Bayern: Th. Müller és Götze is boldogtalan Münchenben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.02. 14:49
null
Azért jutottak Götzének boldog pillanatok is első müncheni évében, az összkép azonban nem ennyire szép (Fotó: Reuters)
Akár meghatározó játékosok is lehetnének egy szárnyaló Bayern Münchenben, ám a két klasszis futballista, Thomas Müller és Mario Götze egyaránt boldogtalannak érzi magát, amiért a reméltnél kevesebb játéklehetőséget és bizalmat kap Pep Guardiolától. A BL-elődöntős búcsút – pofont – követően pedig hangot is adtak ennek az érzésüknek, hiszen a spanyol szakembert az összeállítást illetően most éppen nem védik meg az eredmények.

 

„Természetes, hogy nem vagyok elégedett a helyzettel – nyilatkozta Götze a Bildnek. – Ettől függetlenül minden erőmmel azon leszek, hogy a legjobbamat nyújtsam. Remélem, hogy visszanyerem az edző bizalmát, és a jövőben ismét kezdőként számít rám.”

Amint arról korábban már beszámoltunk: Thomas Müllert szívesen elhappolná Münchenből az MU menedzseri posztjára angol sajtóhírek szerint már csak szerdáig váró Louis van Gaal, közös müncheni időszakuk alatt a támadó középpályás szárnyalt, a Bayern gólerős kulcsembere volt. A most zajló szezonban Thomas Müller 29 bajnokin 12 gólt szerzett és 10 gólpasszt adott, 12 BL-találkozón öt gólig és egy asszisztig jutott. A 24 éves játékos szerződése 2017-ben jár le, a vevőnek mélyen a zsebébe kellene nyúlnia érte, hiszen az értékét 45 millió euróra teszi a mértékadó transfermarkt.de.

Götzét tavaly 37 millió euróért szerezte meg a Bayern, bár 26 bajnokin játszhatott, ezekből csak nyolc alkalommal volt végig a pályán. Nyolc gólja mellett nyolc gólpassza van, a BL-ben tizenegy mérkőzésen 3+1-ig jutott, a Real Madrid ellen elbukott két elődöntőben 19-19 percet kapott. A 21 éves válogatott játékos értékét 55 millió euróra teszi a transfermarkt.de, szerződése ugyancsak 2017-ig él.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik