A Cor kirakta, véget érhet a 100 kilós Adriano karrierje

Vágólapra másolva!
2012.03.13. 08:57
null
Adrianónak távoznia kellett a Corinthianstól (Fotó: lancenet.com.br)
Címkék
Szerződést bontott Adrianóval a brazil első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Corinthians, mivel a 100 kilós csatár nem tudott megfelelő erőállapotba kerülni. Könnyen lehet, hogy ezzel véget ér a korábban Császárnak becézett támadó karrierje.

Tegnap még arról számoltunk be, hogy a 30 éves brazil csatár súlyproblémái és nem megfelelő hozzáállása miatt a klub következő két bajnokiján nem lesz a keretben, egy nappal később azonban új fejlemény van a korábban az Internazionaléban is futballozó támadó ügyében.

A Corinthians azonnali hatállyal felbontotta a 100 kilós futballista júniusig szóló szerződését.

„Mindent megtettünk, hogy segítsük Adrianót, ezt ő maga is elismerte – mondta Roberto de Andrade sportigazgató a Radio Globónak. – A lehetőségeinkhez képest mindent elkövettünk, hogy újra jó erőállapotba kerüljön, de végül arra jutottunk, hogy az a legjobb, ha szerződét bontunk vele. És ő ebben is egyetértett.″

Adriano 2011 márciusában szerződött a Corinthianshoz az olasz Romától, de Achilles-sérülése miatt csak októberben léphetett pályára először. A szezonban hét brazil bajnokin két gólt szerzett.

A csatár korábban 48 alkalommal lépett pályára a brazil válogatottban, ezeken a találkozókon 27 gólt szerzett, nagy tornát azonban – a 2004-es Copa América és a 2005-ös Konföderációs-kupa kivételével – nem nyert a selecaóval.

Könnyen lehet, hogy a Sao Pauló-i klubtól való búcsú után a súlyfelesleggel és a sérülékeny bal bokájával is bajlódó támadó a napokban bejelenti, hogy visszavonul a labdarúgástól.

Legfrissebb hírek

Marozsán két szettben továbbjutott Indian Wellsben

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: One Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben; El és Kl

Minden más foci
5 órája

Szapporói polcon – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
5 órája

Edzőkeringő helyett lassú csárdás – Deák Zsigmond publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Gera Zoltán: A mérkőzés napján sosem nézem vissza a meccsünket; Vámos Petra: Ez az igazolás úgy sült el, ahogyan terveztem

E-újság
5 órája

„Valószínűleg ez volt életem legjobb meccse" – a mérkőzés embere, Alisson a PSG legyőzése után

Bajnokok Ligája
5 órája

A Monaco nyerte a férfi kosárlabda Euroliga francia rangadóját

Kosárlabda
6 órája

Alisson és Szoboszlai is remekelt, nyert Párizsban a Liverpool!

Bajnokok Ligája
6 órája
Ezek is érdekelhetik