Bundesliga: vb-ezüstérmes sztár lett Kleinheislerék edzője

Vágólapra másolva!
2016.12.27. 16:39
null
Torsten Frings Kleinheisler Lászlónak magyaráz még a Werder másodedzőjeként (Fotó: AFP)
A Darmstadt labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy a vb- és Eb-ezüstérmes, 79-szeres német válogatott középpályás Torsten Frings lesz a klub új vezetőedzője. Frings 2013 óta edzősködik, ám szakvezető még nem volt, előbb a Werder Bremen második, majd első csapatánál volt másodedző.

A klub hivatalos közleménye szerint a 40 éves Frings 2018 júniusáig írt alá a Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató klubnál. Frings a Werder Bremennél – mely kölcsönadta a magyar válogatott középpályást a Darmstadtnak – már dolgozott együtt Kleinheislerrel. Frings 2015 márciusában szerezte meg legmagasabb szintű (Fußballlehrer-) licencét.

„Nagyon örülök annak, hogy a vezetőség bizalmat szavazott nekem. Égek a vágytól, hogy nekikezdjek a feladatnak, mely tökéletesen illik az alkatomhoz. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen nehéz lesz a dolgom, ám mindig is arról ismertek, hogy harcos vagyok a pályán, hát a kispadon is így viselkedek – különösen a január 3-i kezdéstől” – nyilatkozta Frings.

A Darmstadt a 2015–2016-os szezonban újoncként a 14. helyen végzett a német élvonalban, de ezt visszaesés követte: a csapat az őszi idényt követően sereghajtó a Bundesligában, csupán 8 pontot és 11 gólt szerzett. A Darmstadt ötpontos hátrányban van az osztályozós helyen álló HSV-hez képest és nyolc pont választja el a 15., már biztonságot jelentő helytől – ezen éppen Frings volt csapata, a Werder Bremen áll.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 16 12 3 1 38–9 +29 39
2. RB Leipzig 16 11 3 2 31–15 +16 36
3. Hertha 16 9 3 4 24–16 +8 30
4. Eintracht Frankfurt 16 8 5 3 22–12 +10 29
5. Hoffenheim 16 6 10 28–17 +11 28
6. Borussia Dortmund 16 7 6 3 35–19 +16 27
7. 1. FC Köln 16 6 7 3 21–15 +6 25
8. Freiburg 16 7 2 7 21–27 –6 23
9. Bayer Leverkusen 16 6 3 7 23–24 –1 21
10. Mainz 16 6 2 8 26–30 –4 20
11. Schalke 16 5 3 8 20–19 +1 18
12. Augsburg 16 4 6 6 13–17 –4 18
13. Wolfsburg 16 4 4 8 15–24 –9 16
14. Mönchengladbach 16 4 4 8 15–25 –10 16
15. Werder Bremen 16 4 4 8 20–34 –14 16
16. Hamburg 16 3 4 9 14–31 –17 13
17. Ingolstadt 16 3 3 10 14–27 –13 12
18. Darmstadt 16 2 2 12 11–30 –19 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik