A vb-győzelmet nem egyformán dolgozták fel a PSG csillagai

 

– Milyen hatással volt a PSG-ben játszó francia válogatottakra – Kylian Mbappéra, Presnel Kimpembére, Alphonse Aréolára – a vb-győzelem?
– Vegyes a kép. Mind boldogan és büszkén tértek haza a világbajnokságról. Akadt, akinek az oroszországi kaland ösztönzést jelentett, de olyan is, aki úgy érezte, hogy ezután talán elegendő kicsit kevesebbet teljesíteni. Neveket nem mondanék, különbözőképpen kell kezelnünk játékosainkat.

– Erős reklámot kapott a francia futball.
– És ez nekünk, a PSG edzőinek nagy öröm. Korábban a francia bajnokság nem volt annyira kirakatban, mint a spanyol, a német vagy az angol liga, de a bizonyíték, hogy a francia utánpótlás-nevelés ontja gyümölcseit, a francia válogatott pedig világelső, felértékelte az itteni klubfutballt.

– Nem ellentmondás, hogy közben a válogatott túlnyomó többségét külföldön játszó futballisták alkották?
– Azért nem, mert előzőleg ők is végigjárták a lépcsőfokokat, eredetileg a francia közegből érkeztek. Vonzóbb lett a francia bajnokság a fiatalok mellett a nagy sztároknak is. Azáltal, hogy például Neymar, Kylian Mbappé a PSG-t választotta, vagy hogy Thiago Silva és Marquinhos itt futballozik, mások is kedvet kaphatnak. A Lyon nemzetközi sikere a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, a Marseille tavaszi Európa-liga-döntős szereplése mind azt mutatja, hogy a francia bajnokság él és virul.

– A Ligue 1 sokáig elsősorban játékostermelő, játékosexportáló piacnak számított. Fordulhat a trend?
– Talán a vb-győzelem lehet ehhez a kulcs. A nagyobb klubok, a Marseille, a Lyon, a Monaco könnyebben meg tudják őrizni értékeiket, ahogyan mi is megtartottuk Mbappét, Kimpembét, Rabiot-t. Kitolódhat az idő, amikor egy játékos úgy érzi, hogy kinőtte a francia bajnokságot, és érdemes továbblépnie.

 

– Sokak szerint a PSG olyan a francia futballban, mint Ferrari a Renault-k között.
– Több nagy bajnokságban tapasztalni hasonló erőkülönbséget. A Premier League kivétel, ott rendszerint öt-hat csapat küzd a bajnoki címért, Németországban viszont a Bayern München évek óta egyeduralkodó, Olaszországban a Juventus tarol, a spanyol bajnokság főként a Real Madrid és a Barcelona versengése. Igen, a PSG a francia bajnokság kirakatcsapata, amely a legnagyobb büdzséből gazdálkodik, a legjobb játékosokra támaszkodhat, és a leginkább képes felvenni a versenyt a BL legerősebb csapataival. De azért mindig akadnak kihívók, például a Marseille, a Lyon, a Lille vagy a Monaco.

– Tapasztalni a francia edzők között céhen belüli összetartást, bizalmatlanságot a kívülről érkezőkkel szemben?
– A francia rendkívül büszke nép és zárkózott a külföldiekkel szemben. Mi – ezt a párizsi edzői kar valamennyi tagja nevében mondhatom – nagyon nyitottak, barátságosak vagyunk, próbálunk ebben a szellemben közelíteni a kollégák, ellenfelek felé. Mindenkihez tisztelettel, alázattal fordulunk, a mérkőzések előtt bemutatkozunk az ellenfél edzőjének, nem úgy lépünk fel, mint külföldi sztárok, akik letettek már valamit az asztalra. Hozzáállásunkat méltányolják is, sohasem volt feszültségünk az ellenfél kispadjával.

– Kollégaként miként értékeli Didier Deschamps szövetségi kapitányi munkáját?
– Becsülöm, nem csupán szakmai érdemei miatt, hanem azért is, mert képes volt a sok nagy játékosból csapatot alakítani. Paul Pogba, Kylian Mbappé, Samuel Umtiti, Blaise Matuidi, Raphaël Varane, Antoine Griezmann – mind-mind elképesztő egyéniség. Deschamps-nál mégis minden mozaik passzolt. Megtalálta a legkedvezőbb elegyet, ahogyan korábban Zinédine Zidane a Real Madridnál. Rendkívül nehéz feladat ez, a PSG-nél van e téren tapasztalatunk. Mintha te lennél a karmester, és úgy kell a kórust igazgatnod, hogy a zenekarodban énekel Whitney Houston, Mick Jagger, Freddie Mercury, Michael Jackson és George Michael.

– Didier Deschamps mellett kevés szó esik a francia stáb többi tagjáról. Milyen feladat hárult a vb-n a segédedzőire?
– Nem látok bele az ottani munkába. Hogy árnyékban maradtak, nem baj. A pályaedzőről nem kell beszélni, a mi feladatunk nem az, hogy villogjunk, interjúkat adjunk, hanem hogy kapcsot teremtsünk a csapat és a vezetőedző között. Lojálisnak kell lennünk a vezetőedzőhöz, de érzékelnünk a játékosok hangulatváltozásait, igényeit is. A munka sok mindent magába foglal az edzéstervezéstől kezdve a terhelés adagolásán át a gyakorlatok levezetéséig.

– A francia válogatott oroszországi mérkőzései előtt Deschamps a háttérből figyelt, a bemelegítést segítői vezényelték. Milyen a jó ráhangolás?
– Az optimális bemelegítés rövid, pörgős. Húsz-huszonkét perc nálunk az időkorlát. A játékosok a mérkőzés közeledtével nem szívesen pazarolnak energiát. Akkor már nem az a cél, hogy még gyakoroljunk, frissítsünk. Inkább kísérni kell a játékosokat, hogy az általuk megszokott rituálékat elvégezzék, mentálisan és erőnlétileg felkészülhessenek. A legnagyobb edzői hiba ilyenkor a játékosokat keretek közé szorítani, különböző gyakorlatokat elvégeztetni velük, csak azért, mert neked az bevált vagy szakmailag az az indokolt. A legjobb út minél több szabadságot adni, az egyik gyakorlatból a másikba szinte észrevétlenül tereljük át a játékosokat.

– Nehéz lehet alkalmazkodni az egyedi igényekhez.
– Sok játékos a PSG-nél meccsek előtt olyan felkészítésen megy keresztül a fizioterapeuták, az erőnléti edzők segítségével vagy a bemelegítőteremben, hogy a pályára már kész állapotban érkezik. Nálunk például Neymar vagy Ángel Di María kapura lövéssel kezd. A kívülálló foghatja a fejét, hogy úristen, ezek megbolondultak, hideg izmokkal, előkészületek nélkül kapura bombáznak. Nem erről van szó: ők addigra már teljesen bemelegedtek, Neymar például minden alkalommal végigcsinál egy harmincperces külön programot.

– Ha már a PSG nagy csillagairól beszélünk: viselkedése, gesztusai, játéka alapján Kylian Mbappé szokatlanul érettnek tűnik, mintha nem is tizenkilenc, hanem harmincéves lenne.
– Én azért időnként találkozom egy tizenkilenc éves játékos hiányosságaival is. Érett, hiszen kortársainál hamarabb kellett felnőnie, nagy sikereket feldolgoznia – elég, ha a világbajnoki győzelmet említjük –, ám a mindennapokban vannak arra utaló jelek, hogy ő mégiscsak tinédzser. Nekünk meg kell találnunk a kulcsot a személyiségéhez. A mi kihívásunk, hogy naponta motiváljuk, még nagyobb erőbedobásra késztessük őt, még akkor is, ha tizenkilenc évesen majdnem mindent elért, és már most az Aranylabda egyik esélyese. Érezze, hogy nincs még készen, szüksége van a fejlődésre.