Afrika: Foxi kiesett, Y. Touré és Drogba versenyben az Év legjobbja címért

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.11.05. 10:13
A tavaly győztes elefántcsontparti Yaya Touré, a Manchester City középpályása, illetve két honfitársa, a Kínában játszó Didier Drogba és az Arsenalban szereplő Gervinho is szerepel azon a tízfős listán, amelyről az év labdarúgóját választják majd meg Afrikában.

A kontinentális konföderáció (CAF) hétfői közlése szerint a szenegáli Demba Ba, a Newcastle United csatára, John Obi Mikel, a Chelsea nigériai középpályása, illetve Alexandre Song, az Arsenalból az FC Barcelonába szerződött kameruni futballista szintén helyet kapott a listán, amelyre az Afrika-kupa-győztes zambiai válogatottból csak a csapatkapitány Chris Katongo fért fel.

Az angol Premier League-ben korábban szereplő vagy még most is ott játszó labdarúgók jó eséllyel pályáznak a díjra, de a szakértők szerint a francia bajnok Montpellier sikereiben nagy részt vállaló marokkói Junesz Belanda méltó kihívójuk lehet.

A listát – amelyen szerepel még a ghánai Andre Ayew és a gaboni Pierre-Emerick Aubameyang – rövidesen háromfősre szűkítik, az Év afrikai játékosa díjat pedig december 20-án adják át Ghána fővárosában, Accrában.

A 32 fős listán ott volt az NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano jelenleg kölcsönben futballozó játékosa, Foxi Kethevoama is.

AZ ÉV AFRIKAI JÁTÉKOSA DÍJRA JELÖLTEK 10 FŐS LISTÁJA
Alexandre Song (kameruni, Barcelona), André Ayew (ghánai, Marseille), Christopher Katongo (zambiai, Henan Construction), Demba Ba (szenegáli, Newcastle United), Didier Drogba (elefántcsontparti, Sanghaj Senhua), Gervinho (elefántcsontparti, Arsenal), John Obi Mikel (nigériai, Chelsea), Pierre-Emerick Aubameyang (gaboni, Saint-Étienne), Yaya Touré (elefántcsontparti, Manchester City), Junesz Belanda (marokkói, Montpellier)

Legfrissebb hírek

Didier Drogba védelmébe vette a rasszizmussal vádolt José Mourinhót

Minden más foci
2025.02.26. 16:51

Az Atalanta játékosa lett az év labdarúgója Afrikában

Minden más foci
2024.12.17. 09:56

Vitatják az ugandai játékos életkorát – tényleg úgy néz ki, mint egy 26 éves?

Minden más foci
2024.09.26. 11:40

Öt meccsen mindössze 5 gól esett vasárnap az afrikai vb-selejtezőkön

Minden más foci
2024.06.09. 20:12

Elképesztő teljesítmény! Egy brit férfi hosszában átfutotta Afrikát

Atlétika
2024.04.08. 11:18

Vb 2026: brutális köd miatt szakadt félbe Etiópia mérkőzése az afrikai selejtezőn

Minden más foci
2023.11.15. 22:51

FTC: Ben Romdan is jelölt az év legjobb afrikai labdarúgója díjra

Minden más foci
2023.11.01. 21:18

Ekl: „Nem a Besiktas, hanem egy afrikai válogatott ellen játszottunk”

Európa-liga
2023.08.25. 10:24
Ezek is érdekelhetik