Az európai futball legnagyobb botránya robbanhat ki

Vágólapra másolva!
2009.10.13. 11:33
Címkék
Az már szeptember végén napvilágra került, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) negyven bundagyanús kontinentális kupamérkőzést vizsgál az elmúlt négy évből, most pedig a fegyelmi bizottság tagja, Karl Dhont bejelentette: a szervezetnek megdönthetetlen bizonyítékai vannak.

 

Sok a bunda? Karl Dhont szerint az eddigi legnagyobb európai futballbotrány robban ki (Fotó: Action Images)
Sok a bunda? Karl Dhont szerint az eddigi legnagyobb európai futballbotrány robban ki (Fotó: Action Images)

 

A belga sportvezető a főnöke az UEFA korrupcióellenes csoportjának. Dhont a holland lapoknak elmondta, az Interpollal közösen folytatott nyomozás következménye az európai labdarúgás történetének legnagyobb botránya lesz.

„Megdönthetetlen bizonyítékok vannak a csalásra, minden idők legnagyobb labdarúgóbotránya robbanhat ki" – jelentette ki Dhont a Het Algemeen Dagblad című lapnak.

„Elmondtam az UEFA többi tisztviselőjének is, hogy a fogadási csalások óriási veszélyt jelentenek a labdarúgásra. A nyomozás során még Kínába is eljutottunk, és többek között a Chelsea–Liverpool BL-negyeddöntőt is megvizsgáltuk. Bunda ott egész biztosan nem volt, de meg kellett vizsgálnunk az esetet, mert csak egy kínai bukmékerirodánál 48 millió dollárt tettek fel a meccsre" – tette hozzá.

„Biztos vagyok benne, hogy az európai szövetség minden országát érinti a probléma, bár sajnos nem minden esetet tudunk bizonyítani. Az érintett klubok és játékosok súlyos büntetésre számíthatnak" – ígérte Dhont.

Holland lapértesülések szerint a NAC Breda–Gandzaszar Kapan Európa-liga-mérkőzés a vizsgált találkozók között van, és belga források úgy tudják, hogy a Roeselare–Ethnikosz Ahnasz UEFA-kupa-meccs is a gyanús párharcok között szerepel. Az UEFA novemberben hozza nyilvánosságra a vizsgálat eredményét.

Legfrissebb hírek

Dragóner Attila: A szenvedély nekem egyből megvolt az Üllői úton

Labdarúgó NB I
13 perce

Erste Liga: negyedszer is legyőzte a Csíkszeredát, így bajnok lett a Gyergyói HK!

Jégkorong
16 perce

Az Egyesült Államok ott van a négy között; búcsúztak az eddig hibátlan svédek a női jégkorong-vb-n

Jégkorong
23 perce

11 gól sem volt elég, az Alba Fehérvár legyőzte a Vasast a női kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
46 perce

A Lipcse csatára a klubrekord-beállítás előtt álló Lőw Zsoltot dicsérte

Német labdarúgás
1 órája

Két év után távozik a komlói kézilabdacsapattól Merkovszki Pál

Kézilabda
1 órája

Ugo Humbert sem okozott gondot, negyeddöntőbe jutott Marozsán Münchenben

Tenisz
1 órája

Az olaszokkal és a hollandokkal edzett a női vízilabda-válogatott a vk-szuperdöntő rajtja előtt

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik