A kispadról lőtt álomgólt az edző – videóval

Vágólapra másolva!
2009.10.23. 08:55
null
Dragan "Pikszi" Sztojkovicsot (jobbra) a gólja után a lelátóra száműzték (fotó: Action Images)
Címkék
Nem akármilyen „gólnak” lehettek szemtanúi, akik látták a Nagoja Grampus Eight meccsét a Jokohama Marinos ellen a japán labdarúgó-bajnokságban.

 

A jokohamai tizenhatos előtt az egyik játékos a földön maradt. A Marinos kapusa, ahogy az általában lenni szokott, az oldalvonalon túlra rúgta a labdát, majd megdöbbenve látta, hogy az nem sokkal később már a hálójában van.

A játékszer ugyanis a Nagoja kispadjához került, és a Grampus szakvezetője, Dragan Sztojkovics nem bírt a vérével. Meg se várta, hogy a labda földet érjen, azonnal visszarúgta, az pedig a léc alá került.

Kiváló teljesítmény ez, hiszen "Pikszi" körülbelül 50 méterre állt a gólvonaltól, de 10-15 évvel ezelőtt nem véletlenül volt ő a világ egyik legtechnikásabb játékmestere, az akkor még jugoszláv válogatott sztárja.

Sztojkovics mutatványát vastapssal honorálták a nézők, a játékvezetőt azonban nem hatotta meg a mutatvány: a lelátóra száműzte a szakvezetőt. A mérkőzést egyébként a hazai pályán játszó Jokohama 2–1-re megnyerte.

 

 

Legfrissebb hírek

Az argentinok elleni vereség után menesztették a brazilok szövetségi kapitányát

Minden más foci
31 perce

Szombati sportműsor: NB I-es forduló; a csúcsligákból képernyőn a Bayern, a Real, az Atlético és a Juve

Birkózás
34 perce

A legjobbkor pörgött fel a Real Madrid, sorozatban negyedszer is nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
35 perce

Bernd Storck: A 2016-os Eb gyönyörű utazás volt; Szabics Imre: Megígértem apámnak…

E-újság
39 perce

Óda a zsenihez – Csinta Samu publicisztikája

Spanyol labdarúgás
54 perce

Két összeillő ember – Kovács Erika jegyzete

Téli sportok
54 perce

Műkorcsolya-vb: huszonnegyedik lett a ritmustáncban a magyar jégtáncos kettős

Téli sportok
1 órája

A játékosok előtt, az öltözőben közölték Rosta Miklósék edzőjével, hogy távoznia kell

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik