadó Villarreal. Tavaly 2–1-re nyertek itt a katalánok, Keita és Henry góljaival, de azelőtt többek között arról is volt híres a sárga tengeralattjáróként becézett kisvárosi alakulat, hogy rendszeresen bizonyították: ők a Barca mumusai.

Nos, ez csengett vissza idén január 2-n is, amikor az akkortájt egyébként gyengélkedő sárgák el tudtak hozni egy pontot a Canp Nouból (1–1). Pedig Pedro már a 7. percben vezetést szerzett a házigazdának, de aztán Fuster egyenlített a második félidő elején. Most jobb formában várja a találkozót a Villarreal, múlt héten Santanderben nyertek (2–1), azelőtt pedig a madridi Atléticót verték meg a Madrigalban, szintén 2–1-re. Közös pont, hogy a középhátvéd, Diego Godin mindkétszer betalált. Vajon zsinórban harmadszor is sikerül neki? Nem valószínű, de a sorozatra való tekintettel írjuk le, hogy tizenötszörös a kifizetés, ha a találkozó során bármikor betalál, és 41-es szorzóval fizet, ha övé az első gól.

Természetesen nem ez a nagy kérdés, hanem az, hogy a katalánok hogyan tudják feldolgozni hétközi búcsújukat a BL-ből. Márpedig, ha nem akarnak lemondani a hazai címvédésről is, akkor azonnal feledtetni kell a kudarcot, mégpedig a három pont begyűjtésével. Előnyük ugyanis csak egy pont a Real Madrid előtt, amely hazai pályán fogadja a könnyebben verhető Osasunát.

Benne van tehát a pakliban, hogy nagyon rossz hetet zárjon a Barca. Mutatójuk idegenben is nagyon erős, de ne feledjük: a Villarreal hazai mérlege is igen imponáló (12 győzelem mellett csak két vereség, három iksz), és őket is erősen motiválhatja a nemzetközi szereplés. Pontvesztés esetén a Getafe és a Bilbao is készen áll, hogy beelőzze őket, tehát résen kell lenniük. 

Mindez egy igen feszült, szoros találkozót sejtet, még akkor is, ha a Villarrealnak esze ágában sincs úgy beállni védekezni, mint tette azt hétközben a katalánok ellen az Inter... Igen jó, 4.75-ös szorzóval fizet, ha maximum csak egy gól esik a találkozón.

A szorzók szerint az előzményektől némileg függetlenül már a döntetlen is meglepetés lenne; fölényes favorit a vendégcsapat. Egy újabb 1–1-es döntetlen kilencszeres pénzt hoz a pontos végeredmény listában, míg egy ismételt 2–1-es vendégsiker 8.50-es szorzóval jár. Utóbbi 29-szeresre ugrik, ha az utóbbi hetekben egy kicsit tán szürkébb Leo Messi szerzi az első találatot. Jó szórakozást kívánunk!

SZAVAZÁS

Ön szerint mi lesz a Villarreal–Barcelona mérkőzés végeredménye?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

11-ES PÁRBAJ: Liverpool–Chelsea

11-ES PÁRBAJ: Schalke–Werder Bremen

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik