A legjobbat akarók jelentik a legnagyobb problémát? Szülők az utánpótlásképzésben

A mindig kendőzetlen őszinteséggel nyilatkozó José Mourinho akkor sem kertelt, amikor az egyik sajtótájékoztatón az elfogult szülőkről és az általuk tévútra terelt ifjú tehetségekről kérdezték.

„A mai labdarúgásban elsősorban a játékosügynökök és a kapzsi szülők miatt nehéz beépíteni a tehetségeket – fogalmazott kritikusan a Manchester United kétszeres Bajnokok Ligája-győztes portugál edzője. – Amikor a fiatal labdarúgó a képességeinek köszönhetően közel kerül az első csapat öltözőjéhez, az említett két szereplő biztos benne, hogy már régen a felnőttek között lenne a helye. Az elfogult szülő és a játékosügynök egyébként hasonlóan gondolkodik: elégedetté teszi a játékost, amikor annak sikeréhségre lenne szüksége, és már akkor pénzt akar kivenni belőle, amikor még el sem kezdődött a pályafutása. Emiatt a futballista összezavarodik, és hirtelen minden bizonytalanná válik.”

Az általánosítás hiba lenne, a gyermekekhez hasonlóan a szülők is különböznek. Akad olyan futballista, akit feldob, ha a családja jelenlétében bizonyíthat, míg másnak nyűg, ha a szülők előtt kell cseleznie és passzolnia. Ehhez hasonlóan a nézők között is ott vannak a mérkőzéseket csendben szemlélő, az edzők véleményét és utasításait tiszteletben tartó családapák, de sokszor a harsány, magukat szakembernek tartó családfők kiabálásától visszhangzik a pálya.

AZ EDZÉSEKEN NEM, A MECCSEKEN IGEN

Ennek tükrében nem véletlen, hogy a szülők jelenlétét külföldön egyre inkább korlátozzák az első osztályú klubok utánpótlásbázisain, és itthon is tudatosan törekednek rá, hogy a hétközi gyakorlásokon kizárólag a szakemberek hangját hallják a gyermekek.

„Nálunk a szülő nem lehet ott az edzéseken, de a mérkőzéseket természetesen megtekintheti – mondta a Nemzeti Sportnak Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője, egyúttal a Debreceni Labdarúgó-akadémia szakmai igazgatója. – Amikor lefektettük az intézmény alapjait, a külföldi minták, valamint a saját tapasztalataink alapján alakítottuk ki a szabályokat, és ezt láttuk a legmegfelelőbb megoldásnak. Az iskolában és a labdarúgó-akadémián is egyfajta képzés folyik, és az előbbiben sincsenek ott a szülők a tantermekben. Nyilván azért járatják hozzánk a gyermekeiket, mert megbíznak az utánpótlásedzőben, ha viszont valóban így van, el kell fogadniuk, hogy a gyakorlás során kizárólag a szakembereink és a specialistáink foglalkoznak a fiatalokkal. Nincs ebben semmi különleges, külföldön is ez a bevett szokás. Mindezek mellett rendszeresen tartunk szülői értekezleteket, folyamatosan tájékoztatás kapnak a gyerekekről, az edzőkkel és velem is beszélhetnek, vagyis nem zárjuk ki őket a képzésből.”

NEHÉZ HELYZET, HA A SZÜLŐ EDZŐT JÁTSZIK

Az edzéseken tehát egyre inkább korlátozzák a hozzátartozók jelenlétét, a hétvégi bajnokikon viszont ilyesmire – legalábbis egyelőre – nincs lehetőség. De vajon mi segíti jobban a gyermek fejlődését: a szülők jelenléte vagy a távolmaradásuk?

„Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy melyik a jó megoldás – sóhajtott nagyot Dombi Tibor, korábbi 35-szörös válogatott labdarúgó, a Debrecen utánpótlásedzője. – Akad olyan srác, akinek jó hatással van a teljesítményére, ha a meccset figyelik a szülei, míg más görcsössé válhat tőle. Nagyon kényes kérdés, a klubok többségénél volt probléma ebből. Kétfajta szülő létezik: az elfogult és a realista. Aki túlértékeli a gyermekét, gyakran rossz döntéseket hoz, legyen szó az utánpótlásedző megítéléséről, netán a csemetéje jövőjéről. Ők azok, akik a saját meggyőződésükben jobban bíznak, mint a szakember véleményében, és ez rossz irányba viszi a gyermeket. Persze az életkor is fontos, a tizenhét-tizenkilenc éves játékosoknál kevésbé lényeges, hogy a család kimegy-e a mérkőzésre, és addigra azért már a szülők többsége reálisan látja a gyerek képességeit. Fiatalabb korban viszont sokat számíthat a hozzátartozók jelenléte. Mivel idősebb srácokkal dolgozom, az én meccseimen még nem tapasztaltam, hogy valaki a nézőtérről akarta megmondani, mikor lőjön vagy passzoljon a játékos, de a fiatalabb korosztályt irányító kollégám találkozóin sajnos előfordult.”

BÜSZKE CSALÁDTAGOK ÁLLJANAK A KORLÁTNÁL

A helyzet tovább bonyolódhat, ha a korlát mögött álldogáló apuka korábban futballozott, hiszen lehet, tapasztaltabb, jobban ért a sportághoz, mint maga az edző.

„Mindig örültem, ha anyu, apu vagy a testvérem kijött a meccseimre, sosem éltem meg ezt teherként – idézte fel emlékeit Bognár István, az MTK középpályása, az 50-szeres válogatott Bognár György fia. – Nyilván magamból indulok ki, de szerintem minél fiatalabb a gyerek, annál fontosabb, hogy ott legyen a pálya mellett a családja. Meglehet, később, amikor egyre közelebb kerül a felnőttcsapat öltözőjéhez, már nem tulajdonít ennek nagy jelentőséget. Nyilván az én helyzetem más volt, apu szakmai szemmel nézte a meccseket, de sosem görcsöltem emiatt, örültem, ha láttam a pálya mellett, feldobott a jelenléte. Nemcsak azért akartam jól játszani, hogy segítsek a csapatomnak, hanem hogy a családom is büszke legyen rám. Hogy kikértem-e apu véleményét? Ez meccsfüggő volt. Megesett, hogy magától elmondta a meglátásait, máskor csak akkor, ha kérdeztem. Felnőtt fejjel jobban szeretem, ha a vereségek után senki sem szól hozzám, gyerekként ezt nyilván másként éltem meg. Akkor inkább arra volt szükségem, hogy a gyengébb meccs után is biztassanak.”

LÁTNI AKARJA A GYEREKÉT? RENDBEN, CSAK FIZESSEN!

A magyarországi viszonyokhoz hasonlóan a fejlett nyugat-európai futballkultúrákban is gondot okozhat a szülők jelenléte.

„A német topklubok utánpótláscsapatainál a családtagok ott lehetnek a meccsen, de kikötés, hogy csak csendben szemlélhetik a játékot – mondta lapunknak Marcus Scholz, a német Hamburger Abendblatt újságírója. – Az egyik klubnál előfordult, hogy felvették azt a meccset, amelyen a szülők többsége ott volt, majd egy olyan találkozót is, amelyen nem. Ezt a családtagoknak is levetítették, ők is láthatták, mennyivel jobban játszanak a gyerekek, ha csak az edző instruálja őket. Az alacsonyabb osztályú utánpótlásmeccseken viszont rosszabb a helyzet, az apukák többsége meg van győződve róla, hogy gyermekük a következő Thomas Müller, nem ritka a rendbontás és a dulakodás.”

Olaszországban a rokonoknak akkor is fizetniük kell a belépőért, ha éppen az ő csemetéjük játszik.

„A nagy klubok edzéseit egyre inkább zárt kapuk mögött tartják, igyekeznek kizárni a szülőket – mondta Massimiliano Martini, a Corriere dello Sport újságírója. – A bajnokikról nem lehet kizárni őket, a belépésért viszont fizetni kell, még az utánpótlásban is. Akkor is, ha a szülő gyermeke pályára lép. Én egy Firenze melletti kisvárosban lakom, az itteni amatőr csapatban két-háromszáz gyerek futballozik, a felnőttek a tartományi bajnokságban szerepelnek. Egy ilyen egyesületnél az utánpótlásmeccsekre hat euró a belépő.”

Angliában a hozzátartozók szintén csak a kerítésen túlról nézhetik a gyakorlásokat.

„Az én fiam is futballozik, de csak a pálya mellett felhúzott kerítés túloldaláról nézhetem a hétközi edzéseket – mondta Marcus Christenson, a The Guardian újságírója. – A meccseken mindenkit szívesen látnak, de alapszabály, hogy nem állhatunk azon az oldalon, ahol a kispadok vannak. Az edzők a pálya egyik szélén, a szülők a másikon – ezt mindenhol be kell tartani. Sajnos ennek ellenére rengeteg az agresszív apuka, akik sértegetik a játékvezetőket, és akik miatt az egész közösség szégyelli magát. Mindig elmondják, hogy taktikai utasításokat ne kiabáljunk a pályára, de sajnos olykor ezt sem tartják tiszteletben.”