Játékossors: edzője megerősítette, Európába igazol az egyik legnagyobb brazil ígéret

Vágólapra másolva!
2020.01.02. 20:26
null
Reinier Európába igazol, csak az a kérdés, melyik klubhoz (Fotó: AFP)
Európában folytatja pályafutását az egyik legnagyobb brazil ígéretként számon tartott Reinier – mindezt a Flamengo vezetőedzője, Jorge Jesus erősítette meg egy helyi rádióinterjúban.

 

Amint arról beszámoltunk, Reiniert nyáron az Everton próbálta meg Európába hozni, ám hiába ajánlottak 30 plusz 10 millió eurót a 17 éves karmesterért, a Flamengo azt csípőből visszautasította. Az akkori sajtóhírek arról szóltak, 70 millió euró alatt nem eladó az ifjú titán, akivel a nyomaték kedvéért 2024-ig szerződést is hosszabbított a friss Libertadores-kupa-győztes együttes.

A brazil Serie A-ban lejátszott 14 meccs, hat gól és két gólpassz után viszont úgy fest, most eljött Reinier távozásának ideje.

„Most eladjuk, Európa egyik legnagyobb klubjához fog szerződni, jó néhány millió euróért cserébe” – idézik Jorge Jesus nyilatkozatát.

A portugál tréner arra ugyan nem tért ki, hogy melyik klubra is gondol, de lapértesülések szerint két választás jöhet szóba: az Arsenal vagy a Real Madrid. Az elmúlt napok eseményeiből kiindulva – angol sajtóhírek szerint az Arsenal leginkább védőt és szűrőt keres januárban a játékospiacon – a spanyol csapat lehet a legesélyesebb.

Reinier a decemberi klubvilágbajnokságra is elutazott a Flamengóval, de a brazil együttes mindkét mérkőzését a kispadról nézte végig.

Legfrissebb hírek

Egygólos előnnyel utazik a Real Madrid a visszavágóra

Bajnokok Ligája
3 órája

Csatárok nélkül is megy! Hét gólt vágott az Arsenal a PSV otthonában

Bajnokok Ligája
3 órája

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
17 órája

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Kerkezék meglepő vereséget szenvedtek, az Arsenal is kikapott hazai pályán

Angol labdarúgás
2025.02.22. 17:59

Szavazás: Ön szerint ki nyeri meg a Bajnokok Ligája aktuális kiírását?

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:34

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00
Ezek is érdekelhetik