Veszély Torinóban: érkezik a feltámadt AS Roma

Vágólapra másolva!
2010.11.13. 11:36
null
Vucsinicsnek (bordóban) és társainak ebben az évben már sikerült nyerniük Torinóban (Fotó: Action Images)
A La Gazzetta dello Sport címlapját már a vasárnapi milánói derbi uralja, de a Corriere és a Tuttosport első oldalán az esti Juventus–AS Roma rangadó beharangozója feszít fő anyagban. A torinói Tuttosport gyakorlatilag a „Merjetek nagyok lenni" üzenettel küldi ki a Juvét, míg a Corriere a „Micsoda Juve–Roma!" címmel hangol. Meglátjuk, méltó lesz-e a várakozásokhoz a rangadó – a három pont megszerzése nagy előrelépést jelentene mindkét csapatnak.

SERIE A, 12. FORDULÓ

SERIE A
12. FORDULÓ
Fiorentina–Cesena 18.00 (Digi Sport)
Juventus–Roma 20.45 (Digi Sport)

A lelátón lesz egy nagy lyuk a Juventus–Román: a vendégultrák – tiltakozva a szurkolói kártyával kapcsolatos intézkedések ellen – otthon maradnak, így nem a „farkasok" híveitől lesz hangos az Olimpico.

A sérülések miatt megtizedelt Juventusnak nem lesz egyszerű dolga: Luigi Delneri már a hét közben arra panaszkodott, hogy elfáradtak a csatárai, és az emberhiány miatt nem tudja forgatni őket. No nem csak a támadókkal van gond: jelenleg „mindössze" Buffon, Kraszics, Legrottaglie, Rinaudo, Grygera, De Ceglie, Martínez és Manninger neve színesíti a sérültek listáját...

DELNERI VS. RANIERI
Mérk.
Delneri-sikerDöntetlen  Ranieri-siker
7 2 2 3

„Nem mondom, hogy a Brescia elleni meccsen kihagytunk egy lehetőséget, mert a döntetlen teljesen igazságos eredmény volt. A Roma ellen sokkal pontosabbnak és kíméletlenebbnek kell lennünk, úgy, mint a Milan elleni rangadón. A csapategység erős, jó a mentalitás a gárdánál, és ez nagyon fontos. Amelyik csapat most szombaton nyer, az hatalmas lépést tesz az élmezőny felé, és merhet nagyot álmodni" – mondta Delneri.

SZAVAZÁS

Milyen eredményt vár a Juve-Roma rangadón?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A Roma összeszokottabb csapat, és figyelnünk kell a fiatalokra, mint Grecóra és a remek formában játszó Ménezre. Persze ott van Totti és Vucsinics rutinja is. Ranieri jó munkát végez, és hiszem, hogy a végsőkig harcban tudja tartani a csapatát a fontos címekért" – tette hozzá.

Claudio Ranieri – akinek januárban tört meg a Juve elleni átka a 2–1-es győzelemmel – kiadta a jelszót: három pont kell!

„Nem mondanám, hogy egyértelműen mi vagyunk jobb formában, ráadásul mögöttük állunk a táblázaton, így nyernünk kell. Bajnokesélyes, nagyszerű csapathoz látogatunk, amelyet jól ismerek. Óvatosan kell játszanunk és nagyon fontos, hogy ne hibázzunk, mert a bakikra azonnal lecsapnak. Nem ez a találkozó dönt arról, hogy a két csapat harcban lesz-e a scudettóért" – mondta.

A másik szombati mérkőzésen a gyenge kezdés után feljavult Fiorentinának illene pontokat szerezni a Cesena ellen. Kérdés, hogy a „csikóhalak" melyik arcukat mutatják: azt, amely a Milan és a Lazio legyőzéséhez vezetett, vagy azt, amellyel sorra bukják el a meccseket a nagyoknál kevésbé erős csapatok ellen.

PRIMERA DIVISIÓN

PRIMERA DIVISIÓN
11. FORDULÓ
Athletic Bilbao–Almería 18.00
Atlético Madrid–Osasuna 20.00 (Sport2)
FC Barcelona–Villarreal
22.00 (Sport2)

Ötszázadik tétmérkőzését játszhatja a Barcelonában Carles Puyol, akinél csak ketten – Migueli és Xavi – léptek pályára többször a katalán együttesben. A hátvéd ráadásul kemény meccsen ünnepelhet, mivel a harmadik helyen álló Villarreal az ellenfél. Puyol helyzetét nehezíti, hogy megszokott partnerei közül Gerard Piqué eltiltás, Gabriel Milito sérülés miatt hiányzik. Ebben a helyzetben a balhátvéd Éric Abidal vagy a középpályás Sergio Busquets kaphat szerepet a védelem tengelyében, de az sem elképzelhetetlen, hogy a fiatal Marc Bartra is szóhoz jut.

A Villarrealnak így azért van esélye, hogy megkeverje a megtépázott Barca-védelmet, főleg, hogy a „sárga tengeralattjáró" veretlen az utóbbi kilenc bajnokiján.

„Nem akarjuk hagyni, hogy a Real Madrid és a Barca ellépjen. Hatalmas motiváció mindenkinek, hogy a világ egyik legjobb csapata ellen játszhatunk, és meg akarunk ragadni a táblázat elején. Azért megyünk, hogy mindhárom pontot elvigyük" – mondta magabiztosan Nilmar, a Villarreal támadója. Marcos Senna játéka kérdéses, pedig a védekező középpályás kulcsszerepet kaphatna a Camp Nouban.

PREMIER LEAGUE

PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Aston Villa–Manchester United13.45 (Digi Sport)
Manchester City–Birmingham 16.00 (Digi Sport)
Newcastle United–Fulham 16.00
Tottenham–Blackburn 16.00
West Ham United–Blackpool16.00
Wigan–West Bromwich Albion
16.00
Wolverhampton–Bolton
16.00
Stoke City–Liverpool 18.30

Az éllovas Chelsea és a harmadik Arsenal vasárnap játszik, előbbinek papíron kötelező feladat a Sunderland elleni hazai meccs, utóbbinak vigyáznia kell nagyon a Goodison Parkban. A szombat a riválisoké: a Manchester United a Villa Parkba látogat, a City a Birminghamet fogadja. A Liverpool Wiganben pontokat hagyott, a Stoke-nál térne vissza a győztes útra.

Az Aston Villa az 1995–1996-os bajnokság óta nem győzött otthon az MU ellen, de a múlton kívül a birminghamieket az is aggaszthatja, hogy a centereik sorra dőltek ki az elmúlt hetekben. Gérard Houllier felhívta játékosai figyelmét: ne essenek hasra a United előtt. A francia mesternek igen jó a mérlege Sir Alex Ferguson és csapata ellen.

„Sir Alex mondta is a múltkor, hogy jobb a mérlegem a United ellen, mint Bob Paisleynek. Na de a bajnokságokat ők nyerik. A Villa hosszú ideje nem verte meg a Unitedet hazai pályán, ennek a sorozatnak most véget kell vetni. Sajnos, több tapasztalt játékosom kiesett, a fiatalokat megkértem arra, hogy ne tiszteljék túlzottan a Manchestert" – mondta.

„Nyernünk kell Birminghamben, mert idegenbeli győzelmek nélkül nem tudjuk csökkenteni a hátrányunkat. Túl sok a döntetlenünk, hiába nem veszítettünk még a bajnokságban, és ezt nem engedhetjük meg magunkat. Ennél az is jobb lenne, ha három idegenbeli meccsből kettőt megnyernénk és egyet elbuknánk" – nyilatkozta a United középpályása, Darren Fletcher. Való igaz: az MU legutóbbi öt idegenbeli bajnokijából négyszer ikszelt.

BUNDESLIGA

BUNDESLIGA
12. FORDULÓ
Werder Bremen–Eintracht Frankfurt 15.30
Wolfsburg–Schalke 04
15.30 (Eurosport2)
1. FC Köln–Mönchengladbach15.30
1. FC Kaiserslautern–VfB Stuttgart 15.30
St. Pauli–Bayer Leverkusen
15.30
Mainz–Hannover
18.30 (Eurosport2)

A Dortmund pénteken 2–0-ra nyert a Hamburg ellen, előnye immár hét pont a tabella élén. Ma jön a legközelebbi üldöző: a Mainz a kiszámíthatatlan Hannovert fogadja. Felix Magath a Schalkéval Wolfsburgba látogat, tehát visszatér a „farkasokat" bajnoki címre vezető (és ezzel városi hőssé váló) tréner, a harmadik helyezett Leverkusen a remek hangulatú St. Pauli-arénába utazik.

A nap presztízsmeccse a rajnai derbi az egymás iránt nem éppen baráti érzelmeket tápláló 1. FC Köln és Mönchengladbach között – az örökmérleg 21 kölni és 40 Borussia-győzelem, valamint 15 döntetlen. A „kecskések" legnagyobb mumusa a Mönchengladbach, a Köln még a rekordbajnok Bayern ellen sem bukott el annyi bajnokit, mint a zöld-fehér-feketék ellen! A 'Gladbach kilenc meccse nyeretlen, a múlt alapján persze ettől még simán legyőzheti egyik legnagyobb riválisát...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik