Aranylabda: történelmi döntés – az idén nem osztják ki!

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.07.20. 14:13
null
A legutóbbi két győztes: Luka Modric (balra) és Lionel Messi (Fotó: AFP)
A díjalapító France Football hétfő kora délután bejelentette, hogy tekintettel a koronavírus-járvány miatti rendkívüli helyzetre, az idén nem adják át a világ legjobb labdarúgóját megillető Aranylabdát. A díj 1956 óta íródó történetében először marad győztes nélkül egy esztendő.

 

A France Football szerkesztősége azért döntött így, mert csupán két hónapban (január, február) zajlottak a megszokott mederben a futballvilág eseményei.

A járvány miatt márciustól hosszú időre leállt a futballélet, és az újraindulás körülményei sem egyformák, nem is beszélve az ötcserés rendszer meghonosításáról. A lap szerkesztői úgy vélik, mindez jelentősen nehezíti a teljesítmények egyébként sem egyszerű összehasonlítását.

A díjalapító francia szaklap fontosnak tartja megemlíteni azt is, hogy a járvány a díjról döntő zsűri 220 tagjának életét is kizökkentette a megszokott kerékvágásból, ami lehetetlenné teszi, hogy a szokásos alapossággal figyeljék a világ legjobb futballistáinak teljesítményét.

A hétfőn nyilvánosságra hozott döntést az is befolyásolja, hogy az FF nem szeretné, ha akár egyetlen esztendőben is „meg kellene csillagozni” a végeredményt, mert az csorbítaná a győzelem értékét.

Legfrissebb hírek

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
15 órája

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Slot szerint a trófeák megnyerése Aranylabdához segítheti Szalahot

Angol labdarúgás
2025.02.25. 12:19

Puskás Ferenc harcban önmagával

Népsport
2025.01.14. 09:57

Nemes gesztus! Modric elküldte az Aranylabdáját fejsérülést szenvedő honfitársának

Spanyol labdarúgás
2024.11.25. 17:18

Egy csendes spanyol a középpálya mélyéről – íme, 2024 aranylabdása, Rodri!

Képes Sport
2024.11.18. 15:21

„Ha hívnának, akkor sem térnék vissza” – Nacho üzent a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2024.11.13. 10:39

Rodri az Aranylabda-gála Real-bojkottjáról: Nekem egyáltalán nem okoztak fájdalmat azzal, hogy nem voltak ott

Spanyol labdarúgás
2024.11.12. 21:21
Ezek is érdekelhetik