River Plate: Almeyda visszavonul, és vezetőedzőként dolgozik tovább

Vágólapra másolva!
2011.06.28. 18:59
Címkék
Matías Almeyda a River Plate új vezetőedzője – jelentette be kedden a Buenos Aires-i labdarúgóklub. Elődje, Juan José López azt követően mondott le posztjáról, hogy a csapat kiesett az első osztályból.

A 37 éves középpályás – aki egyúttal befejezi játékoskarrierjét – a Riverben kezdte pályafutását, majd 2009-ben tért vissza nevelőklubjához. Vezetőedzőként első feladata az lesz, hogy visszavezesse a csapatot az első osztályba.

Mint ismert, a 110 éves múltra visszatekintő klub története során először esett ki az argentin élvonalból, miután vasárnap az osztályozó visszavágóján – amelyen Almeyda eltiltás miatt nem játszhatott – csak 1–1-es döntetlent játszott a Belgrano ellen, így nem tudta ledolgozni az első mérkőzésen összeszedett kétgólos hátrányát.

Almeyda játékosként 35-ször húzta magára az argentin válogatott mezét, két világbajnokságon is szerepelt (1998 és 2002), klubszinten pedig legnagyobb sikereit a River Plate mellett a Lazióval érte el. Előbbivel Libertadores-kupát nyert (1996), míg a római kékekkel KEK-et, olasz bajnokságot, Olasz Kupát, európai és olasz Szuperkupát.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik