Dárdai: Jó ötlet, hogy Szélesi Zoli lesz Leekens első számú segítője

– Mit szól ahhoz, hogy Georges Leekens lett a szövetségi kapitány?
– Nem ismerem személyesen, de logikus döntésnek tartom a kinevezését – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére a Hertha BSC hétfő délutáni edzése előtt Dárdai Pál. – Rutinos, klub- és válogatott edzőként egyaránt sikereket megélt szakember, a játékosok és az ifjabb edzők tanulhatnak tőle. Mellette felnőhetnek a Szélesi Zoltánok, Szabics Imrék, Bódog Tamások, ezért is tartom jó ötletnek, hogy Zoli a jövőben is a kapitány első számú segítőjeként dolgozik.

– Az elmúlt hetekben hallani lehetett arról is, hogy a fiatalabb generáció kerül előtérbe, s ön a háttérből segítheti a magyar labdarúgást. Ennek volt alapja?
– Ezt a kérdést a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökének, Csányi Sándor úrnak kell feltennie, én nem szeretnék pletykákra reagálni. Azt ugyanakkor nem tagadom, hogy jó kapcsolatot ápolok Csányi Sándorral, mindketten az egyenes beszéd hívei vagyunk, nincs szükségünk arra, hogy hízelegjünk egymásnak. Sajnos a világbajnoki selejtezősorozat végére a magyar futballtársadalom hitehagyottá vált. A vége csúnya lett, a tabella nem festett jól. A mostani helyzet vitathatatlanul nehéz, mihamarabb meg kell találni a felfelé vezető utat. Létezik az úgynevezett tanult labdarúgás. Erre jó példa a svéd, a dán vagy éppen a svájci válogatott. Még egy hónapja sincs, hogy szembesültünk azzal, sanszunk sincs Svájc ellen. Hozzáteszem, én sem vagyok zseni, netán csodatevő, de tudom, hogy egy csapatból mit lehet kihozni. Büszke vagyok arra, hogy amit eddig ígértem, rendre teljesítettem.

– Meglepte, hogy Bernd Storckot nem marasztalta az MLSZ?
– Nehéz az edző élete. Egyhamar gondba kerülhet, ha a csapatát nem tudja pozícióba helyezni. Nekem sikerült a válogatottal, majd a Herthával is, ennek következtében eljutottunk odáig, hogy görcs nélkül futballoztunk. Miután Bernd Storck átvette a nemzeti együttes vezetését, az Észak-Írország elleni Európa-bajnoki selejtezőn elúszott az egyenes ági kijutás, szerencsére a norvégok elleni pótselejtezőn lepottyant az égből Kleinheisler László. A kapitány csinált egy jó felkészülést az Eb-re, és a sikeres franciaországi szereplés után esély nyílt arra, hogy a válogatott megkapaszkodjon a középmezőnyben, annak is az élén. Ez a lehetőség azonban gyorsan elúszott, már a feröeri döntetlen után látni lehetett, hogy nem kerek a sztori. Mondom, nehéz az edző élete. Lehet, hogy két-három hét múlva nekem is csengetnek.

– Éppenséggel szerdán lesz ezer napja, hogy a Hertha vezetőedzője lett. 2015. február ötödikén mert volna arra fogadni, hogy 2017. november elsején is ön irányít?
– Amikor felkértek, hogy vegyem át az első csapatot, jó életem volt. A magyar válogatott mellett a Hertha U15-ös csapatát irányítottam. Aztán megkaptam a felnőttcsapatot, és hirtelen megváltozott minden. Ahogyan a nemzeti együttesnél, a Herthánál is a védekezést kellett először rendbe tenni. Volt, amikor döcögött a szekér, volt, amikor nem, összességében elégedettek lehetünk. Noha rengeteg a munka, a mai napig élvezem, és a srácok is vevők a melóra.

– Szombaton kettő-egyre legyőzték a Hamburgot. Nyeretlenül megvívott hét meccs után, mint egy falat kenyér, úgy kellett ez a siker, nemde?
– Kellett, persze. Különösen a berlini közegnek. Az elmúlt időszakban igyekeztek belénk beszélni, hogy krízisbe kerültünk. Én nem éreztem úgy, és a játékosok sem érezték, mégis folyton azzal találtuk magunkat szemben, hogy ekkora meg akkora bajban vagyunk. Sokan elfelejtették, honnan indultunk, és hová jutottunk. Arról nem is szólva, hogy a Bundesliga-meccseket nem szabad egy kalap alá venni az Európa-liga-mérkőzésekkel. A bajnokság elsőbbséget élvez, ezért is rotálunk. A Bundesligában van tizenhárom pontunk, nyilván lehetne több is, de ismerve a sorsolást, tíz forduló elteltével ennyivel is kalkuláltunk – minimum. Ami igazán elszomorított, az a múlt szerdai, Köln elleni kupabúcsú. Azon a meccsen nem néztünk ki jól.

– A hírek szerint a szurkolók nem bántak önökkel kesztyűs kézzel.
– Mintegy százötven drukker elé kellett kiállnunk. Megtettük. A beszélgetés végig kulturált hangnemben zajlott. Világossá vált, hogy nyíltabb kommunikációra van igény a csapat és a szurkolótábor között. Ennek már a hétvégén nyoma volt, a drukkerek kérésére a bemelegítéssel végző játékosok kivonultak a kemény mag elé, ahol meg is kapták a magukét – csupa biztató szót.

– Mit szólt ehhez a vezetőedző?
– A szurkolók rajta keresztül intézték a dolgot. A válogatott élén is megtapasztaltam, mennyi pluszt tud adni, ha a drukkerek végig a csapat mögött állnak. Nagyon nem mindegy, hogy a harmincötödik vagy a hetvennyolcadik percben kiált ébresztőt a lelátó. A Hertha-tábor sem fordult el tőlünk, amit győzelemmel háláltunk meg. Vezettünk kettő-nullára, a végén mégis izgulnunk kellett. A lényeg, hogy nyertünk. Megjegyzem, a már említett nyomás miatt sem volt könnyű dolgunk. A múlt héten sokkal inkább voltam pszichológus, mint futballedző. Annyit beszélgettem a játékosokkal, mint még soha. Edzői pályám talán legnehezebb hetét zártam le a Hamburg elleni bajnokival. Rengeteget kivettek belőlem az előző napok. Vasárnap csak ültem otthon, és éreztem, ahogy gördülnek le rólam a kövek.

– Nem vetődött fel önben, hogy nincs erre szüksége?
– Szeretek edzősködni, de a múlt hét nem jelentett örömöt. Hétfőn viszont már arra ébredtem, hogy süt a nap, ráadásul a fű is zöldellt, úgyhogy jókedvűen indultam el az edzői értekezletre. Ha keseregtem is amiatt, hogy kemény napokat éltem át, sokat tanultam. Nem is árt, ha okosodom, mert nehéz ez az évünk.

– A legnehezebb az eddigiek közül?
– Az, bizony. Azok után, amit a legutóbbi két idényben elértünk, megnőttek a velünk szemben támasztott elvárások. A Bundesliga ellenben már csak olyan, hogy három klub kivételével bárki kieshet, de bárki odaérhet a negyedik helyre. Szívesebben nézünk mi is inkább előre, mint hátra, most következnek azok a meccsek, amelyeken szerezhetünk annyi pontot, hogy az első tíz hely valamelyikén töltsük a telet. A helyzetünket nehezíti, hogy egyelőre nincs ügyeletes gólvágónk. Salomon Kalou betalál egyszer-egyszer, de Vedad Ibisevic még adós a gólokkal. Az a baj, hogy edzésen minden helyzetet kihasznál, a mérkőzéseken viszont alig kerül ilyen szituációba.

– Volt idő, amikor Kalout leállította az üres kapuval szemben, és a támadónak nem volt más dolga, mint a hálóba passzolnia a labdát.
– A minap már Vedaddal is kint maradtam. Ő a csapatkapitányunk, türelmes vagyok vele, ha megszerzi az első gólját, beindul, meglátják.

– Minden megnyilvánulásával védi a futballistáit. Ezt visszakapja tőlük?
– Éppen szombaton kaptam vissza. A Hamburg elleni teljesítményük arról árulkodott, hogy még nem untak meg. Megbizonyosodtam afelől, hogy bíznak bennem, de ezzel nem szabad visszaélnem. Örömteli, hogy ezer napja vagyok a Hertha vezetőedzője, ám ha nem újulok meg újra és újra, nem sokáig leszek az. Amíg nem szerepeltünk a nemzetközi porondon, volt egy megszokott ritmusunk, egész héten szisztematikusan edzettünk, és mire eljött a hétvége, tökéletesen felkészültünk a soros ellenfélből. Ennek is köszönhettük a jó eredményeket. A helyzet ezúttal teljesen más, a heti két mérkőzés között jó, ha egy rendeset tudunk edzeni, némi túlzással a meccs előtt beszéljük meg, mit játszunk. Amikor még futballoztam a Herthában, hozzá voltunk szokva ehhez, de legutóbb hét évvel ezelőtt játszott a csapat valamelyik sorozat csoportkörében, szóval ezt is tanulnunk kell. Idővel persze a játékosok is rájönnek, hogy jobb ez, mint edzegetni. S jó nekem is, mert az ezekben a hónapokban gyűjtött tapasztalatoknak hála, több leszek. Ha ez így megy tovább, a végén még jó edző válik belőlem.