A Bayern győzelemmel masírozott el a klub-vb-re, botlott a Dortmund

Vágólapra másolva!
2013.12.14. 15:25
null
Még egy győzelem, még egy rubrika a veretlenségi sorozatban: a Bayern megállíthatatlanul menetel a Bundesligában (Fotó: Reuters)
A német labdarúgó Bundesliga 16. fordulójában ismét győzött a listavezető Bayern München, a rekordbajnok veretlenségi szériáját tovább nyújtva ezúttal a Hamburgot verte meg, és lett őszi bajnok. A Borussia Dortmund kétgólos hátrányba került a Hoffenheim otthonában, de felállt a padlóról, a két gólpasszt adó Huszti Szabolccsal a soraiban pályára lépő Hannover pedig 0–3-ról mentett pontot a mezőny egyetlen nyeretlen csapata, a Nürnberg ellen.

BAYERN–HAMBURG

A Bayern München az utolsó Bundesliga-meccsét vívta a 2013-as évben, hiszen a Hamburg elleni bajnoki után Pep Guardioláék elutaznak a klubvilágbajnokságra. A bajorok egyik kedvenc ellenfele az utóbbi időben a HSV volt, a patinás hamburgi klub kapott az utóbbi években 6–0-s, 5–0-s és 9–2-es verést is, most azonban nem akart egy ilyen vereségbe beleszaladni a HSV, így szinte az első pillanattól beálltak védekezni Van der Vaarték.

Az első találatra nagyon sokat így sem kellett azonban várni, még az első félidőben előnybe került a Bayern. A 42. percben Rafinha emelt középre a jobb szélről kapásból, az ötösön a védője mellett elcsúszó Mario Mandzukic pedig a hátával valahogy a kapuba juttatta a labdát. 1–0

A gól láthatóan megnyugtatta a hazaiakat, akik a fordulás után sem álltak le, sorra alakították ki a helyzeteket a hamburgiak kapuja előtt, jött is a következő gól az 52. percben. Egy kifejelt labda után Thiago Álcantara pöccintette oda a labdát Mario Götzének, a német középpályás pedig még a levegőben átvette a passzt, majd 13 méterről ellőtt az elfekvő Drobny mellett. 2–0

A második találat után már más volt a helyzet, belassult a Bayern, és bár a labdát így is a bajorok birtokolták többet, a helyzetek elmaradtak. Éledeztek viszont a vendégek, és bár Van der Vaart közeli fejese még kevés volt a szépítéshez, Pierre-Michel Lasogga már nem hibázott. Jansen indult meg a bal szélen, majd gurította vissza a labdát a második hullámban érkező csatár elé, aki állítás nélkül a kapu közepébe bombázott. 2–1

A végén Xherdan Shaqiri állította be lapos lövésével a 3–1-es végeredményt, Pep Guardiola pedig így átmenetileg megnyugodhat, hiszen ezzel az is eldőlt, hogy a bajorok a karácsonyt és az új évet is a tabella élén ünnepelhetik majd.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



HOFFENHEIM–DORTMUND

A Hoffenheim–Dortmund meccs elején a tabella alapján esélyesebb vendégeknek volt több lehetőségük, sőt lesgóljuk is, ám a 17. percben csődöt mondott a védelmük: Roberto Firmino ugratta ki Sven Schipplockot a jobb oldalon, aki a kilépő kapus fölött 9 méterről a jobb alsóba emelt (1–0). Hasonló jelenet ismétlődött meg a 37. percben is, csak ekkor Schipplock ugratta ki Kevin Vollandot, de az eredmény ugyanaz lett (2–0), a kettő között pedig a hazaiaknak volt egy kapufájuk is.

A szünet előtt hatalmas potya góllal szépítettek a dortmundiak: Jens Grahl kapus kiejtette a labdát egy szöglet után, s míg ő és két csapattársa egymásra vártak, addig Marco Reus közöttük a kapura pöckölt, s a gólvonal felé tartó labdát Pierre-Emerick Aubameyang a hálóba bombázta (2–1).

A Dortmund kis híján nagyot bukott a Hoffenheim otthonában (Fotó: Reuters)
A Dortmund kis híján nagyot bukott a Hoffenheim otthonában (Fotó: Reuters)

A második félidőben a vendégek alaposan összekapták magukat, s nyomasztó fölényben játszottak az egyenlítés érdekében. Ez végül a 67. percben sikerült is, Nuri Sahin bal oldali beadását Lukasz Piszczek juttatta a kapuba (2–2). Ezt követően mindkét csapatnak volt lehetősége a győztes gól megszerzésére, sőt a dortmundiaknak egy kapufájuk is volt, de az eredmény nem változott – a BVB ugyan kétgólos hátrányból pontot mentett, de ismét „ütemet tévesztett".

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



A TÖBBI PÁLYÁN...

A Hannover papírforma-győzelemre készült a Bundesliga mezőnyében még egyedül nyeretlen Nürnberg ellen, de a meccs Huszti Szabolcsék „arcába robbant" – a nürnbergiek már szünetben 3–0-ra vezettek, miután egy tizenegy perces etapban háromszor is lecsaptak. A második félidőben szépített a Hannover – Huszti Szabolcs előkészítése után Leonardo Bittencourt talált be, majd a 87. percben Bittencourt volt a feladó, Mame Biram Diouf a befejező (hatalmas les volt!). Még így is úgy tűnt, hogy a Nürnberg megszerzi 2013. május 18. óta az első bajnoki győzelmét, de jött megint Diouf a 92. percben, és megmaradt a kínos, immár tizenhat mérkőzéses nürnbergi nyeretlenség.

Az Augsburg–Braunschweig mérkőzés is 3–0 volt félidőben, de itt nem voltak izgalmak: az FCA egy tizenegyessel törte meg vendége ellenállását, majd Andre Hahn duplájával elhúzott a messzeségbe. A Braunschweig ugyan szépített a második félidőben, de a pontszerzésre nem volt esélye (a háromgólos különbség is visszaállt), maradt mindössze 8 ponttal a tabella utolsó helyén.

A hazai pályán rendkívül erős, ám idegenben gyámoltalan Borussia Mönchengladbach az említett minta szerint folytatta: a 4. helyezett 0–0-s döntetlent játszott Mainzban, ezzel nem tudta megelőzni a Dortmundot a tabellán.

Az esti mérkőzésen a Wolfsburg 3–1-re legyőzte a Stuttgartot, ezzel három pontra megközelítette a tabellán a két Borussiát.

A Wolfsburg a 38. percben Ricardo Rodríguez Ulreich kapust meglepő szabadrúgásával szerezte meg a vezetést, majd az 53. percben Diego megpattanó szabadrúgásgóljával megduplázta előnyét. Timo Werner négy perccel később szépített egy kapáslövéssel, de a Stuttgart nem tudott egyenlíteni, hiába voltak nagy lehetőségei. A végső csapást Ivan Perisic mérte a svábokra egy védelmi hiba után, 78. percben szerzett góljával alakult ki a 3–1-es végeredmény.

NÉMET BUNDESLIGA, 16. FORDULÓ
Bayern München–Hamburg 3–1 (Mandzukic 42., Götze 52., Shaqiri 90., ill. Lasogga 87.)
Hannover–Nürnberg 3–3 (Bittencourt 60., M. Diouf 87., 92., ill. Hlousek 30., Drmic 38., P. Nilsson 41.)
Hoffenheim–Borussia Dortmund 2–2 (Schipplock 17., Volland 37., ill. P. Aubameyang 44., Piszczek 67.)
Mainz–Borussia Mönchengladbach 0–0

Augsburg–Eintracht Braunschweig 4–1 (Verhaegh 23. – 11-esből, Hahn 30., 33. Halil Altintop 75., ill. Oehrl 48.)
Wolfsburg–VfB Stuttgart 3–1 (R. Rodríguez 38., Diego 53., Perisic 78., ill. Werner 57.)
December 15., vasárnap
15.30:
Schalke–Freiburg
17.30: Bayer Leverkusen–Eintracht Frankfurt


AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 16 14 2 42–8 +34 44
2. Bayer Leverkusen 15 12 1 2 32–14 +18 37
3. Borussia Dortmund 16 10 2 4 37–18 +19 32
4. Mönchengladbach 16 10 2 4 33–17 +16 32
5. Wolfsburg 16 9 2 5 26–17 +9 29
6. Hertha 16 7 4 5 25–19 +6 25
7. Schalke 15 7 3 5 30–28 +2 24
8. Augsburg 16 7 2 7 20–24 –4 23
9. Mainz 16 6 3 7 22–29 –7 21
10. VfB Stuttgart 16 5 4 7 29–31 –2 19
11. Hoffenheim 16 4 6 6 36–37 –1 18
12. Hannover 16 5 3 8 22–29 –7 18
13. Hamburg 16 4 4 8 31–35 –4 16
14. Werder Bremen 16 4 4 8 21–37 –16 16
15. Eintracht Frankfurt 15 2 5 8 18–28 –10 11
16. Freiburg 15 2 5 8 14–28 –14 11
17. Nürnberg 16 10 6 17–33 –16 10
18. Braunschweig 16 2 2 12 9–32 –23 8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik