Totális Barca-fölény: Xavi, Iniesta és Messi az Aranylabda dobogósai

Vágólapra másolva!
2010.12.06. 12:58
null
Közülük kerül ki az Aranylabda győztese: Xavi, Messi, Iniesta (Fotó: Action Images – archív)
A France Football szerkesztőségében hétfőn nyilvánosságra hozták, hogy a 23 jelöltből melyik három játékos lesz ott a dobogón a FIFA Aranylabda-szavazáson. A várakozásoknak megfelelően teljes a Barcelona fölénye, ugyanis a katalánok három játékosa, Xavi Hernández, Andrés Iniesta és Lionel Messi közül kerül ki a végső győztes.

A La Gazzetta dello Sport már tegnap azt állította, hogy a gránátvörös-kékek három labdarúgója állhat majd a dobogóra, azaz Wesley Sneijder, az Inter és a holland válogatott klasszisa kimarad az első háromból – és az olasz szaklap értesülései helytállónak bizonyultak.

SZAVAZÁS

Ön melyik Barca-játékosnak adná oda 2010-ben a FIFA Aranylabdát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az év korábbi szakaszában Sneijdert az egyik legnagyobb favoritnak tartották, miután klubjával triplázott (BL, olasz bajnoki cím, Olasz Kupa-győzelem), valamint hazája válogatottjával a vb döntőjéig menetelt – ahol a hollandok csak a hosszabbításban maradtak alul a spanyolokkal szemben.

Idén először a France Football és a FIFA nem külön díjat ad át (Év játékosa, Aranylabda), hanem egy közöset (FIFA-Aranylabda). A díjat január 10-én, Zürichben adják át.

Az Év edzője díjra esélyes szakemberek listáját szintén háromfősre szűkítették: a spanyol válogatottal világbajnoki címet szerzett Vicente Del Bosque mellett az FC Barcelona vezetőedzőjének, Pep Guardiolának, illetve a jelenleg a Real Madridot irányító, az Interrel az előző szezonban Bajnokok Ligáját nyert José Mourinhónak van esélye a díj elnyerésére.

A FIFA-ARANYLABDA DOBOGÓSAI – FÉRFIAK
Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona)
Xavi Hernández (spanyol, FC Barcelona)
Lionel Messi (argentin, FC  Barcelona)

 

A FIFA-ARANYLABDA DOBOGÓSAI – NŐK
Marta (brazil, egyesület nélkül)
Birgit Prinz (német, 1. FFC Frankfurt)
Fatmire Bajramaj (német, 1. FFC Turbine Potsdam)
 AZ ÉV EDZŐJE-DÍJ DOBOGÓSAI
Vicente del Bosque (spanyol, Spanyolország válogatottja)
Pep Guardiola (spanyol, FC Barcelona)
José Mourinho (portugál, Inter/Real Madrid)
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
2025.04.17. 18:18

Cristiano Ronaldo és Messi egy csapatban? Buenos Airesben összejöhet

Minden más foci
2025.04.16. 12:12

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
2025.04.16. 09:16

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
2025.04.16. 09:03

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.15. 09:00

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Messi duplázott, a Miami a négy közé jutott a CONCACAF Bajnokok Kupájában

Minden más foci
2025.04.10. 10:00

Ki minden idők legjobb futballistája Szoboszlai, Kerkez és Dzsudzsák szerint?

Magyar foci
2025.04.09. 11:10
Ezek is érdekelhetik