Milan, Juve, MU, Real: mind a lyoni Bastosra vágynak

Vágólapra másolva!
2011.01.19. 18:17
null
Igen szép kérőlistája van a Ligue 1 egyik legjobb bal oldali játékosának, Bastosnak (fehérben) (Fotó: Reuters)
Megszállták a Milan-megfigyelők a francia első osztályú pontvadászatot, hiszen három gallra is kivetették a hálójukat. Nem kell félteni egyébként a franciákat, a múlt heti szundikálás után végre beindult a játékospiac.

Egyre elkeseredettebben keresi pár évvel ezelőtti önmagát az Olympique Lyon, és ebben a műveletben nem segíti az, ha meg kell válnia legjobbjaitól. A brazil bal oldali mindenest, a bombalábú Michel Bastost például a Milan csábítja igen intenzíven. A futballista ugyan nem akarja mindenáron elhagyni a Lyont, a klub sem szeretné óhatatlanul elkótyavetyélni legnagyobb értékét, de a 20 millió euróról induló licit során minden bizonnyal meg lehet győzni őket.

Bastost a hírek szerint a Manchester United is vinné, és korábban a Real Madrid is tett lépéseket megszerzésére. Hogy a Juventus is vevő lenne Bastosra, azt maga a Lyon általános igazgatója, Bernard Lacombe ismerte el, aki szerint viszont a brazil maradása mellett szól, hogy tavasszal már nem léphet pályára más csapat színeiben a Bajnokok Ligájában, és neki fura módon nincs semmilyen EU-s állampolgársága a hazai mellett.

Nem lennénk azért meglepve, ha a Serie A-ba igazolása után rapid módon felbukkanna a múlt ködéből egy Olaszországból elszármazott Bastos-dédnagypapa...

A kameruni középpályást, Jean Makount hatmillió euróért eladták a lyoniak az Aston Villának, az összeg számukra jó esetben még hárommillióval nőhet. Az üzlet létrejöttében nagy szerepet játszott a Villa jelenlegi és a Lyon korábbi edzője, Gérard Houllier.

Hiperaktív mostanában az átigazolási piacon a tabella második felében szerénykedő Monaco.

„A szerelem dalára visszatér Emmanuel, ledobva láncait" – énekelhetnék alkalomhoz szabva, ha ismernék a külföldön méltán ismeretlen magyar dalszöveg-átiratot a monacóiak, hiszen a hercegségbeliek bejelentkeztek a Manchester Citynél egykori játékosukért, Emmanuel Adebayorért. Természetesen kölcsönbe szeretnék megkapni a csatárt. Egyik jelenlegi ékük, a kongói Dieumerci Mbokani viszont azért makrancoskodik, mert nem akarják őt elengedni, például az Evertonhoz vagy a Hoffenheimhez. A hasonlóan szépen csengő nevű bekkért, Cédric Mongonguért a pletykák szerint a Napoli jelentkezett be. A Monaco legújabb kiszemeltje a Lorient támadó középpályása, Morgan Amalfitano, akinek az idény végén lejár a szerződése, és éppen ezért a Monacónál gazdagabb egyletek is versengenek kegyeiért; az egyesület szeretné kölcsönvenni a West Hamtől a balbekk Herita Ilungát.

André Ayew elhagyhatja az OM-et
André Ayew elhagyhatja az OM-et

Elhagyhatja a Marseille-t a Milan kedvéért a ghánai André Ayew, ezt maga a futballista ügynöke jelentette be. A nigériai balbekk, Taye Taiwo szerződése lejár a nyáron, ezért már most távozhat (a Benfica, az Everton, a Tottenham és a Szpartak Moszkva is érdeklődik iránta), őt a Bordeaux-tól érkező Benoit Tremoulinas-val pótolnák a kikötővárosiak. A kameruni hátvéd, Stéphane Mbia azért nem lépett pályára a Bordeaux elleni mérkőzésen, mert évi rongyos kétmillió eurós fizetésért nem hajlandó munkába állni, amikor szerinte ennek minimum a dupláját érdemli (alighanem egy tehetősebb külföldi klub vagy egy kamikaze-stílusú menedzser fűti a védő hevületét a háttérből). A Real Sociedad tehetségéért, Antoine Griezmannért hiába kapaszkodik az OM, pedig 15 milliós ajánlata elgondolkodtató lehetett.

A Lorient ifjú támadójáért, Kévin Gameiróért több  klub is versenyt fut, amelyek közé most beszállt a Milan is.

Peguy Luyindula a West Ham Unitedhez távozhat még ebben a hónapban a PSG-től. A már régóta elvágyódó benini középpályás, Stephane Sessegnon is követheti Angliába, iránta a Sunderland érdeklődik erőteljesen, tulajdonlási vágyát egy ötmillió eurós konkrét ajánlattal materializálva. A PSG-ügyekben rendre bennfentes Le Parisien nevű napilap szerint a párizsi klub is hajlik Sessegnon eladására, de felcsiholhajta a fővárosiak alkudozási kedvét az vélemény, hogy szerintük a Sunderlandet felveti mostanában a pénz Darren Bent eladása miatt.

Régi ismerősünket, a már 37 esztendős harcost, Claude Makélélét az MLS-ből csábítja a Los Angeles Galaxy, de olyannyira, hogy a szűrő át is ruccant a nagy vízen feltérképezni az ottani körülményeket; a nála egy évvel idősebb Grégory Coupet pedig bejelentette, hogy lezártnak tekinti karrierjét, nyárig szóló szerződése dacára csak végveszély esetén húz újra kesztyűt. A válogatott kapus tehát a tavaszi idényre rendelkezési állományba vonul, mint egy bukott dandártábornok.

 ÁTIGAZOLÁSOK, 2011
LIGUE 1
GIRONDINS BORDEAUX
Érkezett: Salif Sané (Girondins Bordeaux B)
Távozott: David Bellion (Nice, kölcsönbe), Henri Saivet (Angers, k.)
LORIENT
Érkezett:
Távozott: Jonas Sakuwaha (Al Merreikh Omdurman, ingyen), Alban Joinel (Jeanne d’Arc Carquefou, k., i.), Sebastian Dubarbier (Tenerife, k.)
NANCY
Érkezett: Ronan Le Crom (klub nélküli), Massadio Haidara (Nancy B)
Távozott: 
CAEN
Érkezett: Grégory Proment (Antalyaspor, i.)
Távozott: 
STADE BREST
Érkezett:
Távozott: Filipposz Darlasz (Atromitosz, k., i.)
LENS
Érkezett: 
Távozott: Abdoulrazak Boukari (Rennes, 5 000 000 euró), Marco Ramos (Sporting Braga)
MONACO
Érkezett: Sani Kaita (Metaliszt Harkiv, kölcsönből vissza)
Távozott: Eduardo Costa (Vasco, k., i.), Sani Kaita (Iraklisz, i.)
OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett: Jules Goda (klub nélküli), Cédric D’Ulivo (Ajaccio, kv.), Rod Fanni (Rennes, 4 000 000)
Távozott: Rudy Riou (Charleroi), Hatem Ben Arfa (Newcastle, 6.000.000)
STADE RENNES
Érkezett: Abdoulrazak Boukari (Lens, 5 000 000)
Távozott: Rod Fanni (Marseille, 4 000 000)
AUXERRE
Érkezett: Dzsung Dzso Guk (FC Szöul, i.), Dieylani Fall (Diaraf Dakar, i.)
Távozott: Jérémy Huyghebaert (Mechelen)
TOULOUSE 
Érkezett: Luis Mejía (Fenix, k.)
Távozott: 
NICE
Érkezett: Nemanja Pejcsinovics (Rad Beograd, 1 000 000), David Bellion (Bordeaux, k.), Raúl Fernández (Universitario, i.), Kévin Malaga (klub nélküli)
Távozott: Mickaël Poté (Le Mans, k.), Raúl Fernández (Universitario, k.)
PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Éverton Santos (Goiás, kv.)
Távozott: Mateja Kezsman (szerződését felbontották), Jérome Rothen (szerződését felbontották)
ARLES
Érkezett: Dianbobo Baldé (Valenciennes, i.)
Távozott: Elamine Erbate (Raja Casablanca, 200 000), Benjamin Psaume (Troyes, i.), Hamör Buazza (Iraklisz, i.), Angelosz Baszinasz (szerződését felbontották), Angelosz Hariszteasz (szerződését felbontották), Álvaro Mejía (Konyaspor), Chafik Najih (Boulogne, k.)
VALENCIENNES
Érkezett: Guillaume Loriot (Le Mans, i.)
Távozott: Dianbobo Baldé (Arles, i.), Seid Khiter (Laval, i.)
MONTPELLIER
Érkezett:
Távozott: Anthony Scribe (Alfortville, k., i.)
SOCHAUX
Érkezett:
Távozott: Václav Sverkos (Panioniosz)
SAINT-ÉTIENNE
Érkezett:
Távozott: Sébastien Grax (szerződését felbontották)
OLYMPIQUE LYON
Érkezett:
Távozott: Jean Makoun (Aston Villa, 6 000 000)
 
ÁTIGAZOLÁSOK EGYÉB BAJNOKSÁGOKBAN
HOLLANDIA
AZ ALKMAAR
Érkezett:
Távozott: Gijs Luirink (Cambuur, k.), Gill Swerts (Feyenoord, k., i.)
AJAX AMSTERDAM 
Érkezett: Bruno Silva (Internacional, kv.), Darío Cvitanich (Pachuca, kv.)
Távozott: Mido (szf.)
PSV EINDHOVEN 
Érkezett:
Távozott: Ibrahim Afellay (Barcelona, 3 000 000), Nordin Amrabat (Kayserispor, 1 100 000), Funso Ojo (Venlo, k.)
FEYENOORD 
Érkezett: Gill Swerts (AZ Alkmaar, k., i.), Jhonny van Beukering (klub nélküli), Mijaicsi Rjo (Arsenal II, k.), Simon Krisztián (Újpest, k.)
Távozott: Fedor Szmolov (Dinamo Moszkva, kv.)
 
PORTUGÁLIA
BENFICA 
Érkezett: José Luis Fernández (Racing Club, 1 500 000), Patric (Avaí, kv.), Marcel (Santos, kv.), Jardel (Olhanense, 475 000)
Távozott: Patric (Atlético Mineiro, 1.000.000), Marcel (Vasco), Leandro Silva (szf.), Fábio Faria (Valladoid, k.)
FC PORTO 
Érkezett: Diogo Viana (Venlo, kv.), Tomás Costa (CFR Cluj, kv.), Sebastián Prediger (Cruzeiro, kv.), Diego Váleri (Almería, kv.), Tengarrinha (Santa Clara, kv.)
Távozott: Wason Rentería (Nacional), Diego Váleri (Lanús, i.), Sebastián Prediger (Colón, k.), Diogo Viana (Aves, k.), André Castro (Sporting Gijón, k.)
SPORTING CP
Érkezett: Milan Purovics (Belenenses, kv.), André Martins (Belenenses, kv.), Pereirinha (Guimaraes, kv.)
Távozott: André Martins (Pinhalnovense, k.), Milan Purovics (Cercle Bruges, k.), Pereirinha (Kavala, k.)
 
TÖRÖKORSZÁG
FENERBAHCE
Érkezett: 
Távozott: Colin Kazim-Richards (Galatasaray, i.), Gökhan Ünal (Istanbul BB, k.)
GALATASARAY 
Érkezett: Colin Kazim-Richards (Fenerbahce, i.), Juan Emmanuel Culio (CFR Cluj, 2 000 000), Anil Dilaver (Galatasaray II), Cem Sultan (Galatasaray II)
Távozott: Elano (Santos, 2 900 000), Ali Turan (Antalyaspor, i.), Musa Cagiran (Konyaspor, i.)
BESIKTAS 
Érkezett: Simao (Atlético Madrid, 900 000), Hugo Almeida (Werder Bremen, 2 000 000), Manuel Fernandes (Valencia, 800 000)
Távozott: Tomas Zapotocny (Sparta Praha, i.), Filip Holosko (Istanbul BB, k.), Michael Fink (szerződését felbontották), Umut Kaya (Besiktas II), Fatih Tekke (Ankaragücü)
TRABZONSPOR
Érkezett: Piotr Brozek (Wisla Kraków, 800.000), Pawel Brozek (Wisla Kraków, 2.000.000), Mehmet Cakir (Ankaragücü), Coskun Ekim (Tottenham)
Távozott: Faty Papy (szerződését felbontották), Hasan Ahmet Sari (1461 Trabzon)
BURSASPOR
Érkezett: 
Távozott: Ramazan Sal (Boluspor)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik