Törökország: ma 12 embert hallgat ki az ügyészség a bundaügyben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.07.05. 14:06
A vasárnap és hétfőn őrizetbe vett 59 ember közül ma 12 embert hallgat ki az ügyészség Isztambulban a török bajnok Fenerbahcéhoz köthető, vasárnap kirobbant bundabotránnyal kapcsolatban.

A helyi hírügynökség szerint a 12 személy között van a Fenerbahce május végén igazolt nigériai válogatott játékosa, a legutóbbi két szezonban a Karabüksport erősítő Emmanuel Emenike is. A kihallgatások után a helyi bíróság dönt arról, hogy vád alá helyezi-e őket, s elrendeli-e a letartóztatásukat.

A török rendőrség vasárnap kezdte meg az akcióját, s őrizetbe vette többek között Aziz Yildirimet, a Fenerbahce elnökét, illetve a klub öt másik elöljáróját. A gyanú szerint ugyanis az isztambuli együttes vezetői az ellenfelek játékosait fizették le, hogy csapatuk számára megfelelő eredménnyel záruljanak a bajnoki meccseik.

A Fenerbahce májusban a 18. bajnoki címét nyerte meg úgy, hogy az utolsó játéknapon biztosította be a végső sikerét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik