A francia vb-siker nyomában: zakatol a párizsi tehetséggyár

Franciaországot 67 millióan lakják, az igazolt labdarúgók száma több mint kétmillióra rúg, vagyis száz főre átlagosan három futballista jut. A Párizs vonzáskörzetéhez tartozó, a fővárostól délkeletre eső Val-de-Marne körzetben 67 klubot és 17 ezer regisztrált játékost tartanak nyilván, a Champigny-sur-Marne városkában működő megyei futballközpont szakembereinek felelőssége, hogy közülük egyetlen tehetség se vesszen el vagy maradjon észrevétlen.

Így halászták ki korábban a PSG középpályását, a pályafutását a Créteil kölyökcsapatában kezdő Adrien Rabiot-t vagy a Juventus csillagát, az első lépéseit a környékbeli US Fontenay-sous-Bois színeiben megtevő Blaise Matuidit. Utóbbival a kötelék nem szakadt meg, a világbajnok francia középpályás alapítványa és a megyei futballigazgatóság éppen közös jótékonysági koncertre készül, amelynek bevételét egy helyi árvaház mellett a Val-de-Marne-t takaró 94-es körzet ifjúsági futballistáinak felkarolására fordítja.

Meríteni van miből, miként a cikkünkben látható infografikáink is mutatják, Párizs és közvetlen környéke világviszonylatban is kiemelkedően gazdag tehetséglelőhely, ha az elmúlt húsz év világbajnokságra eljutó játékosainak számát nézzük, még a korábban vezető „futballista­gyárnak” számító Sao Paulót és Buenos Airest is megelőzi.

Vegyük a 2018-as tornát: Oroszországban 52 Franciaországban született labdarúgó szerepelt (természetesen nem csupán francia színekben), 29 százalékuk Párizs „terméke”, a párizsi vb-különítmény becsült értéke 482.5 millió euró, több, mint a Rio de Janeiróból és Sao Paulóból érkezett futballistáké együttvéve.

Tizenöt százalékkal többen futballoznak

Mintha a francia futball repülőtéri irányítótornyába lépnénk, a Val-de-Marne-i megyei futballközpont irodahelyiségének falán körben programbeosztások, képzési menetrendek, edzéstervek, szervezeti kapcsolathálók, edzőoktatói útmutatók – az intézmény összetett tevékenységét éppen ketten végzik, felügyelik íróasztaluk mögül.

Bár láthatóan feszített tempóban dolgoznak, egyikük készségesen időt szakít arra, hogy a táblán függő ábrákat magyarázva betekintést nyújtson az itt zajló munkába. Névjegykártyája szerint Herve Happy a Párizst és agglomerációját fedő Ile-de-France futball-ligájának szakmai tanácsadója, valójában mindenesként segíti a Francia Labdarúgó-szövetség felügyelete alá tartozó helyi szervezet valamennyi tevékenységét.

Az U11-es korosztálytól kezdve figyelik a játékosok teljesítményét a környékbeli kluboknál, az U13-as, az U15-ös és az U16-os korosztály legjobbjainak minden szerdán központi edzést tartanak, biztosítva a folyamatos ellenőrzést és a válogatás hatékonyságát. Noha a tehetségeket némi túlzással már anyjuk méhében toborzó óriáskluboktól nem kis nyomás nehezedik a megyei műhelyre, az intézmény kínosan ügyel a függetlenségére, amely zálogát adja annak, hogy minden körülmények között a fenntartó Francia Labdarúgó-szövetség érdekeit szolgálva figyeli az ifjú futballisták nevelését.

„Éreztük a világbajnoki győzelem hatásait, Val-de-Marne megyében azóta tíz-tizenöt százalékkal nőtt a frissen beiratkozottak száma, a klubok nehezen tartják a lépést, hiszen ennyivel több pályára és edzőre van szükség. Hogy mennyibe kerül a szülőknek gyermekük versenyeztetése? A tagdíj általában évi kétszáz euró körül mozog”– mondja kalauzunk, és miközben magunkban forintra váltjuk az összeget (mintegy 65 ezer), jelez, ha óhajtjuk, vele tarthatunk a megyei futballszövetség sportközpontjába, ahol hamarosan kezdődik a trénerjelöltek aznapi gyakorlati foglalkozása.

Ha valamire, a hagyományosan kimagasló színvonalú edzőképzésére büszkék a francia futballban, a soklépcsős, szigorúan felügyelt folyamat végére igen kevesen jutnak el, a legmagasabb szintű képesítésre országszerte kétszáz edző tett szert.

A szellemiségről sokat elárul, hogy utánpótlásképzésben az edzőkre az éducateur (nevelő) kifejezést használják, a fizikai nevelést pedig országos szinten egy több sportágat magába foglaló ernyőszervezet, az Institut National du Sport (Nemzeti Sport Intézmény) irányítja. A sportminisztériumhoz tartozó szervezet alkalmazottja a környéken jelentős megbecsültségnek örvendő 72 éves szakember, „az edzők edzője”, Daniel Broche, aki a val-de-marne-i futballközpont kilenc pályájának egyikén szemügyre vett vizsgaedzés után szívesen beszél tapasztalatairól a Nemzeti Sportnak.

Büszkén mesél az Afrikától Amerikáig számos helyen követett francia módszer népszerűségéről, majd kérdésünkre azt is elmondja, miként kezelik Franciaországban az utánpótlás-nevelés legnehezebben kordában tartható szereplőjét, a szülőt: „Edzéseken semelyik klubnál nem engedik a pálya mellé a gyermek hozzátartozóját, s a mérkőzéseket is csak akkor nézheti meg, ha előzőleg aláírta a beiratkozáskor kitöltendő szerződést, amelyben vállalja, hogy nem kiabál be játék közben.”

Ceausescu engedte, Chirac éltette

Broche úr észre sem veszi, hogy miközben a kispadon ülve magyaráz, nyakában lógó, bekapcsolva felejtett stopperóráján folyamatosan peregnek a másodpercek. A francia labdarúgás intézményi rendszerében azonban nem másodpercekben, percekben, de még csak nem is hónapokban mérik az időt, amint arra már a hosszú távú tervezés egyik elindítója, a francia válogatottat 1973 és 1975 között szövetségi kapitányként irányító Kovács István is rámutatott később sokszor idézett jóslatával: „Ha struktúrákban gondolkodunk, nyolc-tíz év múlva nagy csapat lehet a francia válogatott.”

Igaza lett: segítője és utódja, Michel Hidalgo 1984-ben Európa-bajnoki címig vezette a Michel Platini nevével fémjelzett csapatot, megszerezve a francia válogatott első tornagyőzelmét.

Időzzünk el még egy kicsit a Temesváron 1920-ban született edző franciaországi szerepénél, amelynek jelentőségét néhány külső jelből is megállapíthatjuk: máig az Ajax korábbi sikeredzője az egyetlen, aki külföldiként szövetségi kapitányi megbízást kapott Franciaország­ban; 1974-ben annak ellenére harcolták ki a franciák megbízatása kitoldását, hogy Nicolae Ceausescu már hazarendelte őt Romániába (az alku fejében franciaországi bére egy részét a későbbiekben a Román Labdarúgó-szövetségnek kellett hazaküldenie); Pierre Mazeaud francia sportminiszter a kormány büszkeségének nevezte a művelet sikerét, míg Jacques Chirac akkori miniszterelnök a következőképpen értékelte a nyilvánosság előtt: „El kell mondanom, mekkora örömmel tölt el Franciaország és különösképp a francia futball miatt, hogy Kovács úr velünk maradhat. Nem folytak megbeszélések a kárpótlásról. Elégedett vagyok, hogy Románia teret adott Kovács úr további franciaországi ténykedésének, és remélem, a francia csapat a jövőben győzelemtől győzelemig repül, hiszen ez az, ami mindannyiunk vágya.”

A kiváltságosok közt Henry és Mbappé is

A francia csapat nem repült győzelemtől győzelemig, az 1976-os Európa-bajnokságra ki sem jutott, Kovács István viszont repült vissza Romániába, ahol hamarosan rábízták a válogatott vezetését (mellesleg ahogyan Párizsban szigorúan franciául szólt magyar vendégeihez, úgy 1981-ben, a magyar–román mérkőzés előtt a román szövetség alelnökeként is csak románul volt hajlandó válaszolni Knézy Jenő magyar nyelvű kérdésére).

Monsieur Kovács tehát távozott, lábnyomát azonban megőrizte a francia labdarúgás: futballtörténeti források egybehangzóan állítják, Georges Boulogne, a központosított szövetségi irányítás atyja az erdélyi edző román diktatúrából hozott mintái alapján kezdte el kidolgozni a területi edzőbázisokra épülő képzési rendszert.

A tizenkét párhuzamosan működő területi központ mellett a clairefontaine-i akadémia számít mindmáig a francia válogatott háttérműhelyének, egyúttal hagyományos edzőtáborának, tervét Fernand Sastre fektette le 1976-ban (az intézmény ezért viseli az ő nevét), a Párizstól ötven kilométerre fekvő, erdőben megbújó sportközpont 1988-ban nyitotta meg kapuit.

Csak a legrátermettebbeknek van esélyük bekerülni a francia futball szuperiskolájába, aki viszont a falakon belülre jutott, biztos lehet benne, hogy a legmagasabb szintű képzést kapja: a 13 és 15 év közötti korosztályokat itt hétfőtől péntekig együtt edzik, különös hangsúllyal a döntéshozási képességek fejlesztésére, a technikai repertoár szélesítésére, a gyengébb láb erősítésére, a pszichológiai felkészültségre, iskoláztatásukat ez idő alatt a francia szövetség felügyeli.

A fiatalok a klubjuk hatáskörén kívül eső hétközi edzésprogram végén hazautaznak, hogy a hétvégi bajnokin saját csapatukban kamatoztassák tudásukat. Erős kontroll alatt dolgoznak az összeválogatott edzők is, tilos például negatív érzelemnek bármilyen jelét adniuk, kiabálniuk, ismétlődően kritizálniuk vagy bárkit bántalmazniuk. Hosszú a mintaiskola büszkeséglistája: megfordult falai között mások mellett Thierry Henry, Nicolas Anelka, William Gallas, Louis Saha, Hatem Ben Arfa, Olivier Giroud, Blaise Matuidi és Kylian Mbappé is. Alkalmasabb helyre nem is akaszthatták volna július 15. után az óriási felirattal díszített drapériát: „Köszöntjük bajnokainkat!”