Győzött a korszellem: a Juve, a Milan és az MU is lemaradt a magyar zseniről

MIT AKAR ITT EZ A KÖVÉR EMBER?
Puskás Ferenc – Wiener SC, Manchester United, Juventus, Milan, Internazionale

A „száguldó őrnagy” 1958-ban érkezett Madridba, kétéves eltiltással a háta mögött, tízkilós pocakkal a hasa előtt, no és olyan combokkal, mint amilyenekkel korábban csak a willendorfi Vénusz dicsekedhetett. Azonban hatalmas akarattal lefogyott, és ebben óriási szerepe volt a vele korábban történteknek.

Az 1956 ősze után Nyugaton ragadt Puskás Ferencet többnyire nem játékosként csábították, hanem edzőként számoltak volna vele, például a bécsi Wiener SC-nél, ahol edzett, és munkát kapott közben az edzői stábban. Az engedély nélküli országelhagyás miatt kiszabott nemzetközi eltiltása ellenére Puskást a Manchester United is szerette volna megszerezni, 1957-ben, ám az akkori brit játékosfizetések nagysága nem tetszett a Száguldó őrnagynak, később a labdarúgó Olaszországban próbált meg magának kenyéradót találni, az egy ideig Sebes Gusztávval is tárgyaló, de Kádár Jánostól (!) kosarat kapó Juventus mellett főleg a Milan és az Internazionalekerülgette őt – a húszkilós súlyfelesleggel bíró, már 31 esztendős „Öcsit” Milánóban érte utol pesti és bécsi ismerőse, Östreicher Emil, a Real Madrid technikai vezetője.

Hogy miért nem lett Puskás (a neves Solti Dezső vitte őt el Milánóba) interes? „Felbontottam a kontraktot, mert elkezdtek piszkoskodni a fizetéssel, és én azt mondtam, ezt nem csinálom, nem vagyok hozzászokva, hogy hitegessenek, pedig elég szép megállapodásom volt, 170 ezer dollár, de ezt megkapom mindenhol, ha van játékengedély. Ott kezdődött a huzavona, hogy ők az ifikhez akartak szerződtetni, de én ezt nem vállaltam el... mondtam, nem akarok tréner lenni, ahhoz még túl fiatal vagyok” – idézi magát az illetékest a FourFourTwo.

Itt jegyeznénk meg, hogy 1957 tavaszán napvilágot látott a FIFA döntése: az eltiltás egy plusz egy év, az MLSZ követelésére súlyosbítva, vagyis 1959 tavaszáig nem játszhattak volna a legnevesebb emigráns játékosok. Közben a nagypolitika is elengedte a magyar ügyet, az amerikaiak – ma már tudjuk – titkos jegyzékben adták a szovjetek tudtára, azt csinálnak, amit akarnak, Jalta értelmében ez az ő területük. Innentől kezdve az emigránsokkal szemben tanúsított kezdeti hatalmas szolidaritás is alábbhagyott, a baloldali erők kimondottan helytelenítették, hogy például Olaszországban munkát kapjanak. De ami a legfontosabb: egyetlen profi klub sem akart fizetést adni valakinek, aki még két évig nem játszhat, így Puskás és Czibor Zoltán előszerződését is felbontották (Cziboréknak a hotelből is ki kellett költözni, amit addig az AS Roma fizetett).

Puskás hihetetlen szorgalommal újra versenysúlyba (a százezer dolláros aláírási pénz és havi 3500 dolláros bér is segített a motivációban, utóbbi egy luxusautó ára volt akkor), majd formába lendült, de még milyenbe: ötszörös bajnok, háromszoros BEK-győztes lett a Realban, négyszeres spanyol és háromszoros BEK-gólkirály! 1967-ben vonult vissza, 241 realos találattal háta mögött.

Lehetett volna már jóval korábban Juventus-ikon is Puskás, a torinóiak még 1947-ben keresték meg egy mesés ajánlattal, a fizetést a játékos szabhatta volna meg, és az édesapját azonnal alkalmazták volna edzőként az olaszok, de végül nem jött létre a bolt (ez ugyebár még a kommunista hatalomátvétel előtt történt).Már csak azért sem, mert a svábokat ekkor a kitelepítés veszélye fenyegette, a klasszis úgy érezte, ismert sportolóként talán meg tudja védeni a családját, így itthon a helye.

Említsük meg mindenképpen – FourFourTwo magazin hívta fel erre is a figyelmet – a Manchester United kapcsán, hogy az angol klub 1957-ben nemcsak Puskással tárgyalt, hanem már mindenben megegyezett KOVÁCS FERENCCEL, ám a játékos végül a menyasszonya kérésére nem disszidált.

Jutalomképpen Kovács később idehaza a KEK-döntőbe jutásért kapott 800 forintot, és nem is sokat kellett hozzátennie, hogy megvegyen... nem, nem egy luxusautót, hanem 1200 forintért egy goiservarrott cipőt.

A későbbi remek edző egyébként 1956 után egy alkalmi csapatban szerepelve nyűgözte le az MU-t, a United szerződést ajánlott neki, amit a játékos el is fogadott, majd még túrázott picit az MTK-val, és hazaugrott elbúcsúzni – ám idehaza szerelme és a várható kétéves eltiltás meggyőzte a maradásról. Az angolok később hiába jelentkeztek nála mindenre gondolva egy hamis útlevéllel is, de Kovács nem vállalta a kalandot – és így nem szerencsére ülhetett a Manchester két év múlva lezuhant repülőgépén.

Nemcsak Puskás csapott Santiago Bernabéu tenyerébe akkoriban, hanem mára a kissé elfeledett CSABAI JÓZSEFis, aki a Real Zaragozával futott be a spanyol ligában – csak éppen hiába a megegyezés, egy saját U18-as csapattal vívott februári edzőmérkőzésen a játékos eltörte a bokáját, és nemhogy a nyáron esedékes álomszerződés ugrott, hanem a 28 éves jobbszélsőnek a karrierje is véget ért.

A volt Fradi-játékos Csabai korábban megfordult az Atlético Madridban is, de hiába igazolták le őt a fővárosiak, a bajnokságban nem játszhatott, mert akkor még csak két légióst engedélyeztek egy csapatban, és ő már a harmadik volt – kölcsönben a Betisben annyira jól ment neki, hogy kivásárolta szerződéséből a Real Zaragoza, olyan pazar feltételekkel, hogy Csabai (a spanyol sajtóban olykor: Csabay) első ottani fizetéséből két vadonatúj Mercedest vásárolt.

Kényszerű visszavonulása után kiropraktikus lett, többek között a kilencvenes évek nagy Milanjának sztárjait (Franco Baresi, Ruud Gullit, Marco van Basten, Carlo Ancelotti) is ő kezelte.

MEGMARADT AMERIKA KIRÁLYÁNAK
Pelé – Real Madrid, Juventus, Manchester United, Napoli, Bayern München, Hannover

Napjainkban már elképzelhetetlen, hogy egy akkora kaliber, mint Pelé ne igazoljon tizenévesen Európába.

„A Real Madrid többször is majdnem leigazolt, de sokszor csábított, tárgyalt velem a Manchester United és a Napoli is – vallott az ügyben a legilletékesebb, azaz maga A Király. – A Juventus már majdnem megállapodott a Santosszal, mégpedig a Fiat segítségével. Sokszor gondoltam arra, hogy Európában folytatom, de végül maradtam szeretett csapatomnál. Egyszer hívott a Bayern München is, hogy Franz Beckenbauer oldalán játsszak. Nem vagyok elégedetlen karrieremmel, és ne feledjük, akkoriban bombaerős volt a Santos is.”

Ebben sokat segített ebben az is, hogy a brazil kormány nemzeti kinccsé kiáltotta ki, és nem adtak volna számára engedélyt a távozáshoz – erre csak veteránként nyílott lehetősége.

Még serdülőként szemet vetett rá a Bangu, de édesanyja nem engedte el őt a távoli Rióba, a Santos közelebb volt hozzájuk, és akadt ott egy ismerősük, éppen az, aki először felfigyelt az akkor 12 éves csatárra. A Santos is majdnem elpazarolta őt: a 16 éves Pelé kihagyott egy sorsdöntő büntetőt az ifjúsági bajnokság fináléjában, klubja erre eladta őt a Vasco da Gamának – aztán a vevő, amikor megtudta, hogy a csatár még milyen fiatal, bölcsen visszalépett a transzfertől... Pelé mérgében majdnem visszavonult, összepakolt, hogy otthagyja a Santost, szerencsére a kapunál lebeszélte őt a távozásról az edzőtábor főportása.

Menedzserként visszatérhetett volna Európába, a Bolton Wanderers tett erre egy kósza, sokak szerint viccnek szánt kísérletet, de erre nemet mondott a brazil kincs, korábban, 1964-ben meg hiába engedte volna el a klub vezetősége a Hannoverhez, a kormány újfent megvétózta a transzfert!

Pelé cimborája, minden idők egyik legjobb labdarúgója, Garrincha is közel állt a Juventushoz, 1963-ban világrekordot jelentő, egymillió dolláros ajánlatot tettek érte az olaszok – akik megnézték pár meccsen a szélsőt, és 700 ezerre csökkentették a felkínált összeget. De ennyi is kevés volt, a Real Madrid ennél valamivel kisebb ajánlata dettó.

Csak később derült ki, hogy ezen a túrán Garrinchának sérülten kellett szerepelnie, heti háromszor; pedig jó hatással lett volna a rosszéletű Garrinchára az európai profizmus... 1971-ben majdnem leigazolt a francia Red Starhoz, ekkor már 34 éves volt, és kész tényként beszélt arról, hogy havi ötezer dollárt kap majd, plusz a jegybevétel húsz százalékét, de ez is fuccsba ment. Mint azután az egész élete...

Minden idők egyik legjobb szélsőjét korábban a Vasco da Gama, a Flamengo és a Fluminense is eltanácsolta veleszületett, látványos testi hibái miatt, végül húszévesen a Botafogo vette meg, harminc dollárért... Ottani vendégjátékán annyiszor és úgy csinált bohócot a világklasszis Nílton Santosból, hogy az beviharzott az elnökhöz, és azt mondta: „Vegye meg ez a kis majmot!”.

Érdekes, hogy a Milan és az Inter is adott volna érte fénykorában egymilliót, de ők sem nyertek – a Juventust a második, 1963-as ajánlat idején egyébként az a Paulo Amaral vezette, aki a Botafogóban edzette Garrinchát éveken keresztül, és szerinte a szélső túl sérülékeny volt a Serie A-hoz. Még furább, hogy több forrás is említi, hogy 1963-ban a Juve, a Milan és az Inter közösen is hajlandó lett volna megvenni őt, és egy-egy idényt játszott volna minden gazdájánál a brazil.

A CIKK ÍRÁSÁBAN KÖZREMŰKÖDÖTT: SZÖLLŐSI GYÖRGY

SOROZATUNKAT FOLYTATJUK!