Gulácsi: Óriási tettnek tartom, hogy az elitmezőnybe sorolnak

– Ha a német élvonal legjobb kapuvédőjét keresem, jó helyen járok?
– A Kicker osztályzatai alapján csakugyan én bizonyultam a Bundesliga legjobbjának ezen a poszton, de azt egy másodpercig sem feledem, hogy a kapusok teljesítményét sokféleképpen lehet megítélni – mondta az RB Leipziget már harmadik esztendeje erősítő Gulácsi Péter. – A visszajelzések arról tanúskodnak, hogy a jobbak közé tartozom, ám ahhoz nem venném a bátorságot, hogy kijelentsem, én vagyok a legjobb. Mindenesetre már azt óriási tettnek tartom, hogy az elitmezőnybe sorolnak, főleg úgy, hogy az előző idényben is jól ment a védés. Úgy tűnik, sikerült rátennem egy lapáttal. Csupán az bánt, hogy az őszi évad hajrájában ez nem feltétlenül volt köszönőviszonyban a csapat eredményességével, az utolsó négy bajnoki mérkőzésünkön sajnos nyeretlenek maradtunk. Mindent összevetve azonban szép év van mögöttem.

– Amúgy mennyire ad a Kicker értékelésére?
– Németországban tekintélyes szaklapnak számít, az érdemjegyei mérvadónak tekinthetők, mondhatom, akkora a jelentőségük, mint idehaza a Nemzeti Sport osztályzatainak. Azzal már a szezonzárás előtt négy-öt fordulóval tisztában voltam, hogy az élbolyban vagyok, ám abban nem lehettem biztos, hogy a kapusok versengését az élen zárom. Nem is foglalkoztam ezzel különösebben, ami persze nem jelenti, hogy ne lennék büszke arra, hogy az én nevemmel kezdődik a rangsor. Légiósként érdemeltem ki az elismerést, azt gondolom, ez nagy szó.

– És azt megállapíthatja, hogy eddigi pályafutásában a kétezer-tizenhetes esztendő volt a csúcs?
– Bizonyos értelemben igen, bizonyos értelemben nem. Klubszinten mindenképpen sikeres év volt, hiszen újoncként másodikként végeztünk a Bundesligában, az ősszel pedig bemutatkoztunk a Bajnokok Ligájában. Én közben alapemberré váltam egy német élcsapatban, amelynél a jelek szerint hosszú távon számítanak rám, erről árulkodik az is, hogy új, kétezer-huszonkettőig szóló szerződést írhattam alá. Ez a jelenlegi is kétségkívül jó állapot, ám nem elégedhetek meg vele. Tennem kell azért, hogy a jövőben is hasonló sikerekben legyen részem, és teszek is.

– A „bizonyos értelemben nem” mit takar?
– A válogatottban az elmúlt év sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettem, illetve szerettük volna. Remélem, Georges Leekens irányításával ismét sikeresek leszünk. Tekintve, hogy szeptember előtt nem játszunk tétmérkőzést, van időnk tisztességgel felkészülni. Ha jól tudom, mielőtt elkezdődik a Nemzetek Ligája, négy felkészülési meccsen lépünk pályára, ez jó esélyt kínál arra, hogy a szövetségi kapitány megtalálja azokat a játékosokat, akikkel a válogatott kijuthat a kétezer-húszas Európa-bajnokságra – ez az egyik legnagyobb álmom.

– A kettővel ezelőtti kérdésre és az arra adott válaszra visszakanyarodva: mielőtt Lipcsébe igazolt, a Salzburg játékosaként két olyan évet is megélt, amely során bajnoki címet és Osztrák Kupa-győzelmet ünnepelhetett. Ezek szerint a németországi ezüst többet ér, mint az ausztriai arany?
– Nehéz összehasonlítani a kettőt. Az ember bárhol bármit nyer, arra büszke lehet. Mindazonáltal a Bundesligában másodiknak lenni hatalmas fegyvertény, úgy vélem, nagyobb bravúr, mint az osztrák bajnokságban elért első hely. És akkor még nem szóltam arról, hogy a BL-szerepléssel régóta dédelgetett álmom vált valóra. Már gyerekként is a sorozat bűvöletében éltem. Amikor tizenhét évesen Liverpoolba kerültem, testközelből figyelhettem, hogy a csapat rendre indul a Bajnokok Ligájában, később a Salzburggal kétszer is eljutottunk a csoportkör kapujáig, fájdalom, belépni nem tudtunk rajta. Ezért is volt emlékezetes pillanat, amikor szeptemberben, a Monaco elleni meccs előtt először hallgathattam a BL-himnuszt a gyepen állva. Első lépésben hat csoporttalálkozóra futotta az erőnkből, de mindegyiken reális esélyünk volt a pontszerzésre. Az utolsó körig bizakodhattunk a továbbjutásban, és bár nem jártunk sikerrel, nem kesereghetünk amiatt, hogy az Európa-ligában folytatjuk.

– A Leipzig huszonöt tétmérkőzést játszott az ősszel, ön huszonnégyen jutott szóhoz. Lipcsében ismeretlen fogalom a rotáció?
– Az idény előtt nem volt ennyire egyértelmű a helyzet. Yvon Mvogo személyében érkezett egy jó kapus Svájcból, merthogy a klubfilozófia szerint minden poszton versenyhelyzetet kell teremteni. Ez a legjobbat hozta ki belőlem, a bizalmat megháláltam, amit a vezetőség új szerződéssel, a szakmai stáb a szüntelen játéklehetőséggel honorált. Ez egyfelől remek visszacsatolás, másfelől arra ösztökél, hogy legalább így folytassam. Rengeteget dolgoztam azért, hogy idáig eljussak, büszke vagyok rá, hogy hétről hétre német topklubban védhetek.

– A sok jó meccséből egyet érdemes kiemelni, mégpedig a Wolfsburg ellenit. S nem elsősorban azért, mert az ősszel akkor kapta a legjobb, másfeles osztályzatot, aminek köszönhetően a forduló válogatottjába is bekerült, hanem mert aznap viselhette először a csapatkapitányi karszalagot...
– Mint a legtöbb együttesnél, nálunk is van egy csapattanács, amelynek én is tagja vagyok. A játékosok választották meg a csapatkapitányt, én – Willi Orban és Dominik Kaiser mögött – a harmadik legtöbb szavazatot kaptam. Vezetőedzőnk, Ralph Hasenhüttl ugyanakkor közölte, bárhogy alakulnak az események, jobban szeretné, ha mindig egy mezőnyjátékos karján feszülne a szalag, már csak a játékvezetőkkel való kommunikáció miatt is. Való igaz, ha én kiszaladok a kapuból, hogy netán reklamáljak valamiért, azért sárga lapot kapok... A Wolfsburg ellen – miután Willi és Dominik is a kispadon ült – mégis úgy hozta az élet, hogy én vezethettem ki a csapatot, bízom benne, hogy az addigi teljesítményemmel szolgáltam rá a megtiszteltetésre. Tudom, ez egyelőre nem szólt többre, mint egy mérkőzésre, de időm van bőven...

– Megtarthatta a karszalagot?
– Sajnos vissza kellett adnom. Ettől függetlenül úgy érzem, ha van rajtam szalag, ha nincs, fontos az öltözőben betöltött szerepem. Mivel sokan fiatalabbak nálam, igyekszem vezérként viselkedni.

– A következő lesz az ötvenedik Bundesliga-fellépése. A Schalke elleni összecsapás tekinthető sorsdöntőnek?
– Igen is, meg nem is. A gelsenkircheniek a másodikok, de csak két ponttal állnak előttünk. Kéthetes felkészüléssel a hátunk mögött fogadjuk őket, feltett szándékunk, hogy visszavágjunk az első körben elszenvedett kettő nullás vereségért, ha sikerül, azzal megalapozhatjuk a jó folytatást. Más lapra tartozik, hogy nem azon a meccsen dől el a sorsunk. Minden bajnokság előtt úgy hangzik a kérdés: ki állíthatja meg a Bayernt? Legutóbb volt rá némi esélyünk, ám a végén kénytelenek voltunk beérni az ezüsttel – hozzáteszem, ez a realitás. A bajorok már most tetemes előnyre tettek szert, ezért izgalmas csata legfőképp a második, harmadik és negyedik helyért, egyúttal a vele járó BL-indulásért várható. Egy éve a Schalkénak, a Leverkusennek és a Mönchengladbachnak ráment az ősze a nemzetközi kupaszereplés okozta kettős terhelésre, ezúttal mi jártunk hasonló cipőben – ahhoz képest a Schalkéval szembeni kétpontos lemaradás csekélység.

– Az utolsó őszi játéknapon három kettes vereséget szenvedtek a Herthától, a lefújást követően azt mondta, a lehető legjobbkor jön a téli szünet. Kipihente magát?
– Teljes mértékben. Törekedtem rá, hogy maximálisan kikapcsolódjak, a telefont éppúgy félretettem néhány napra, mint a futballt. A feleségemmel elutaztunk Dél-Afrikába, igyekeztünk tartalmasan eltölteni azokat a napokat.

– Kívánt valamit erre az esztendőre?
– Mindenekelőtt azt, hogy a családtagjaim őrizzék meg az egészségüket, mert ennél nem létezik fontosabb. A klubtól kapott bizalommal a jövőben is élni akarok, mindent elkövetek, hogy folyamatosan fejlődjek.

– Tehát van feljebb?
– Mindig van feljebb!