A Real-csatár megvétele ellen az utcán tüntettek a Barca szurkolói

PERSZE, GAZZA, A SZAVADAT ADTAD FERGUSONNAK!
Paul Gascoigne – Manchester United, Liverpool, 1988

– Akkor én most elmegyek nyaralni, ha visszajövök, akkor újra találkozunk – sóhajtott megnyugodva a menedzser.
– OK, élvezze csak a nyaralást, mester, odaigazolok – zárt el minden szálat a középpályás.

Ha a párbeszédhez hozzátesszük, hogy a menedzser Alex Ferguson volt, és már látni lehetett, hogy nagyon ambiciózus mind ő, mind a klub, akkor itt véget is ért volna a bekezdés – ha a nagyon tehetséges futballistát nem úgy hívták volna, hogy Paul Gascoigne. És nem lett volna olyan rámenős egy másik kérő elnöke.

„Éppen úton voltam Manchesterbe, amikor felhívott Irving Scholar, és azt mondta, hogy fizet nekem 2500 fontot hetente, de ez még nem elég, mert vesz egy házat az apámnak. Felhívtam apámat és anyámat, mondtam, hogy venne nektek egy házat a Spurs, mint szóltok hozzá? Szerintük is jól hangzott, én meg elfogadtam a Tottenham ajánlatát. Aztán nem sokra rá felhívott az apám, és megkérdezte, hogy ha már van garázs a házban, akkor mi lesz a kocsival? Erre hívtam Irvinget, hogy figyeljen már, mi lesz apa luxus BMW-jével? Azt mondta, hogy persze, vesz neki egyet. Hívom apámat, hogy kapunk tőlük egy kocsit is, erre hallom a háttérből a nővéremet, hogy ő meg egy szoláriumot akar. Azt is megvette neki az elnök” – emlékezett később Gascoigne, aki azért hozzátette, hogy ha a testvére megelégszik pár barnítókrémmel, akkor neki több aranyérme lenne...

Scholar és a Tottenham-mester Terry Venables megkapta így a legnagyobb angol tehetséget, aki sokak szerint jobban járt volna Fergusonnal – de szerintünk a természetnek a nagy skót sem tudott volna parancsolni, Gascoigne-tól pedig az is szép, hogy egyáltalán él még. Anna-Marie legalább jól járt.

Gazza még egyszerűbben utasította vissza a másik kérőt, a Liverpoolt: egy alkalommal felhívta őt a „vörösök” menedzsere, Kenny Dalglish, de a futballista egy szót sem értett a liverpooli nyelvjárásból. Tíz perc csábítás után azzal fordult az apjához, hogy fogalma sincs, mit akar tőle ez az ember, akit végül azzal rázott le, hogy majd visszahívja.

Gascoigne olaszországi kalandja után mindenképpen az MU-ban akarta folytatni, de Ferguson nem bocsátott meg neki, a Rangers nagy örömére.

Visszatérve a szoláriumra: Newcastle-ben Gazza kibérelt egy sor napágyat csapattársának, Tony Cunninghamnek, csupa szívjóságból. Minden bizonnyal örült ennek a jamaicai ék...

HA MÁR LIVERPOOL!

A nagy Steven Gerrard megvétózta egy alkalommal Lucas Neill igazolását – a klubvezetők lehettek volna figyelmesebbek, az ausztrál korábban ripityára törte a liverpooli ikon lábát... Gerrard fiatalon a Manchester Citynél, az Evertonnál és a Manchester Unitednél is járt próbajátékon, és mindenhol meg is felelt, de a Poolhoz húzta a szíve. Később kétszer is nagyon közel állt ahhoz, hogy a Chelsea-hez igazoljon, először a két klub már meg is állapodott a jó 36 millió eurós vételárban, de a középpályás meggondolta magát, a második megegyezés után pedig a Pool-fanatikusok megfenyegették Gerrard családját, a középpályás meg erre retirált.

REAL-CSATÁR A BARCELONÁBA? KI AZ UTCÁRA!
Hugo Sánchez – FC Barcelona, 1991

Hugo Sánchez hasonlóképpen járt 1991-ben, amikor már megegyezett a Barcelona szakvezetőségével, csak éppen a katalán drukkerek tüntetést szerveztek ellene, mert az Atlético Madrid és a Real Madrid színeiben is annyi borsot tört az orruk alá.

Érdekes, Sáncheznek az atletis ultrák sem bocsátottak meg, nemrégiben összetörték a 162 mérkőzésének és temérdek góljának emléket állító márványtáblát.

Kissé kapóra is jött egyébként a Barcának a szurkolói ellenkezés, mert a mexikói éppen súlyosan megsérült, ráadásul az UEFA vonakodott őt elfogadni „futballspanyolnak”, és akkoriban még csak három légiós lehetett a mérkőzéskeretben. Érdekes, 1984-ben is közel állt már a Barcelonához, de annak elnöke, José Luis Núnez sokallta a 450 millió pesetás, jó 2.7 millió akkori dolláros vételárat – ráadásul a Barca egy tapasbárban az Atléticóval tárgyaló küldöttsége rájött, a csatár a legszívesebben a Realban folytatná.

Az új Barca-csatár így 240 millió peseta ellenében Steve Archibald lett, egy évre rá az Atlético 200 millió pesetáért eladta Sánchezt az UNAM-nak, a mexikói klub azonban két hétre rá a Realhoz passzolta tovább – 250 millió pesetáért...

Sáncheznek évi bérként a Barca egyébként 50 millió pesetát kínált. A mexikói szeretett alkudozni, 1987-ben már mindenben megegyezett átigazolásáról a Real és az Internazionale, de az ollózás bondor üstökű nagymestere végül túl magas fizetést követelt az olaszoktól.

Érdekes ellenpélda Sánchez Barca-ügyére a nyakigláb holland támadó, Pierre van Hooijdonk, akit honfitársa, a Rangers élére 1998-ban kinevezett Dick Advocaat le szeretett volna igazolni, de ő a celtices múltjára hivatkozva azonnal nemet mondott.

SOHA SE HALLGASS A SZURKOLÓRA!
Hidegkuti Nándor – Ferencváros, 1947

Az Aranycsapat későbbi csatármindenese a háború után azon egyszerű, de szükséges okból igazolt az Elektromostól a Herminamezei AC-hez, mert ott babban, cukorban és burgonyában osztották a fizetést, majd amikor kezdett helyreállni a gazdaság, a Ferencváros és az MTK közül választhatott az akkor 23 esztendős játékos.

Az előbbihez maga Sárosi György hívta, aki vezetőivel is lezsírozta az átigazolást, ám amikor a zöld-fehérekkel már mindenben megegyező, anyagilag szorult helyzetben lévő Hidegkuti megérkezett a Fradi székházába, hogy aláírja a szerződését, egy kihallgatott szurkolói beszélgetésben páran megkérdőjelezték leigazolásának szükségességét – az érzékeny játékos pedig sarkon fordult, és meg sem állt az MTK klubhelyiségéig.

Itt percek alatt megegyeztek vele, Hidegkuti pedig boldogan adta át a Fradinak készített képeit az igazoláshoz...