Maradona: Becsaptak és elárultak engem

Vágólapra másolva!
2010.07.29. 12:37
null
Maradona sajtótájékoztatón számolt be érzéseiről (Fotó: Action Images)
Diego Maradona kifakadt: az argentin válogatott éléről távozó szövetségi kapitány szerint az argentin szövetség vezetői elárulták őt, és tisztességtelen eszközökkel vették el a posztját. Julio Grondona, a szövetség elnöke azonban úgy véli, az isteni Diego értette félre a helyzetet.

Diego Maradona rendkívül dühösen nyilatkozott az argentin válogatottól való távozásának körülményeiről. A szövetségi kapitányi posztról menesztett szakember szerint az Argentin Labdarúgó-szövetség becsapta és elárulta őt.

„Azért hívtak, hogy tüzet oltsak, és én ezt megtettem. Grondona hazudott nekem, Bilardo pedig elárult. Miközben gyászoltunk, Bilardo azon dolgozott a háttérben, hogy kirakjon a válogatottól” – mondta Maradona.

Pedig hétfőn a szövetség új, négy évre szóló szerződést ajánlott Maradonának, aki azonban nem fogadta el azt, mivel hét segítőjétől meg kellett volna válnia.

„A szakmai stábommal arra készültünk, hogy folytatjuk. Grondona Dél-Afrikában az öltözőben több tanú előtt is azt mondta, hogy elégedett a munkámmal, és azt akarja, hogy folytassam. De amikor visszatértünk Argentínába, minden megváltozott. Minden tőlem telhetőt megpróbáltam, hogy jobb legyen az argentin futball” – mondta az „isteni” Diego.

Az Argentin Labdarúgó-szövetség elnöke, Julio Grondona azonban úgy véli, nem csapta be Maradonát, hanem a korábbi kiváló futballista értette félre szavait.

„Sajnálom, hogy távozott, ez nagyon szomorú. De én nem hazudtam Maradonának. Elmondtam neki, hogy elégedett vagyok vele, és folytatnia kellene. Azt azonban félreértette, hogy milyen feltételek mellett maradhatna” – mondta Grondona.

Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
10 órája

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Almada bombagólja döntött, Uruguayban győzött Argentína

Foci vb 2026
2025.03.22. 07:38

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17

Labdarúgás: tizenkilenc fiatal lépett pályára az NB I 24. fordulójában

Utánpótlássport
2025.03.18. 08:59

Női foci: a törökök legyőzésével zárták az Eb-selejtezőket az U17-esek

Utánpótlássport
2025.03.17. 19:26
Ezek is érdekelhetik