A tesztpilóta – Moncz Attila publicisztikája

Elnézést kérek, amiért ugyan már hetek óta a számok és százalékok, a lineáris vagy exponenciális növekedés meg, a reprodukciós mutató bűvkörében éljük világunkat, ám még én is egy kis számháborúval kezdek. Csak mert egy szerdai bejelentés, illetve egy csütörtöki megerősítés szerint Németországban úgy 50 ezer munkahely került sokkal nagyobb biztonságba, nem kell körülbelül 700 millió eurós veszteséget elkönyvelni, illetve jelen állás szerint nem kell egy lassan 100 éves sorozat megszakadása miatt keseregni.

Nem, nem szeretnék visszatérni a Nemzeti Sport (akkor még Népsport) azon hagyományához, hogy termelési riportot közöljek, netán címlapsztori kerekedjen holmi traktoreladásokból. Ezek a számok szigorúan a sporthoz köthetők, hiszen „csak” ennyi a hozadéka, hogy Angela Merkel kancellár és a tartományi miniszterek zöld utat adtak a Bundesligának, majd a Német Labdarúgóliga (DFL) bejelentette, május 16-án folytatódik az idény az első és a második vonalban.

Persze nem lenne példa nélküli, ha nem hirdetnének bajnokot Németországban, de ettől azért most eltekintenék. A legutóbbi, világháború okozta esetről néhány hete ezeken a hasábokon már értekeztem, viszont olyan is előfordult, hogy békeidőben nem tudtak bajnokká koronázni senkit, ráadásul úgy, hogy még bajnoki döntőt is játszottak, mindjárt kettőt is. Az 1922-es fináléba a Hamburg és az előző két kiírást megnyerő Nürnberg jutott be, összesen 294 percig gyilkolták egymást, győztest azonban nem tudtak hirdetni. Az első meccset június 18-án rendezték meg, akkor azonban még csak a médiában okozott gondot a címvédő játékstílusa. Walther Bensemann, a Kicker sportmagazin alapítója például így írt a látottakról: „Nagy különbség van a kemény és a sportszerűtlen játék között. A nürnbergiek éppen az utóbbit adták elő tegnap, ami nem csupán klubjuk hírnevének, de a mi egész mozgalmunknak, a labdarúgásnak is ártott.” A rendes játékidő végén 2:2 volt az eredmény, a hosszabbítás(ok)ban nem született gól, Peco Bauwens játékvezető végül 189 perc után lefújta a csatát. De nem a játékosok kimerültsége, hanem sötétedés miatt. A megismételt találkozóra augusztus 6-án került sor, ezúttal nem Berlinben, hanem Lipcsében, itt 1:1-et követően jött a ráadás, amelynek második félidejét már nem tudták elkezdeni. A Nürnberg ugyanis kiállítások és sérülések miatt elfogyott, cserelehetőség akkoriban még nem volt, így nem maradt nyolc embere a gyepen. Bauwens nem tehetett mást, félbeszakította a meccset. A német szövetség elsőre a Hamburgot hirdette ki bajnoknak, ám a Nürnberg óvott, mondván, szigorúan a szabályok szerint a szünetben nem lehetett volna abbahagyni a csatát. Ezek után a DFB „felkérte” a Hamburgot, mondjon le a címről, amely nagy duzzogva behódolt. Csaknem öt órát játszottak a semmiért.

Igaz, most is benne van, hogy hiába indul újra az élet a ligában, a járvány erőre kap, és akkor nem lesz bajnok most sem, de ilyen jellegű forgatókönyvvel nem szeretnék foglalkozni. Azzal viszont igen, hogy a mostani kormányzati döntés mekkora felelősséget ró az ágazat minden szereplőjére, a játékosoktól a funkcionáriusokon át a szurkolókig. Hibapont-lehetőség bőven van a rendszerben, ugyanakkor nem bánom, hogy a világ „tesztpilótája” a német bajnokság, amellyel kapcsolatban sokkal inkább érzem kódolva a rendszerben a következetességet, az átláthatóságot és a szigort, mint, mondjuk, a latinos könnyedséget és a felületességet.

Az biztos, hogy az első hibára le fog csapni a rajt összes ellenzője. Eddig is minimum annyira volt politikai kérdés az újraindulás, mint sportszakmai, ami ezt követően sem változik. A politikusok egy része eddig is az érdekeinek megfelelően, olykor féligazságokra alapozva nyilatkozott összevissza (a kedvencem, amikor az egyik egészségügyi szakpolitikus azt mondta, nem kezdődhet el a bajnokság, amíg akár csak egyetlen tesztet is elvesz a civil lakosságtól; néhány nappal később pedig jelezték, az előző héten úgy 400 ezer tesztet nem használtak fel az országban – a Bundesligának körülbelül 25 ezer kell a szezon befejezéséhez), ez a jövőben is így lesz. Azt is csodának (és a DFL kiváló lobbijának) tudom be, hogy Salomon Kalou végtelenül ostoba és felelőtlen videójából nem lett nagyobb balhé. Mert a Hertha elefántcsontparti veteránja élő Facebook-videójában a kézfogással, a közösségi távolságtartásra fittyet hányó magatartásával, az eurómilliós fizetésének csökkentésére való negatív reagálásával megtestesítette mindazt, ami a sztereotípiákban él az elkényeztetett, dúsgazdag futballistákról. „Hülyeség ellen nincs orvosság” – summázta a Hertha által azóta már ki is vágott légiós viselkedését Uli Hoe-ness, a Bayern München egykori elnök-mindenese, a német futball örökös első számú megmondóembere.

Aligha véletlen, hogy az eset után Manuel Neuer, a Bayern kapusa is üzent játékostársainak, felhívva figyelmüket a rájuk nehezedő felelősségre, ahogyan tette ezt Christian Seifert, a DFL ügyvezetője is a csütörtöki sajtótájékoztatón. Merthogy egyelőre nem minden sportág kapott zöld jelzést Németországban, van is miatta bőven morgás. Johannes Vetter, a németek világklasszis gerelyhajítója például azt mondta, „perverz, ahogyan az állam a nép és a szenvedő emberek egészségét eladja”; Karl Schulze, a kétszeres olimpiai bajnok evezős állítja, a döntés megmutatja, mennyire dekadens világban él a futball, mert még szurkolókra sincs szüksége.

Holott mondhatjuk azt is, hogy a labdarúgásnak most legalább akkora segítségre van szüksége a szurkolóktól, mint egy normális világban. Csak most nem a stadionban, hanem otthon. Mert ha nem maradnak otthon, és nem fogadják el ezt a remélhetőleg átmeneti helyzetet, akkor nem lesz hova visszamenniük. Ha összegyűlnek közösen meccset nézni, szurkolni az aréna környékén, egyrészt félbeszakítják a benti mérkőzést, és 2–0-val a vétlen csapat kapja a pontokat, másrészt veszélybe sodorják az egész koncepciót. Akkor pedig hiába játsszák az igazság bajnokait, az ősszel nem lesz hova, nem lesz kiért visszamenni, mert nem lesz csapat, nem lesz ilyen szintű futball. Itt tényleg a lét a tét, sőt a befejezésig az is marad, hiszen ha nem sikerül végigjátszani az idényt, a felső két ligában szereplő 36 csapat harmadát (élén a Schalkéval) a csőd fenyegeti. Sokkal helyesebb az az út, amelyet Seifert kezdett el járni a legnagyobb szurkolói tömörülésekkel, hogy tudniillik egyeztetnek olyan fontos kérdésekről, mint az 50 százalék plusz 1-es szabály a klubok többségi tulajdonrészét illetően vagy a fizetési plafon bevezetése.

„Ebben a helyzetben mindenkinek áldozatot kell hoznia. Ha nem lehet Oktoberfest, akkor szurkolók sem lehetnek a stadionokban. Mindenkinek, a drukkereknek is hozzá kell járulniuk az életben maradáshoz. A legkisebb rossz a zárt kapus mérkőzések sorozata. Megértem azt a szurkolót, aki azt mondja, az ilyen meccs nem az ő világa. De aki ezt a békát most nem nyeli le, az hozzájárul, hogy ne legyen labdarúgás a jövőben” – mondta erre Hoeness. A szurkolók kedvéért – a politika kérésére – még azt is bevállalhatja a liga, hogy a meccsek egy részét nem a hagyományos előfizetéses modellben, hanem mindenkinek elérhető csatornán sugározza. (Az itthoni rajongóknak sem kell aggódniuk, a Sport Tv csütörtökön jelentette be, a lehető legtöbb meccset élőben közvetíti.)

És nem utolsósorban a Bundesliga felelőssége azért is óriási, mert a félbeszakított bajnokságok közül úttörő lesz az újranyitásban. Ha bejönnek az intézkedések, reményt adhat, utat mutathat, és megerősítheti amúgy is kiemelt helyét a világfutballban. A másik lehetőség elemzését meghagynám a „katasztrófaturistáknak”.