Ligue 1: átverte csapatát a világbajnok francia, kivágták

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.08.13. 13:07
null
Adil Rami nem viseli jól a Pamela Andersonnal való szakítását (Fotó: AFP)
A Ligue 1-ban szereplő Marseille francia sajtóértesülések szerint szerződést bontott Adil Ramival – ha igazak a hírek, a világbajnok védő elküldésének a hátterében meghökkentő okok állnak.

A 33 esztendős középhátvéd nem épp a legjobb időszakát éli. Néhány hónappal ezelőtt – óriási balhék közepette – szakított az ex Playboy-modell Pamela Andersonnal, magánélete mellett pedig karrierjében is sorra érik a csapások: ha hinni lehet a francia sajtónak, akkor most épp új csapatot kereshet magának, miután eddigi kenyéradója, a Marseille felbontotta a szerződését.

Az ok nem mindennapi: Rami korábban arról tájékoztatta a klub vezetőségét, hogy sérüléssel bajlódik, ami miatt nem is vett részt a gárda nyári felkészülésén, ám mindeközben elment egy televíziós valóságshow-ba szerepelni, melyben ráadásul az egyik feladatnál iszapban kellett birkóznia.


A L'Équipe úgy tudja, hogy a Marseille eleinte csak felfüggesztette Ramit, de a csapatnál azóta úgy döntöttek, hogy végleg elküldik. A lap hozzáteszi, Rami a Pamela Andersonnal való szakítása óta rendkívül kicsapongó életet él.

Úgy hírlik, hogy Rami az MLS-ben akarta folytatni, s ehhez Anderson befolyását próbálta felhasználni – a Baywatch sztárja állítólag el is intézte volna a védőnek, hogy a Los Angeles FC-hez szerződhessen, azonban amikor a pár szakított, a váltás lehetősége kútba esett.

Jó volt a buli (Fotó: YouTube/Fort Boyard)
Jó volt a buli (Fotó: YouTube/Fort Boyard)
Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
1 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
19 órája

Történelmet írt a PSG rutinos védője

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:08

Rátámadt a játékvezetőre, hét hónapra is eltilthatják a korábbi Milan-edzőt

Francia labdarúgás
Tegnap, 7:15

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
2025.03.02. 22:50

A Juventus menesztené Mottát, De Zerbi lehet az utódja – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 13:58

Dán centere történelmi triplájával simázta le a Reimset a Monaco

Francia labdarúgás
2025.02.28. 22:55

A Lyont is megverte a PSG, Dembélé már 16 gólos 2025-ben

Francia labdarúgás
2025.02.23. 22:40
Ezek is érdekelhetik