Topolya: Nem keresett senki Budapestről – Szilágyi Vladimir

Fényes győzelmet aratott a topolyai csapat Zentán, a TSC vasárnap a szerb bajnokság utolsó előtti fordulójában 2–1-re megverte a bajnok Crvena zvezdát. Szilágyi Vladimir, a harmadik helyre lépő délvidéki klub szerb állampolgárságú, részben magyar származású csatára a közelmúltban arról beszélt, nyitott lenne a magyar válogatottságra. A mérkőzés után beszélgettünk a 16 góljával a szerb góllövőlistát – csapattársával, Nenad Lukiccsal holtversenyben – vezető, a rangadó hosszabbításában lecserélt 27 éves labdarúgóval.

– A hajrában láthatólag erős fájdalmakkal küzdött, úgy kellett letámogatni a pályáról. Mi a baj?
– Szerencsére semmi súlyos, csak begörcsölt a lábam – felelte szerbül a topolyaiakat 2016 óta erősítő futballista, szavait Pócs Attila, a zentai stadion hangosbemondója segített fordítani.

– Volt is miben elfáradnia: nagy győzelmet arattak a Crvena zvezda ellen.
– Büszke vagyok magamra és a csapatra, mert akárhogy nézzük, a bajnokcsapatot vertük meg. Arra pedig külön is, hogy a Vojvodina vereségével a harmadik helyre léptünk, és ha az utolsó körben a Radnicski ellen nem hibázunk, megmutathatjuk a Vajdaságnak és egész Szerbiának, hogy dobogóra érdemes a csapatunk.

– Az már a hétközi kupafordulóban eldőlt, hogy az élvonal újoncaként rögtön az első idényében Európa-liga-indulást harcolt ki a TSC. Hitte volna három évvel ezelőtt, harmadosztályú játékosként, hogy európai kupában léphet pályára?
– Abból a csapatból, amely néhány évvel ezelőtt még a harmadik ligában szerepelt, csak néhányan maradtunk, ám annál nagyobb elismerés, hogy idáig jutottunk. Nem szeretnénk itt megállni, a selejtezőben mindent megteszünk, hogy az Európa-liga főtáblájára kerüljünk. Ezzel nemcsak magunknak szereznénk örömöt, hanem a csodálatos szurkolóknak, akik végig kitartottak mellettünk, és akiknek a hangját most, a lefújás után fél órával is lehet még hallani a lelátóról.

– Ha ennek a hosszú sikertörténetnek a legfontosabb állomásait kellene kiemelni, melyek lennének azok? Esetleg éppen a Crvena zvezda friss legyőzése?
– Nagy meccsen vagyunk túl, mégis azt mondom, nekünk minden kis és nagy siker ugyanúgy öröm. Egymásért és a szurkolókért küzdünk.

– Két héttel ezelőtt Tőke János délvidéki tudósító kollégánknak azt nyilatkozta, nyitott lenne a magyar válogatott megkeresésére. Volt már érdeklődés Budapestről?
– Az interjúban az előző kérdés arra vonatkozott, mit szólnék ahhoz, ha a szerb válogatottban számítanának rám. Csak ezt követően került szóba, hogy ha a szerbeknél nem vetődik fel a nevem, akkor mi lenne, ha a magyarok esetleg hívnának. Egyelőre a szerb szövetség részéről nem kerestek, ahogyan Budapestről, a magyar szövetségtől sem. Ha a szerbek nem jelentkeznek, a magyar válogatott vezetői viszont igen, nagyon szívesen játszanék a magyar csapatban. Magyar a nevem, nem látom akadályát, hogy magyar válogatott legyek. Nem szeretnék a futballban különbséget tenni magyarok és szerbek között.

– Azért mégis van némi akadály: tudtommal még nincs magyar állampolgársága. A szigorú FIFA honosítási szabályok miatt is fontos szempont, hogy mit lehet tudni magyar gyökereiről, így például arról, hogy magyar nagyapja a Délvidék magyarországi fennhatósága alatt, a negyvenes évek elején született-e?
– Igen, abban az időszakban született a nagyapám, László, ezzel nincs gond. Próbálkoztam már a magyar állampolgárság felvételével, ám mivel a nyelvet nem beszélem megfelelő szinten, elsőre nem kaptam meg. Valamennyire használom a magyar nyelvet, néhány szóval kommunikálni is tudok, de ebben még fejlődnöm kell.