Ligue 1: a Paris SG megnyerte a Marseille elleni rangadót

Vágólapra másolva!
2010.11.07. 22:58
null
Fabien Barthez, Laurent Blanc és Alain Boghossian mellett (felső sorban balról jobbra) a teniszező Jo-Wilfried Tsonga (alsó sorban balra) is a helyszínen nézte meg a találkozót (Fotó: Reuters)
Címkék
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2–1-re legyőzte a hét közben a Bajnokok Ligájában remeklő (a Zilinát idegenben 7–0-ra legyőző) Olympique Marseille együttesét a francia labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának záró mérkőzésén, és a rendkívül kiegyenlített Ligue 1-ben a 9. pozícióból előre ugorva átvette ellenfelétől a tabella harmadik helyét.

A Marseille győzelme esetén a szezon során először a tabella élére állhatott volna, ám a PSG – amely hat év után tudta újra hazai pályán legyőzni – keresztülhúzta a déliek számításait.

A Parc des Princes-be biztonsági okokból nem engedtek be vendégszurkolókat, ám ennek ellenére számos marseille-i szimpatizáns felutazott a fővárosba, és megpróbált bejutni a stadionba. A jelentések szerint mintegy 60 főt tartóztattak le közülük.

A Marseille-t irányító Didier Deschamps szerint külső körülmények is közrejátszottak csapata vereségében.

„Nem akarom erre fogni, de mindössze egy órával a kezdés előtt érkeztünk meg a stadionba. Nem tudom, hogyan érték el, de szép kis dugóba keveredtünk" – nyilatkozta az OM vezetőedzője.

LIGUE 1 
12. FORDULÓ
Paris S.G.–Marseille 2–1 (Erding 9., Hoarau 19., ill. L. González 23.)
KORÁBBI EREDMÉNYEK
Lens–Montpellier 2–0 (Hermach 7., Akalé 41.)
Lille–Brest 3–1 (Sow 41., Gervinho 51., Hazard 76.,  ill. Poyet 62.)
Nancy–Monaco 0–4 (Gavanon 55. – öngól, Loties 62. – öngól, Pak Csu Joung 81., 87.)
Nice–Toulouse 2–0 (Ljuboja 18., Ben Szada 90.)
Saint-Étienne–Lorient 1–2  (Sako 56., ill. Gamiero 21., 82.)
Bordeaux–Valenciennes 1–1 (Maazou 85., ill. Ducourtioux 18.)
Sochaux–Auxerre 1–1 (Maiga 82., ill. Sammaritano 23.)
Arles-Avignon–Caen 3–2 (Germany 24., K. Diawara 33., 75. – a másodikat 11–esből, ill. El-Arabi 10., K. Traoré 66.)
Rennes–Lyon 1–1 (Kembo-Ekoko 5., ill. Michel Bastos 53.)

 

AZ ÁLLÁS 
1. Brest 12 6 3 3 12–7 +5  21
2. Rennes 11 5 5 1 13–6 +7  20
3. Paris SG 12 5 4 3 18–11 +7  19
4. Marseille 11 5 3 3 19–13 +6  18
5. Lille 12 4 6 2 17–13 +4  18
6. Saint-Étienne 12 5 3 4 16–14 +2  18
7. Toulouse 12 5 3 4 14–13 +1  18
8. Montpellier 12 5 3 4 11–12 –1  18
9. Lorient 12 5 2 5 13–12 +1  17
10. Bordeaux 12 4 4 4 12–12 0 16
11. Lyon 12 4 4 4 14–15 –1  16
12. Nice 12 4 4 4 11–14 –3  16
13. Auxerre 12 3 6 3 17–14 +3  15
14. Valenciennes 12 3 6 3 13–12 +1  15
15. Sochaux 12 4 2 6 19–17 +2  14
16. Caen 12 3 5 4 13–15 –2  14
17. Nancy 12 4 2 6 13–22 –9  14
18. Monaco 12 2 7 3 13–11 +2  13
19. Lens 12 3 4 5 11–18 –7  13
20. Arles 12 1 2 9 7–25 –18  5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik