A Monaco kiesett az élvonalból, a Lyon bejutott a BL-be

Vágólapra másolva!
2011.05.29. 23:37
null
Monacói szégyen (Fotó: Reuters)
Címkék
A francia élvonalbeli pontvadászat, a Ligue 1 utolsó, 38. fordulójában eldőlt, hogy a hét veszélyeztetett közül a Monaco labdarúgócsapata csatlakozik a már kiesett Lens, Arles kettőshöz. A bronzérmet az Olympique Lyon szerezte meg, amely ezzel bejutott a Bajnokok Ligájába is.

A bajnoki címet és a Francia Kupát már korábban bezsebelő Lille odahaza ünnepelt önfeledten a Rennes ellen, ráadásul a hazai közönség legnagyobb örömére a gólkirályi címért harcoló szenegáli támadó, Moussa Sow háromszor is betalált.

A nagy akarásnak ezúttal sem lett jó vége
A nagy akarásnak ezúttal sem lett jó vége

Hiába küzdött a Rennes az egyenlítésért, miközben magabiztosan győzött a Sochaux, így a két csapat helyet cserélt a táblázaton, és ez azt jelenti, hogy a Sochaux egy körrel később csatlakozik az Európa-liga küzdelmeihez.

Itt folytatja a PSG is, mégpedig keserű szájízzel. Régóta szeretne ugyanis felkerülni a legnépszerűbb párizsi egyesület a dobogóra a bajnokságban, de erre továbbra is várnia kell, mert a középcsapat Saint-Étienne otthonában nem tudott győzni, miközben a rivális Lyon az elkeseredetten harcoló, a forduló előtt a 18., azaz még éppen kieső helyen álló Monaco otthonában is nyert Pape Diakhaté és Lisando López találatával. Szerény becslések szerint is tíz-tízmillió eurót értek ezek a gólok...

Ami öröm és eurómillió-kötegek az OL-nek, mérhetetlen szomorúság a hercegségbelieknek, és hatalmas megkönnyebbülés hat másik gárdának.

A Lens és az Arles ugyanis már korábban elbúcsúzott az élvonaltól, de nem kevesebb, mint hét gárda (az Auxerre, a Brest, a Nice, a Valenciennes, a Caen, a Nancy és a Monaco) tusakodott egymással az utolsó fordulóban a kiesés elkerüléséért.

A Monaco hazai veresége miatt a középmezőny végén így csak a helyezésekért folyt a harc, miközben az ezüstérmes Marseille Loic Rémy két góljával mentette remire mérkőzését Caenben.

LIGUE 1
38. , UTOLSÓ FORDULÓ
Arles–Sochaux 1–3 (Budebuz 17., 11-esből ill. Cabella 27., Nogueira 51., Maiga 83.)
Bordeaux–Montpellier 2–0 (Diabaté 14., Wendel 37.)
Brest–Toulouse 0–2 (Pentecote 3., 63.)
Caen–Marseille 2–2 (Mollo 6., M'Baye Niang 45. ill. Rémy 68., 88.)
Lille–Rennes 3–2 (Sow 35., 11-esből, 61., 76. ill. Chedyou 26. öngól, Montano 82.)
Lorient–Auxerre 1–2 (Gameiro 20. ill. Ecuele 25., öngól, Birsa 49.)
Monaco–Lyon 0–2 (Pape Diakhaté 68., Lisando López, 83.)
Nancy–Lens 4–0 (Berenguer 29. 49., Alassane Toure 44., öngól, Marama Vahirua 90.)
Saint-Étienne–PSG 1–1 (Guilavogui 70. ill. Bodmer 90.)
Valenciennes–Nice 2–1 (Puyol 49., 72. ill. Eric Mouloungui 88.)
A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Lille 38 21 13 4 68–36 +32 76
2. Marseille 38 18 14 6 62–39 +23 68
3. Lyon 38 17 13 8 61–40 +21 64
4. Paris SG 38 15 15 8 56–41 +15 60
5. Sochaux 38 17 7 14 60–43 +17 58
6. Rennes 38 15 11 12 38–35 +3 56
7. Bordeaux 38 12 15 11 43–42 +1 51
8. Toulouse 38 14 8 16 38–36 +2 50
9. Auxerre 38 10 19 9 45–41 +4 49
10. Saint-Étienne 38 12 13 13 46–47 –1 49
11. Lorient 38 12 13 13 46–48 –2 49
12. Valenciennes 38 10 18 10 45–41 +4 48
13. Nancy 38 13 9 16 43–48 –5 48
14. Montpellier 38 12 11 15 32–43 –11 47
15. Caen 38 11 13 14 46–51 –5 46
16. Brest 38 11 13 14 36–43 –7 46
17. Nice 38 11 13 14 33–48 –15 46
18. Monaco 38 9 17 12 36–40 –4 44
19. Lens 38 7 14 17 35–58 –23 35
20. Arles 38 3 11 24 21–70 –49 20
A Lille és a Marseille a Bajnokok Ligájának csoportküzdelmeiben folytatja, a Lyon az ezt megelőző szakaszban, a BL selejtezőinek rájátszásában.
A PSG és a Sochaux az Európa-liga rájátszásában kezdi meg nemzetközi szereplését, a Rennes az EL 3. selejtezőkörében.

A Monaco, a Lens és az Arles kiesett a Ligue 1-ből, feljutott a Évian, az Ajaccio és a Dijon.
A LIGUE 1 LEGJOBBJAI
A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA
1. Moussa Sow (Lille) 25 gól 2. Kevin Gameiro (Lorient) 22 gól 3. Jusszef el-Arabi (Caen), Lisandro López (Lyon) és Grégory Pujo (Valenciennes) 17-17 gól
AZ ÉV JÁTÉKOSA
Eden Hazard (Lille)
AZ ÉV LEGJOBB FIATAL JÁTÉKOSA
Mamadou Sakho (PSG)
AZ ÉV KAPUSA
Steve Mandanda (Marseille)
AZ ÉV EDZŐJE
Rudi Garcia (Lille)

 

Az Év csapata a Ligue 1-ben
Az Év csapata a Ligue 1-ben

 

EURÓPAI BAJNOKOK ÉS KUPAGYŐZTESEK, 2010–2011
Ország Bajnokcsapat Kupagyőztes
Albánia Skënderbeu
KF Tirana
Andorra FC Santa Colomá Sant Juliá
Anglia Manchester United
Manchester City
Ausztria Sturm Graz
Ried
Azerbajdzsán Neftci Baki
Khazar Lankaran
Belgium Racing Genk
Standard Liege
Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka
Zeljeznicar
Bulgária Liteksz CSZKA Szófia
Ciprus APOEL
Omonia Nicosia
Csehország Plzen Mladá Boleslav
Dánia FC Köbenhavn
Nordsjaelland
Észak-Írország Linfield
Linfield
Észtország Flora* Flora
Fehéroroszország BATE Boriszov* Gomel
Feröer HB Tórshavn* EB/Streymur*
Finnország HJK Helsinki * TPS Turku*
Franciaország Lille
Lille
Görögország Olympiakosz
AEK Athén
Grúzia Zesztafoni
FC Gagra
Hollandia Ajax
Twente
Horvátország Dinamo Zagreb
Dinamo Zagreb
Írország Shamrock Rovers* Sligo Rovers*
Izland Breidablik* FH*
Izrael Maccabi Haifa
Hapoel Tel-Aviv
Kazahsztán Tobol Kosztanaj* Lokomotiv Asztana*
Lengyelország Wisla Kraków
Legia
Lettország Skonto Riga*
Ventspils
Liechtenstein FC Vaduz
Litvánia Ekranas*
Ekranas
Luxemburg Dudelange
máj. 29.
Macedónia Skendija
Metalurg Szkopje
Magyarország Videoton
Kecskeméti TE-Ereco
Málta Valletta FC
Floriana
Moldova Dacia Chisinau
Iskra-Stal
Montenegró Mogren Rudar
Németország Borussia Dortmund
Schalke
Norvégia Rosenborg* Strömsgodset*
Olaszország Milan Internazionale
Oroszország Zenit* CSZKA Moszkva
Örményország Pjunyik* Mika
Portugália Porto
Porto
Románia Otelul Galati
Steaua Bucuresti
San Marino Tre Fiori
AC Juvenes-Dogana
Skócia Rangers
Celtic
Spanyolország Barcelona
Real Madrid
Svájc Basel
Sion
Svédország Malmö* Helsingborg*
Szerbia Partizan Partizan
Szlovákia Slovan Bratislava
Slovan Bratislava
Szlovénia NK Maribor Domzale
Törökország Fenerbahce
Besiktas
Ukrajna Sahtar Doneck
Sahtar Doneck
Wales Bangor City
Llanelli

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik