Játékossors: hivatalosan is véget ért Dimitar Berbatov pályafutása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.19. 17:59
null
Berbatov utolsó európai klubja a PAOK volt (Fotó: AFP)
Instagram-oldalán jelentette be Dimitar Berbatov, hogy másfél évvel azt követően, hogy legutóbb hivatalos tétmérkőzésen játszott, befejezte aktív profi játékos-pályafutását.

A 38 éves bolgár támadó legutóbb tavaly februárban lépett pályára a indiai Premier League-ben szereplő Kerala Blastersben. Egy éve csapat nélkül, a Beroe Sztara Zagora gárdájánál készült, s várt arra, hogy esetleg talál magának csapatot.

„Ezen az igazán különleges napon – aki nem tudja miért az, járjon utána… –, úgy döntöttem, hogy megosztom, amit már régóta készülök posztolni, de ki tudja miért, eddig nem tettem. Tudom, hogy néhányan most azt gondolják, már rég visszavonultam, és most azt hihetik, »Mi a fene? Berbs, tudtuk, hogy nem játszol.«, de az elmúlt egy évben próbáltam találni magamnak egy csapatot, ám nem sikerült. Végül ismerőseim azt mondták, valamit most már igazán szólnom kell az emberekhez, és magam is szembesültem vele, hogy rengetegen kérdeznek engem is odahaza, hogy mi van velem. Szóval tessék: ez egy búcsúüzenet. Az utolsó mérkőzésemet több mint egy éve játszottam, úgyhogy itt az ideje a befejezésnek, sőt tulajdonképpen már régen esedékes lett volna” – írta Berbatov Instagram-oldalán.

A 38 éves bolgár a szófiai CSZKA-ban mutatkozott be a bolgár élvonalban, majd a Bayer Leverkusennél töltött öt és fél évet követően 2006-ban igazolt Angliába, ahol szerepelt a Tottenham Hotspurben, a Manchester Unitedben, majd a Fulhamben, mielőtt 2014-ben a Monacóhoz igazolt. Utolsó európai klubja a PAOK volt a 2015–2016-os idényben, aztán egy év szünet után 2017 nyarán elment még némi pénzt keresni a fentebb már említett indiai brigádhoz.

Berbatov 78 alkalommal szerepelt hazája nemzeti válogatottjában, s összesen 48 gólt szerzett, amivel a hetvenes évek bolgár klasszisával, Hriszto Bonevvel holtversenyben a válogatott legeredményesebb játékosa.

S hogy megkíméljük olvasóinkat a Berbatov által említett utánajárástól: azért különleges nap a mai – legalábbis a United szurkolóknak és a csatárnak egészen biztosan –, mert 2010-ben ezen a napon szerezte első tripláját a bolgár kiválóság, mégpedig a Liverpool elleni, 3–2-re megnyert bajnokin. Egyben az volt 64 év után az első alkalom, hogy a Manchester United egyik játékosa triplázni tudott a Liverpool ellen, ráadásul Berbatov második gólja a végsőkig versenyben volt az „idény gólja” címért.

BERBATOV EGYIK LEGJOBB MECCSE UNITED-MEZBEN

Dimitar Berbatov on Instagram: "On this special day today, / if you don't know why, check the story / i decide to share this with you, which i was preparing to post a..."

14k Likes, 393 Comments - Dimitar Berbatov (@berbo9) on Instagram: "On this special day today, / if you don't know why, check the story / i decide to share this with..."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik