Ahogy mi megéltük: amikor egy újpesti is a Fradiért szorított

Hogy gyerekként megszerettem a futballt, abban annak is része volt, hogy a nemzetközi kupákban a magyar klubcsapatok, illetve a válogatott kiváló eredményeket ért el. Hazai válogatott vagy kupameccsen legalább 70 százalék esélye volt, hogy a nemzeti csapat, az FTC, a Vasas vagy éppen az Újpest nyer, s ha itthon volt a visszavágó, a továbbjutásra is több esély nyílt 50 százaléknál. Voltak persze kivételek, de általánosságban ez igaz volt.a nemzetközi kupákban a magyar klubcsapatok, illetve a válogatott kiváló eredményeket ért el. Hazai válogatott vagy kupameccsen legalább 70 százalék esélye volt, hogy a nemzeti csapat, az FTC, a Vasas vagy éppen az Újpest nyer, s ha itthon volt a visszavágó, a továbbjutásra is több esély nyílt 50 százaléknál. Voltak persze kivételek, de általánosságban ez igaz volt.

Ám 25 évvel ezelőtt már nem így volt: a brüsszeli 1–0-s Fradi-győzelem után szorongva vártam az Anderlecht elleni Üllői úti visszavágót a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A revans időpontjában Bécsből tudósítottam az Esti Hírlapot az úszó Európa-bajnokságról. Csurka Gergellyel laktam együtt a Collegium Hungaricumban, előző este a magyar tudósítók egy része megbeszélte, hogy nálunk nézi tévén a visszavágót. Néhai Knézy Jenő is velünk volt, a kiszurkolt 1–1-es döntetlen után megjegyezte: „Figyeljétek meg, a Fradi nem vall szégyent a BL-ben!”. Hümmögtem valamit, aztán amikor a Real Madridot, az Ajaxot és a Grasshopperst sorsolták a zöld-fehérek mellé, már erősen kételkedtem Knézy jóslatában.

Az 1995. szeptember 13-i első mérkőzés előtt sem oszlottak el kételyeim, ráadásul a Fradit az ág is húzta: a két eltiltott, Szergej Kuznyecov és Kecskés Zoltán a sérült Albert Flóriánhoz, Páling Zsolthoz, Hrutka Jánoshoz és Keller Józsefhez hasonlóan el sem utazott Zürichbe, Simon Tibor, a brüsszeli hős, Zoran Kuntics, valamint Nagy Zsolt pedig csak reménykedhetett, hogy a mérkőzésig sérülése rendbe jön.

A Grasshoppers–Ferencváros mérkőzés előtti napon az UEFA-kupa első fordulójában RC Strasbourg–Újpest találkozót rendeztek. Bánki József, az FTC korábbi középpályása vetette fel, hogy nézzük meg a franciaországi meccset is, másnap pedig átmegyünk Zürichbe, mert a Strasbourg–Zürich távolságot autóval két és fél óra alatt kényelmesen megtesszük. Tény, Dodónak igaza volt, más kérdés, hogy az Újpest 3–0-s veresége miatt nem voltunk jókedvűek, ráadásul zuhogott az eső, amikor a Fradinak otthont adó szállodába értünk.

Mit mondjak, ha nem látom, nem hiszem el! Rengeteg magyar volt a hallban, mindenki mindenkinek az ismerőse, nemcsak Magyarországról jöttek megnézni a Fradit, hanem sok kint élő honfitársunk is úgy érezte, van miért szorítania. A futballisták éppen stoplivásárlásból tértek vissza – a nagy eső és a várható sár miatt a játékosok úgy ítélték meg, jobb, ha a közeli sportáruházban bevásárolnak. Simon Tibor mindenkinek elmondta, azért fohászkodik, hogy a játékvezető rögzítőkötéssel a kezén engedje játszani. Bodnár József, „Szakáll”, az aranykezű gyúró pedig azzal biztatta a drukkereket, hogy „nyugi, a svájciak nem ellenfelek, legkomolyabb sportolójukat, Tell Vilmost is kitalálták”. A hotelben Furulyás János szakosztályelnök egy kisebb csoportnak azt magyarázta, igaz a kósza hír: az elnökség döntése értelmében az UEFA-tól befolyó összeg 30 százalékát szétosztják a labdarúgók között, győzelem esetén a kezdőjátékosoknak ez másfél millió forintot jelent fejenként. Végül azzal lehetett elküldeni a drukkereket a szállodából, hogy Novák Dezső taktikai értekezletet szeretne tartani a fiúknak… Később megtudtuk, az együttes vezetőedzője a megbeszélésen azzal (is) tüzelte a futballistákat, ne legyenek kishitűek, ne elégedjenek meg azzal, amit a korábban külföldre szakadt hazánkfiai sugallnak, hogy már a BL csoportkörébe kerülés is nagy bravúr.

Tisztán előttem van, ahogyan engedik be a vendégszurkolókat a Hardturm Stadionba. A Fradi-hívek bizony nem voltak szomjasak, s hiába volt jó ötlet az FTC vezetői részéről, hogy a hangosbeszélőn a klub krónikása, a legendás Nagy Béla biztasson a sportszerű drukkolásra, ez gyakran abban merült ki, hogy a fradisták rendületlenül rázták a pályát a nézőtértől elválasztó kerítést…

Bármilyen furcsa, a meccsre magára nem emlékszem ennyire tisztán. Illetve, persze hogy emlékszem, de a cikk megírása előtt visszaidézve a majd' negyedszázaddal ezelőtt történteket, a fontos momentumokat teljesen rossz időpontra datáltam. Magam is meg vagyok lepődve, hogy miért. Mats Gren kiállítását például az első félidő végére „tettem”, holott már a 34. percben leküldte Pedersen játékvezető, Lisztes Krisztián gólját pedig a második játékrész elejére, jóllehet a 61. percben esett. Arról nem beszélve, hogy a Hajdu Attila által kivédett tizenegyesre úgy emlékeztem, hogy Murat Yakin 1–0-s FTC-vezetésnél hagyta ki, ám már 2–0-ra vezettek a zöld-fehérek…

A mérkőzés után Sepp Blatter, a FIFA tőlem karnyújtásnyira ülő svájci főtitkára csak annyit mondott, „C'est la vie”, azaz, ilyen az élet, de látszott rajta, az adott pillanatban ezt sokkal nehezebben viseli el, mint én. Harsányi László, az Újpesti Dózsa idegenbe szakadt középhátvédje ennél frappánsabban vette tudomásul a zöld-fehérek 3–0-s sikerét: „Sosem gondoltam volna, hogy így tudok izgulni a Fradiért!” A sajtószobában Novák Dezsőt a magyar újságírók nagy tapsa fogadta, Knézy Jenő, még mielőtt az edző a helyiségbe lépett volna, annyit mondott nekem: „Látod, megmondtam Bécsben!” Novák örömében eleinte alig találta a szavakat, „a világ nyolcadik csodáját éltük meg”, mondta, majd utána Dodóval beslisszoltunk a Fradi öltözőjébe is – akkoriban az UEFA nem volt ennyire szigorú, mint manapság.

Különösen a két gólt szerző Vincze Ottó – aki egyébként az első félidőben inkább balhátvédet, mint bal oldali középpályást játszott, s a félidőben Novák le akarta cserélni, de pályaedzője, Mucha József csak annyit kérdezett tőle: „Jó, de kit raksz be helyette, Dezső?” – és csapathoz (a III. ker. TVE együtteséhez kölcsönadott, de a sérülések miatt) visszahívott Szűcs Mihály volt euforikus hangulatban. Utóbbi nem győzte hangsúlyozni, mennyit köszönhet a csapat technikai vezetőjének, Havasi Mihálynak. Szűcs Misi ugyanis még a Kerület futballistájaként ment ki a Fradi Vasas elleni bajnokijára a BL-nyitány előtt, Havasi pedig szólt neki, legyen készenlétben, mert úgy emlékszik, az FTC-vel még nevezték a BL-re. Havasi memóriája nem csalt, aztán az sem számított, hogy éppen Szűcs megmozdulása után ítéltek büntetőt a svájciak javára.

Az este persze nem az öltözőben, hanem a szálloda bárjában fejeződött be, ahol felbukkant egyik korábbi kedvenc Fradi-játékosom, Kű Lajos is. Ő még abban az időben futballozott, amikor vele a pályán a Ferencvárosnak és a válogatottnak is több volt az esélye a továbbjutásra 50 százaléknál.

„Simán nyertünk”– mondta Kű, majd Novákkal eltűntek a szállodai szobába koccintani…

KORÁBBI ÍRÁSAINK

Kun Zoltán: Fradi–Ajax ezerötért – életre szóló élmény

Smahulya Ádám:Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján

Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára

Ritz Balázs:„A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”

Ballai Attila: Vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve

Szűcs Miklós:„A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”

Kocsmár-Tóth István:„Szalaaaiiii! Nem kapok levegőt! Kit érdekel! Szalaaaaiiii!”

Szeli Mátyás:„Attól féltem, hogy rám esik egy világsztár”

L. Pap István:„Olimpiai arany valahol a Bakonyban”

Somogyi Zsolt:„Senki sem mondta, hogy a futballbarátság ilyen fájdalmat okozhat"

Őri B. Péter:„Felkaptam a széket, és szinte önkívületi állapotban üvöltöttem”

Nagy Zsolt:„Akkorát csaptam az asztalra, hogy kiborult a paprikás krumpli”

Ilku Miklós:„Az asztalon táncoltak, és azt énekelték, összetörünk mindent”

Tóth Anita:„Életemben először elpityeregtem magam”